Nem túlzás tehát azt állítani, hogy 

A különbség akkora, hogy nemcsak a tengerentúlon, de itthon is érezhető. Az utóbbi hetekben Magyarországon két ember szimbolizálta ezt a két világot: a normális USA képviseletében Tucker Carlson újságíró-műsorvezető, a progresszívok nevében pedig David Pressman nagykövet szállt – diplomataszerepét feladva, belpolitikai szereplőként viselkedve – ringbe. Látványos az a testtartásbeli különbség, amely 2023 augusztusában megmutatkozott e két ember között. A nagykövet közreműködött abban, hogy szigorítsák a magyarok beutazását az Egyesült Államokba, ráadásul mindezt a határon túli nemzettársainkra való hamis hivatkozással. Tucker Carlson pedig bocsánatot kért hazája baloldali kormányának kioktató magatartásáért, és kifejezte tiszteletét hazánk és nemzetünk iránt.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a két ember egy skála két végét képviseli. A skála pedig nem aszerint áll össze, hogy kivel miben értünk egyet – Tucker Carlsonnal is több kérdésben van, illetve lenne vitám nekem is –, hanem azon hozzáállás alapján, amelyet egy nagy ország képviselője egy nála jóval kisebbel szemben tanúsít. Túl a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti – egyébként kívánatos és fenntartandó – szövetségen, azért nagyon nem mindegy, hogy mennyire adott a szemmagasság, ha úgy tetszik, a kölcsönös tisztelet légköre. Erre tekintettel úgy vélem,

Sőt, többségük kifejezetten szimpatizál is hazánk legtöbb politikai döntésével, de, mint utaltam rá, nem ez a döntő. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy minden ország tisztelje a másikat, és senki ne érezze magát feljogosítva arra, hogy utasítson más államokat.

Nekünk sem mindegy tehát, hogyan alakul az amerikai politikai verseny, melyben a következő években sem látszik csökkenni a belpolitikai megosztottság. A republikánus oldalon közel tucatnyi politikus sorakozott fel az elnökjelöltség megszerzéséért, de jelenleg egyikük sem áll közel ahhoz, hogy legyőzze Donald Trumpot. A volt elnök továbbra is rendkívül népszerű a jobboldali szavazók körében, amit egyébként nemhogy gyengít, de kifejezetten erősít is a Joe Biden és kormánya által ellene indított boszorkányüldözés. S bár Trump démonizálása és vegzálása segíti a korábbi elnököt a republikánus előválasztáson, tovább rombolja az amúgy sem acélos bizalmat a két tábor, a két politikai oldal között mind szavazói, mind pedig politikusi szinten. Látható tehát, hogy a Demokrata Párt jelenlegi vezetése nemcsak más országokkal, de hazai politikai ellenfeleivel szemben is ugyanazzal a túlzott lendülettel lép fel, s mindez nem sok jót ígér a nyugati világnak, ahol érvényesülnie kellene a szólás- és véleményszabadságnak, illetve az állami beavatkozástól mentes politikai versenynek.

Nem lesz könnyű menet: Biden előrehaladott korából (82 éves lesz a választás idején) következő egészségi állapota, annak munkájára gyakorolt hatása mellett ellene szól majd az igencsak gyengének nevezhető kormányzati teljesítmény és a külpolitikai kudarcok (például az afganisztáni kivonulás). Trump ugyanakkor továbbra is igen elutasított a saját törzsszavazóin kívüli körben, rá­adásul ő sem lesz már fiatal, 78 évesen száll ringbe, ha elnyeri a jelöltséget.

Magyarként persze nem dolgunk amerikai belpolitikai kérdésekben véleményt nyilvánítani. Ami nekünk számít, az a külpolitikai hozzáállás, különösen a szövetségesekkel való jó viszony kérdése. Mindkét (többé-kevésbé) valószínű 2024-es jelölttel van már tapasztalatunk, s ennek alapján egyértelmű: Donald Trump elnöksége sokkal jobb lenne Magyarországnak, mint Joe Bidené.

Akárhogy is, köszönjük Tucker Carlsonnak, a CPAC Hungary vendégeinek és minden más amerikai barátunknak, hogy kiállnak Magyarország mellett, és bízunk abban, hogy hamarosan lényegesen javulnak majd a magyar–amerikai kapcsolatok.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Borítókép: Donald Trump és Joe Biden (Fotó: Europress/AFP)