Ahogyan a különféle tudományoknak megvannak a maguk szabályai, kőbe vésett törvényei, úgy a honi közéletben is megfigyelhetők bizonyos szabályszerű jelenségek. Ezek annyira megbízhatóan ismétlődnek, hogy akár rendszerezhetjük, körülírhatjuk őket.
Az egyik (e sorok írója által fölállított) szabály így hangzik: a magyarországi baloldalnak mindig van lejjebb.
Mindezt az ideiglenes élőhelyükön évtizedeken át megfigyelt díszpéldányaik viselkedése igazolja vissza. Időről időre. Sose mondd, hogy ez vagy az a megnyilvánulásuk a „legalja”, mert hamarosan – inkább előbb, mint utóbb – még mélyebbre süllyednek, még nagyobb aljasságra vetemednek. Tegnap még csak a Tavares-jelentést szavazta meg – ma már a Sargentini- meg a Delbos-Corfield-félét. A minap még csak merengett az uniós pénzek elvételén – ma már tűzzel-vassal követeli, hogy ne kapjunk egy fillért se. Korábban még csak stadionozott – most már azért lobbizik, hogy ne rendezhessünk se olimpiát, se atlétikai világbajnokságot, semmit. És így tovább.
Már csak ezért sem állítanám, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester legfrissebb, kurd zászlós parádézása a legalja lenne. Dehogy az. Csupán egy újabb mélypont, amit ma vagy holnap majd biztosan alulmúl valamelyik haverja. Az történt, hogy a szivárványkoalíciós kerületvezér az augusztus 20-i nemzeti ünnepen kilátogatott az atlétikai világbajnokságra, s ott elkezdett lobogtatni egy kurd zászlót. Ha nem látom, el sem hiszem, ám produkciójáról fényképet készíttetett, így minden bizonnyal megtörtént. Állt a lelátón, napszemüvegben, hülyén vigyorogva, és markolászta az idegen lobogót. A fotót az internetre is fölrakta ezzel a kísérőszöveggel: „Erdogan szurkolt, vele épp szemben én is”. Ilyenkor azért el kell számolni tízig, hogy ne mondjunk cifrákat.
Összegezzünk. Baranyit odaette a fene Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseményére (amelynek rendezését a magyar kormánynak köszönhetően Budapest nyerte el, hiába fenyegetőzött és zsarolt annak megfúrásával Karácsony Gergely főpolgármester), ám a stadionban nem szülőhazája zászlaját lengette, hanem egy idegen nemzetét. Ócska, vásári provokációra használta a világeseményt. Arra, hogy egyik legfontosabb NATO-szövetségesünket hergelje (bár kétlem, hogy Erdogan észrevette a bohóckodását). Ahogy az egyik kommentelő fogalmaz: „Kedves Krisztina! A Negro világít a szádban.” Hiszen nem a török elnök miatt nincs saját országuk a kurdoknak. Ha az Egyesült Államok – mint a Föld ura – akarta volna, már rég lenne. Ám nem akarja – így nincs. Mondhatnánk Baranyinak, hogy Biden elnök arcába tologassa a kurd zászlaját, de oda nyilván nem fogja, hiszen a szivárványkoalíció az amerikai baloldaltól kapja az ellátmányt, anélkül fölkopna az álluk.
Baranyi lelkivilágáról mindent elárul: nem a székely vagy az erdélyi zászlót lobogtatja a román elnök képébe, holott Székelyországot, Erdélyországot sem hagyják létrejönni, székely-magyar testvéreink máig ellenséges megszállás alatt élnek, zászlóik kitűzéséért, himnuszuk énekléséért is büntetik őket. S nem is a Felvidék, Délvidék vagy Kárpátalja zászlajával illegeti magát Ferencváros polgármestere, eszébe sem jut ilyesmi, noha – fölteszem – magyar állampolgár. Persze nincs ebben semmi meglepő, hiszen Baranyi tőrőlmetszett baloldali, és legalább százhárom éve tisztában kell lennünk vele: a magyarországi baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, mindig az idegenek és az ellenségeink pártját fogja.