Az amerikai életek számítanak. Ha a világ bármely részén az Egyesült Államok valamelyik állampolgára nagy bajba kerül, a nagyhatalom gépezete mozgásba lendül, és igyekszik segítséget nyújtani. Ezt a képet az is erősíti bennünk, hogy amikor amerikai diplomatákat, újságírókat vagy katonákat fognak el valahol, akkor annak hírét felkapja a világsajtó, és az efféle témákból a filmipar is remekül profitál.
Aki elég idős és jó a memóriája, az emlékszik az Iránban lezajlott és 1979 elején győzelemmel végződött iszlám forradalomra, majd a teheráni amerikai nagykövetség megszállására. A szélsőséges iszlamisták akkor túszul ejtették a nagykövetséghez tartozó személyeket és katonákat, s utóbbiak közül ötvenkét tisztet bebörtönöztek. Washington azonnal gazdasági szankciókkal válaszolt, majd a sikertelen, színfalak mögötti tárgyalások után megszakította Iránnal a diplomáciai kapcsolatokat. Mivel a kellemetlen esemény Jimmy Carter újraválasztási esélyeit is rontotta, az elnök parancsot adott egy túszszabadítási kommandós akcióra.
A jól előkészített, alaposan begyakorolt akció végrehajtására 1980 tavaszán került sor. A helikopterek segítségével zajló merész vállalkozás egy váratlan homokvihar miatt kudarcba fulladt, s az iráni televízió sietett bemutatni az amerikai helikopterek füstölgő roncsait. Ez a szerencsétlen kísérlet nagyban hozzájárult Carter választási vereségéhez, illetve Ronald Reagan győzelméhez. (A foglyok végül 1981 januárjában, Reagan elnök beiktatása napján szabadultak.)
Az efféle fogolyszabadítási akciók kockázatosak és nem egyszer sikertelenek. Ilyen volt az a 2014 nyarán, Szíriában végrehajtott vállalkozás is, amelynek során amerikai kommandósok az Iszlám Állam fogságában sínylődő polgártársaikat, köztük James Foley újságírót akarták kiszabadítani. A Barack Obama elnök által elrendelt és a Pentagon által irányított helikopteres akció azért fulladt kudarcba, mert a hírszerzés tévesen jelölte meg a célba vett objektumot, minthogy a foglyokat nem ott őrizték. A kommandósok és az iszlám fegyveresek közötti tűzharcban több terrorista is életét veszítette, majd az amerikai különítmény – kiszabadított foglyok nélkül − visszavonult. James Foley-ért az Iszlám Állam ezután többmilliós váltságdíjat követelt, s mivel nem kapta meg, kivégezte.
Túszkiszabadító akció 2014 vége felé Jemenben is zajlott. Ebben a drónok segítségét is igénybe vevő kommandósok egy Luke Somers nevű amerikait próbáltak kimenteni az al-Kaida fogságából. Az akció során tíz terroristát lelőttek, de a fogoly is életét veszítette, mert a fogvatartói meglőtték.
2016 nyarán, amikor az oroszok még bíztak az Ukrajna, valamint a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság közötti, 2014-ben kötött minszki megállapodás erejében, Szíriában – ottani kapcsolataik révén − segítséget nyújtottak egy amerikai fogoly kiszabadításához. Putyinék ezt akkor az USA kérésére tették, mert még nem sejtették, hogy a minszki megállapodást a NATO a háttérből csak azért támogatta, hogy időt nyerjen Ukrajna háborús felkészítéséhez. (Erről, már a háború kitörése után nyilatkozott Angela Merkel volt német kancellár.) Putyin orosz elnök a fogolyszabadítással kapcsolatban kijelentette, hogy humanitárius okokból tettek eleget az amerikai kérésnek. „Reméljük, hogy hasonló helyzetben mások is így tennének a mi polgáraink érdekében” – tette hozzá. Azóta sajnos romlottak a nemzetközi kapcsolatok, és változott a hangnem.
Tudunk más, sikeres túszmentésekről is, és az efféle erőfeszítések arra utalnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok számára különösen fontos a veszélyben lévő állampolgárainak élete. Úgy tűnik, mintha e téren az USA élen járna, mintha hasonló esetekben az amerikai életek másokénál nagyobb védelemben részesülnének. Azért érdemes ráirányítani a figyelmet az amerikai életek megkülönböztetett védelmére, mert erre láthatóan a jelenlegi elnök, Joe Biden is nagy súlyt helyez. Úgy segíti Ukrajna oroszok elleni háborúját, hogy közben egyetlen amerikai életet se kelljen feláldoznia.
De vajon miként viszonyul az amerikai elnök az ukrajnai emberéletekhez? Érdekli-e a háborúban elesettek száma, tesz-e bármit a hatalmas veszteségfolyam megállítása érdekében? A kérdés költői, a választ mindannyian tudjuk. Az ukrán választók nem vesznek részt az amerikai elnökválasztásokon, ezért ilyen szempontból nem kell számolni velük. A folyamatos fegyverszállítások − újabban a tömeggyilkos kazettás bombák Ukrajnába küldése – csakis a háború elnyújtását, az USA-barát Zelenszkij-rezsim fenntartását szolgálják, és további tíz- és százezrek halálához vezethetnek.
Az amerikai elnöknek és az őt mozgató háttérhatalomnak nem számítanak az ukrán életek. E tekintetben ugyanúgy kettős mércével mérnek, mint a nekik alárendelt brüsszeli bürokrácia, amely ezt a módszert előszeretettel alkalmazza a békét és a normalitást szorgalmazó Magyarországgal szemben.
A szerző író, újságíró
