Hogyan is írta kiváló költőnk, Pósa Lajos? „Verje meg az Isten, / Nem egyszer, de százszor, / Ki magyar létére / Idegenhez pártol. / Ősi jussát önként / Idegennek dobja, / Kincsein­ket egy más fajnak / Kincstárába hordja. / Verje meg az Isten / Minden kis dolgába; / Ki magyar létére / Egy más faj szolgája.”

Ezért van az, hogy átlagos baloldali tüntetésen vagy ünnepi rendezvényen nagyítóval is alig találni magyar zászlót – uniósat, szivárványosat, amerikait annál többet. Minden szép és jó, csak a mi kis piros-fehér-zöldünk büdös nekik. S ezért írják folyton, hogy már bepakolták a bőröndöket, indulnak is ebből az élhetetlen szutyokból. Máris mennek, csak előtte még el kell adniuk a luxus haciendájukat az arborétummal együtt…

Miután a magyar egy kultúrnép, a többség elegánsan küldte el a bánatba Baranyit a kurd zászlós jelenetéért. „Kedves Krisztina! Itt volt a lehetőség, hogy egyszer a magyaroknak szurkoljon. Úgy látom, nem élt vele.” Vagy: „Bárcsak a magyar autonómiatörekvések mellett állna ki ilyen határozottan, mint a kurdok mellett. Ehhez képest a székely zászló önkormányzatra kitűzése még mindig vitatéma önöknek.” És végül: „Senki nem jelezte önnek, hogy ez nem egy kirkuki tüntetés, hanem a világ 3. legnagyobb sporteseménye? És ön Ferencváros polgármestere. Remélem, már nem sokáig.”

Még ha ő lenne a külügyminiszter, akkor sem tehetné. A célja, persze, nyilvánvaló volt: diplomáciai botrányt kavarni, ártani Magyarországnak. Ha valamiben, hát ebben – a károkozásban, a rombolásban – utolérhetetlen a magyarországi baloldal. Ha már építeni, valami szépet, maradandót létrehozni képtelenek.
Mindeközben a Momentum is fölkéredzkedett a dilivonatra: „150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!” Szerintem viszont az a szégyen, hogy ennyi ésszel a momentumosok szabadlábon lehetnek. Ezek szerint a németekkel, az osztrákokkal, a jenkikkel, az oroszokkal, a kisantant államai­val se álljunk szóba, hiszen bántottak minket. Sőt, Brüsszellel se, hiszen ők éppen most nyomnak el minket.

Vicces, hogy végül az LMP-s Ungár Péter tette helyre a gyengeelméjű társaságot: „az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk, olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti. […] Nem baj, ha valakik a Nyugatot másolják, csak akkor nem ártana a nyugati híreket elolvasni. Magyarország jobb ellenzéket érdemel, a »két láb jó, négy láb ­rossz« kinyilatkoztatások senkinek sem segítenek.” Ungár kiemelte: Törökország „rettentő fontos” ország, szövetségesünk a NATO-ban, mindenki magas szintű diplomáciai kapcsolatokat ápol Ankarával, például Olaf Scholz német kancellár is fogadja Erdogant.

A végére hagytam az e heti kedvencemet, egy címet Soros blogjáról, a 444-ről: „Orbán még a tűzijátékos házibulin is panaszkodott Erdogannak a magyar nyelv betiltásáról.” Itt is elszámoltam tízig. Szóval még a „házibulin” is panaszkodni merészelt az Orbán. Ahelyett, hogy bulizott volna, inkább telesopánkodta Erdogan zsebkendőjét a magyarság fájdalmaival, pedig olyanok nyilván nincsenek is. (Fájdalmai és sérelmei a 444 szerint csak a migránsoknak, a homoszexuálisoknak vagy az ukránoknak lehetnek, nekünk nem.) Orbán nem átallott felhánytorgatni olyan apró-cseprő részletkérdéseket, mint hogy az őshonos kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatását éppen szétveri a banderista ukrán rezsim.

A féket (az erkölcsi gátlásokat) már rég kiszerelték a hajtányukból. Mindig van lejjebb.

Borítókép: Baranyi Krisztina polgármester (Fotó: Mirkó István)