Az írástudó fogalmát itt a lehető legszélesebb értelmezésben használom – semmiképpen nem a farizeusokra gondolok –, azaz azokat az embereket sorolom ide, akik szellemi teljesítményükkel hatást gyakorolnak a szűkebb vagy akár a lehető legtágabb környezetükre is. Azaz nem csupán az írókat, költőket, irodalmárokat értem írástudó alatt, de idesorolom a tanárokat, tudósokat, közéleti szereplőket, kutatókat, politikusokat, sőt a művészeket is. A hatás persze lehet jó és rossz is. S éppen ebben rejlik az írástudó felelőssége. Az ugyanis csak akkor lesz kedvező, ha az írástudó esetében a szakmai felkészültség józansággal, erkölcsi tartással párosul, ellenkező esetben nem építés, hanem rombolás lesz az eredmény.
Egyetértek Földi László Legyőzi az embert a lopakodó tudomány című cikkével (Magyar Nemzet 2023. június 2.), amikor arról ír, hogy miről szólhatna az ember által irányított tudomány fejlődése. Természetesen, illetve kívánatosan az emberiség javáról, a kiteljesedés érdekében a nem kívánt rossz gyakorlatok és tévedések zsákutcáinak elkerüléséről. De ez csak akkor áll fenn, ha a cél nemes és erkölcsileg nem kifogásolható. Hiszen a racionalitás lényegében nem más, mint a dolgok helyes megítélése és egyúttal törekvés az észszerű feltételek megteremtésére. Ahogy 1939-ben írta Németh László: „A kultúra: feladatok és megfelelések. A világ megszorít s mi helytállunk.”
