Megint jőnek, vizsgálódnak. Sokadjára, de mindig ugyanúgy. Prekoncepcióval, előre megírt ítélettel a zsebükben eljönnek az őket is kitartó hálózat magyarországi ágenseihez, és elmondatják velük ismét az unásig ismert mondatokat rendszerszintű korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, a jogállamiság hiányáról. Meg sem hallják, ha valaki megpróbálja árnyalni a bennük élő torzképet, majd elégedetten visszamennek Brüsszelbe, és immár megnyugtatott lelkiismeretük által kicsit sem zavartatva tovább mesterkednek a magyar belpolitika megváltoztatásán, a nemzeti kormány megbuktatásán. Az egész átlátszó, rendkívül unalmas és visszatetsző.
Nem lehet mégsem szó nélkül hagyni, mert annak ellenére, hogy céljaikat évek óta nem érik el, egyre nagyobb károkat okoznak, s ezeket a károkat pofátlanul aljas módon ugyancsak a kormány számlájára próbálják írni.
Nézzük tehát, mire is megy ki ez a játék!
Már az alaphelyzet is eleve vérlázító, hiszen jó bolsevik szokás szerint megint olyasmivel vádaskodik a nemzetközi baloldal – ideértve a magyarul beszélő gyülevész segédcsapatait –, amit ő maga követ el ezerszer nagyobb mértékben. Fejétől bűzlik a hal, mondja a magyar, miközben kíváncsian várjuk, előkerülnek-e azok a fránya sms-ek, amelyekkel Ursula von der Leyen kötött milliárdos üzletet az uniós vakcinabeszerzések során. Nagyon szeretnénk tudni, mi tette szükségessé ezt a merőben szokatlan eljárást, és eloszlatnánk szívesen a bennünk élő gyanút, miszerint az Európai Bizottság elnök asszonya a családi kasszát is kistafírozta üzenetváltás közben. Aztán olyan jó lenne megtudni azt is, hogyan került a ciprusi egészségügyi biztos számlájára pár millió euró egy másik vakcinagyártótól, már egy halvány magyarázatocska is erősítené bennünk a jogállamiságba vetett hitet.
És akkor még nem beszéltünk az évszázad korrupciós botrányáról, amelynek során az Európai Parlament egyik alelnöke, Eva Kaili kénytelen volt luxusbörtönbe vonulni, és amíg kihisztizte onnan magát, számtalan baloldali politikustársa bukott bele a Kataron kívül a világ minden tájáról érkező kenőpénzek áradatába. Gurulós bőröndben, ládafiában, ágyneműtartóban halmozódtak az eurómilliók, és milyen érdekes, senki nem tudta, hogyan került hozzá a rengeteg bankó.
De számtalan kedvezményes repülőút, az önmagát ellenőrző, és tevékenységében hibát nem találó közlekedési biztos, aki a kényelemért cserébe jogtalan előnyöket biztosított bizonyos légitársaságoknak, a külön erre a célra nyitott terembe alig férő ajándéktárgyak tömkelege mind-mind azt bizonyítja, hogy az Európai Unió többségét alkotó nemzetközi baloldal kilóra eladta magát, velejéig korrupt, idegen zsoldban, idegen érdekek mentén hozza meg politikai döntéseit.
Ha ehhez még hozzá vesszük a Soros-féle hálózatokba tagozódott számtalan politikus, bíró és bürokrata ténykedését, teljesen nyilvánvaló, hogy nem elszigetelt jelenségekről van szó, hanem ez a működés lényege. Annak az érdekei érvényesülnek, aki több pénzt vagy egyéb juttatást ad. Vagyis az Európai Unióban valóban rendszerszintű a korrupció. Nevezhetik ezt eufemisztikus módon lobbizásnak, akkor is Európa népeinek elárulása, az európai érdekek kiárusítása zajlik ép ésszel felfoghatatlan mértékben.
