Az állatok összegyűltek törvénykezni. A görény legutóbb javasolta, hogy ha már a természet úgy rendelte, hogy egymást egyék meg, legalább egymás kölykeit hagyják élni. Mindenki örült a javaslatnak. Aztán a sakál, aki szintén megszavazta, titokban a dög helyett a védtelenül hagyott apróságokat kezdte megenni. Nemcsak ő, hanem az apja, akit tetten értek a vadon rendőrei, a sakál élettársa, akit szintén. Így a sakálcsalád börtönbe került. Ám a sakálnak jó ügyvédje volt, és ez a dögevő kijött a börtönből a sok fiatal állat megölése ellenére is, és beült a tanácsba épp akkor, amikor a többiek azon voltak, hogy szigorítsanak a törvényen, ne fordulhasson többé elő olyan, amit a sakál művelt. Ám ő pofátlanul ott ült a helyén, vigyorgott, nyáladzott és gombot akart nyomogatni. Odament hozzá a soros elnök, a krokodil.
– Hogy volt neked pofád ide jönni? – kérdezte a sakált, de ő a törvényben biztosított képviselői jogokra hivatkozott. A krokodil egy darabig elgondolkodva nézte a nyáladzót, majd se szó, se beszéd: bekapta.
Mert az állat okosabb, mint az ember.
Sokan és sokat írtak ma hasonló esetről az Európai Parlamentben. Ami aggaszt, az a személyiség torzulása, ami a „Homo europanicust” jellemzi. Nyilvánvaló az, amit elkövettem egy közösség és annak vélt értékei ellen, de továbbra is a közösség irányító testületébe tartozónak érzem magam. Ez még egy ősembert is meglepne hasonló helyzetben. De ha ez nem személyiségtorzulás, akkor még nagyobb a baj: azt jelenti, a képviselő hölgy tudja, hogy amit elkövetett, az bűncselekmény, hiszen az egész közösséget jellemzi ez a fajta viselkedés. A közösség nagy része ugyanolyan korrupt, lefizethető, gátlástalan, mint ő. Ugyanolyan immorális gondolkodás jellemzi őket. Vagyis neki helye van ezek között. Hiszen a nyilvánvaló tények ellenére kiengedték a házi őrizetből, visszahelyezték jól fizető állásába, még a széke is megmaradt a nagyteremben, a padon a neve. Ügyvédek jogszabályok alapján kihozathatják, és visszamehet oda, ahonnan jött. Ez máshogy nem értelmezhető.
Tehát nem ő a kivétel. Ő a többség. A parlamenti elnök nem tehet semmit, mert holnap róla is kiderülhet ugyanez. És a nagy többségről szintén.
A szőke nő sátáni mosolya mindent elárult, ahogy nyomogatta a gombokat olyan törvényjavaslat ügyében, amelyet ő már bűncselekménnyel meggyalázott. Sátáni mosoly: tudok rólatok mindent. Nem fogtok kidobni innen.
Ez a valamikor büszkén hirdetett európai morál tökéletes megsemmisülése. Pedig az emberiség elenyésző része nyomogat gombokat gyűléseken. Ennek a hölgynek is akadt volna állás szerte Európában, és akkor nem buktatta volna le viselkedésével az egész gyülekezetet.
Például Németországban, ahol a nemzetvezető már naponta jelenti be: kell a munkaerő, óriási munkaerőhiány van Európának azon a felén. Ez azt jelenti, hogy az ott honos népcsoport és az elmúlt évtizedekben betelepült idegenek már olyan helyzetben vannak együtt, hogy bizonyos munkákat nem végeznek el, mert méltóságukon alulinak tartják. Nem az ember kevés, a senki által nem vállalt munka a sok. A modernizáció, a mesterséges intelligencia ellenére is.
Több száz éve hasonló dilemmába estek az amerikai farmerek, az Újvilág büszke lakói. Ki fogja a vécét tisztítani? Ki fog a gyapotföldeken embertelen körülmények között dolgozni? Kit lehet ólba tenni, kihasználni, ütni-verni? Az indiánokat kiirtották. Nosza, ott van Afrika. Őseik gondoskodtak már arról, hogy az évezredes afrikai kultúráknak nyoma se maradjon, se épületben, se műtárgyban, se lelkekben, se sehol. Ezek pont alkalmasak lesznek a feladatra. Nem lehetett kis munka ős-embercsempészeket szerezni, hajókat indítani, és összefogdosni százezrével az afrikai embereket (bele is pusztult több millió fekete ebbe az igyekezetbe). De sikerült. Olyan is volt, hogy törzsfőnököket fizettek le, akik elhitették a néppel, hogy az ígéret földjére viszik őket, ahol szabadon és boldogan fognak élni. Nem így történt.
A már civilizáltnak gondolt „Homo europanicus” ismét elvesztette emberségét, morálját, és szolgájává tett olyan embereket, akiktől egyébként csak bőrszínben különbözik. És elképesztő munkával kiépítették újra a rabszolgatartó rendszert,
ami előtte utoljára 1308-ban Koreában már megszűnni látszott. A siker láttán kedvet kaptak a spanyolok is, és Kubában, Haitin és máshol hasonló akciókba kezdtek.
A világnak azon a felén felkelésekkel vagy törvényesen ez az embertelen rendszer megszűnt, vagy legalábbis úgy tűnik.
És most ugyanezt mondja itt egy ember. Jöjjenek, mert nincs aki lemásszon a csatornarendszerekbe, dolgozzon a szeméttelepeken, a mezőgazdasági területeken, máshol. Akinek esetleg jogosítványa van, és beletörődik a sorsába, abból lehet akár a milliárdos üzletember plasztikailag feljavított feleségének sofőrje is. Viheti le a kutyát. Dolgozhat állatkertben, tisztíthatja a kifutót. Mosogathat ott, ahol ez gépileg még nincs megoldva. És még több ezer lehetőség a munkára. Ez több százezer, ha nem több millió új munkaerőt igényel.
Hogy ők akarják-e? Kit érdekel? Nekünk van „emberi jogunk”. Nekik nincs. Mert ők mások. Alacsonyabb rendűek. Nem ez az első fajelmélet a közelmúltból. Gondolom lesz egy hivatal, amelyik válogat.
Te a közterülethez, te a természeti csapások utáni romeltakarításhoz, ti meg a krematóriumokba segédmunkásnak.
