Nem tudni, hányszor írta ezt le szakértő, újságíró, politikus, de biztosan igen nagy számban jósolták hozzáértők és laikusok, hogy most kezdődik igazán Afrika ideje. Eddig csak azért nem jött össze a világdominancia a fekete kontinensnek, mert nem érett meg rá az idő, no meg a többi földrész valahogy jobban csinálta az életet. Amely ebben a helyzetben természetesen pénzt jelent, vagyis mindennek az alapja az, hogy ki mennyi pénzből gazdálkodhat, és ha már gazdálkodik, azt jól teszi vagy rosszul.
Nem megalapozott a vélemény, hogy Afrika most jön. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen potenciál van Afrikában, mennyi ember, mennyi ásványkincs, milyen kultúra és milyen természeti környezet. Ha csak erről szólna a nemzetközi versenyfutásban levő helyezés, rég Afrika irányítaná a világot. De nem erről szól. Viszont bizonyos helyzetekben Afrika igenis befolyásolja a többi ember életét, s nem csak jó dolgokban.
Mióta a Föld összezsugorodott egy mobiltelefon kijelzőjére, és mindenki – éljen Európában, Afrikában vagy Amerikában – azt hiszi, hogy tudja, mi történik a világ másik végén, Afrika fiataljai megmozdultak. Az ő zsebükben is ott van a telefon, ők is elhiszik, hogy a szépséges fotók a Trevi-kútról vagy az Eiffel-toronyról a valóságot tükrözik, és elkezdenek gondolkodni.
Az ő világukban nincs ennyi zöld és nincs ilyen épített környezet, hozzá kell tenni, csak Európa büszkélkedhet azzal, hogy múzeumba illő szinte az összes város. Az ambiciózus fiatal vagy elhagyja kicsi faluját, hogy szerencsét próbáljon a közeli nagyvárosokban, Accrában, Nairobiban, Lagosban vagy Dar es-Salaamban, vagy nagyot ugrik, és nyakába veszi a nagyvilágot. Megy a képek után, mert hiszi, hogy ott neki is sikerülni fog az, ami annyi ismerősének már sikerült. A nyelvet tudja, ha nyugat-afrikai, a francia lényegében második anyanyelve.
Ez pedig még a franciákat is meglepi. A francia nyelv tisztaságáért a francia tudományos akadémia felelős, de természetesen nem ők irányítják az alakulását, hanem a beszélők maguk. Azok pedig Afrikában élnek túlnyomórészt, nem Európában.
A francia nyelv súlypontja Afrika szíve, a százmilliós Kongói Demokratikus Köztársaságban, Algériában, Marokkóban, Burkina Fasóban. Anyagi lehetőségeik természetesen eltörpülnek Franciaországéi mögött, de ez az a verseny, amelyben nem a pénz számít, hanem a tömeg.
Az afrikai franciaság divatos jelenleg Franciaországban, a szleng, amelyet a fiatalok használnak egyre afrikaiasabb. A helyesírás torzul, egyszerűsödik, nyilván ezt az is elősegíti, hogy a francia nyelvet nem könnyű bepötyögni a telefonba, ezért a srácok amúgy kiejtés szerint írnak. A francia nyelvű és afrikai kultúrájú tömeg pedig halad előre, északra, Európába.
Fontos leszögezni, hogy aki elindul, az szinte mindig olyan ember, aki nem találta meg otthon a számítását, akinek nem sikerült a nagy kaland a fővárosban, vagy akinek valami miatt mennie kell. Ne legyünk naivak, nem csak arról van szó, hogy valamely konfliktusban megölték a családot és felgyújtották a házat. Afrikában is emberek élnek, ott is vannak megcsalt férjek, bűnözők, gyilkosok, kábítószer-kereskedők, összevissza sorsok és személyes tragédiák.
Nem tudjuk, mi indít el valakit az otthonából az idealizált Európába, ahol a sematikus kép szerint kizárólag szép fiatal lányok bicikliznek bagettel a kerékpár első kosarában az ódon utcákon, a távolban pedig Angela Merkel megölel mindenkit.
De ők is emberek és mi is azok vagyunk, ennélfogva mindkét kontinensen leegyszerűsítjük a dolgokat, hogy elképzelhessük. A mi sztereotípiáink szerint Afrikában – országtól függetlenül – pokoli az élet. Háború van mindenhol, marcona feketék rohangálnak koszos pólókban, gépfegyverrel, és mindenkit megölnek. Nem, senki se néz utána, mi az igazság.
Afrikából menekülnek, mert ott rossz. Még ha lenne is olyan, aki bármely menekült története után vizsgálódna, mi alapján tudná meg az igazságot? Messziről jött ember azt mond, amit akar, és ezen egyáltalán nem változtat az, hogy a Föld összezsugorodott, mert az ember általában nem lett okosabb, s ugyanúgy az elképzeléseinek a foglya, mint ősapái.
Etiópia tipikus példája ennek, hiszen bárki mondhatja, hogy odahaza éheznek, az összes határőr és szociális munkás párás tekintettel hiszi ezt el. Etiópiában százmillióan élnek. Az általunk ismert éhínség 1984–85-ben sújtotta az ország Tigray tartományát és környékét. Ekkor született meg a We are the world szupersláger, a Live Aid koncertet ezért szervezték meg, s a kollektív emlékezetünkbe bevésődtek a képek, a dalok, és Etiópiát olyan országnak tartjuk, ahol mindenki éhezik. Sajnos ma is van éhezés Etiópiában, ahogy gazdasági fejlődés, háború, nemzetközi találkozók, futball, kulturális események is. Egy hatalmas, sűrűn lakott, évezredes történelemmel bíró államot azonosít az egész világ a nyolcvanas évek közepi éhínséggel.
A legutóbbi kutatások arra is rávilágítottak, hogy Afrika lehet az iszlamista terror következő központja.
A helyzet adja magát, a hatóságok befolyása sokszor nem elégséges, hatalmas területet kell ellenőriznie a szegényes felszereltségű rendőröknek és katonáknak, a korrupció az egeket veri, a cél pedig sokszor nem egyértelmű mindenkinek.
Az afrikai államok ugyanis mesterséges képződmények, Európa húzta meg a határokat, egy egységbe tömörítve olyan népeket, akik nem beszélik a másik nyelvét, és alkalmasint évszázadok óta háborúznak egymással.
Az a csoda, hogy az ott élők valamilyen szinten azonosulni tudnak a tőlük alapvetően idegen nemzettudattal, felveszik a nemzeti válogatott mezét és szurkolnak. Ott is vannak nemzetépítő folyamatok, vannak családjukhoz és hagyományaikhoz nagyon kötődő emberek és nagyvilági fiatalok, akik leráznák magukról a történelmi béklyót. Az új afrikai rapzene nagyon népszerű világszerte, Amerikában is, ne feledjük, mindig jó az új, az egzotikus.
Az angol ajkú afrikaiak régóta megtelepedtek Londonban és a brit nagyvárosokban, s magukkal hozták az említett stílust.
A „drill” rapzene kifejezetten erőszakos előadó-művészet, az amerikai gengszterrap afrikai változata, amelyet gyönyörűen kihasznál az európai pénz.
A bizonyos körökben roppant népszerű előadók videóklipjeiben ismert ruházati márkák logói tűnnek fel, nem is véletlenül, ugyanis a cégek megkérik az utcai harcosokat, hadd virítson ott a három sáv a kabátujjon. A londoni rendőrség szerint a bandagyilkosságok negyede kötődik a drill raphez, a fővárosban elkövetett gyilkosságok 80 százalékában pedig az elkövető és az áldozat is fekete. Az afrikai előadókat tömegek követik koncertről koncertre, a rajongók többsége maga is afrikai származású, alkalmasint Londonban is folytatja az otthonról hozott, törzsi jellegű életét, már ami a többiekkel való viszonyt érinti. Fulani csak fulaninak ad munkát, hausza csak hauszának, az ibók egy templomba járnak.
A helyi választásokon pedig ennek megfelelően fognak szavazni, törzsi vonalak mentén.
Borítókép: Illegális migránsok kelnek át a La Manche csatornán, hogy eljussanak az Egyesült Királyságba (Fotó: Ben Stansall/AFP/Getty Images)
