Ebből a nézőpontból érthetővé válik minden önfeladás, minden Európának ártó ostoba döntés, az euró­pai értékek szándékos pusztítása, életformánk, hagyományaink eszeveszett tempójú eltörlése és átírása. Hiszen semmi nem drága, ha Verhofstadt úr fel tudja újítani ki tudja miből megszerzett kacsalábon forgó kastélyát. Az már csak hab a tortán, hogy annyira sóher, hogy még ezt is közpénzből oldotta meg. De a lényeg, hogy az illegális migráció kontinensünkre zúdítása, a genderőrület térnyerése, a nekünk jóval többet ártó, teljesen elhibázott szankciós politika energiaválságot, gazdasági visszaesést, inflációt gerjesztő döntései mind Európán kívüli érdekeket szolgálnak, és ezeket korrupt gazemberek erőltetik ránk.

De most jön még a java.

Ez a bagázs vádol bennünket olyan mértékű rendszerszintű korrupcióval, ami megfogalmazásuk szerint veszélyezteti az európai költségvetés céljainak megvalósulását. Ezért veszik semmibe az alapszerződésekbe foglaltakat, ezért erőszakolták meg az európai szabályokat, hogy jogi köntösbe tudják bugyolálni alantas politikai szándékaikat, amelyek úgy képzelik el a kormánybuktatást, hogy elvonják a nekünk járó forrásokat. Nem vicc, kidugja a fejét a szobáját ellepő euróhalom alól egy bájos baloldali kvótanő, és fejhangon elkezd rikácsolni: Magyarországon elviselhetetlen a korrupció! Lopakodó jogalkotással egyre vadabbul nyirbálnák a tagállami szuverenitást, már ott tartanak, hogy a vétójogot is elvennék, hogy egyáltalán ne tudjunk semmit tenni a magunk védelmében.

Egyszóval semmibe veszik az unió saját szabályait, mégis bennünket vádolnak jogállami hiányosságokkal. A német külügyminiszter következmények nélkül kijelentheti, hogy őt nem érdekli a választópolgárok véleménye, de hazánkat ítélik el a demokrácia felszámolásáért, Orbán Viktort diktátorozzák. Tőlünk kicsit nyugatabbra már megnyikkanni sem mer, akinek egy kicsit is eltérő véleménye lenne a saját sorsát meghatározó kérdésekben, mint a neomarxista újbaloldali haladároknak, mert úgy meghurcolják, hogy hetedíziglen sínyli meg az egész családja nagyszájúságát, mégis bennünket ér a szólásszabadság korlátozásának, a sajtószabadság hiányának a vádja.

Az ember esze megáll, pedig itt még nem tudjuk meghúzni a pofátlanság határát.

Mit gondolnak, ki kalauzolja a háromnapos látogatás során az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációját, ki súg nekik, el ne tévedjenek ebben az autokrata dzsungelben? A világirodalom valaha volt legnagyobb abszurd írói Örkénytől Ionescun át Mrozsekig sírva könyörögnének egy ilyen fordulatot hozó ötletért, amit a mai magyar valóság produkál.

Ügyes, szokták mondani, és illesse meg a képviselő asszonyt az ártatlanság vélelme. De azt azért tegye már meg, ha szabadna kérnünk, amíg az ügy le nem zárult, és el nem viszi valaki a balhét megnyugtató módon, ne Cseh Katalin oktasson bennünket szabálytalan közpénzfelhasználásból, korrupcióból, csalásból és a felsoroltak elleni küzdelemből.

Éppen elég elviselnünk a dollármédia és a Soros-hálózatba tartozó álcivil NGO-k tollba mondott hazugságait, rágalmait, csúsztatásait, amelyek visszaköszönnek majd a delegáció jelentésében. De az a csúfság már végképp nem hiányzik senkinek, hogy az ellenőrző bizottság reszketni méltóztasson attól, hogy véletlenül még Cseh Katalinék céghálójának ügyeibe botlik, mert mást nem nagyon talál. Mit írnak akkor majd a jelentésbe…?

Borítókép: Cseh Katalin (Forrás: Európai Parlament)