Klaus Johannis román elnök hivatalos látogatásra érkezik hazánkba szerdán, és Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozik. Alig egy hónappal ezelőtt az elnök asszony látogatott Bukarestbe. Utoljára 2009-ben volt ilyen magas szintű találkozó a román és magyar fél között, amely a két ország terhelt múltját és politikai különbségeit ismerve aligha meglepő. A lassan javuló viszony azonban jó hír a magyaroknak határon innen és túl egyaránt, valamint a haza gazdasági és politikai érdekeit is szolgálja. A szocialista időszak önfeladó, „Merjünk kicsik lenni!” politikája után lassan beérni látszik a nemzeti kormány külpolitikája, amely elsősorban a magyar érdekeket tartja szem előtt.
A kudarcos, önfeladó szocialista külpolitika nyitánya volt talán a legemlékezetesebb, amikor 2002-ben Medgyessy Péter frissen megválasztott szocialista miniszterelnökként koccintott román kollégájával december 1-jén, amely Erdély elszakításának ünnepe Romániában. Az ügy méltán keltett nagy visszhangot idehaza és a határon túl egyaránt, hiszen annak a kádári irányvonalnak az egyenes folytatása volt, amely szinte kényszeresen tagadta a magyar nemzeti érdekek létét. A Medgyessy által azóta is megvédett aktus a korszakra jellemző üres baloldali gesztuspoltizálás tökéletes példája: vajon javított is fikarcnyit a magyar–román viszonyon?
A külpolitika világában a gesztusok és szimbólumok fontosak, de önmagában ettől várni a kapcsolatok javulását hiba. Pontosan megfogalmazott és következetesen képviselt értékek híján a Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány alatt a Romániával való viszonyunk csak Magyarország kárára javulhatott. Az EU-csatlakozás tökéletes lehetőséget kínált volna az ügyeink rendezésére, a határon túli magyarság kapcsán engedmények kiharcolására, ám ezt az akkori kormány elszalasztotta. 2010-ben azonban a nemzeti oldal elsöprő választási sikerét követően egészen más szemléletmód jelent meg a magyar külpolitikában. Ez persze több konfrontálódáshoz vezetett szomszédainkkal, de egyúttal növelte a magyar állam respektjét is. Fico kezdeti magyarellenes kirohanásaiból lassan a magyar kormány barátjává szelídült, Szerbiával pedig olyan szoros viszony alakult ki, amelyet pár évtizeddel korábban senki sem sejtett volna.
De lássuk, milyen érdekek is vannak, amelyek fontossá teszik, hogy ilyen magas szintű találkozók folyjanak Romániával!
Az első és legfontosabb az, amelyre már több utalás is volt ebben az írásban: a határon túli magyarok érdekei. Gyakran éri az a vád őket az anyaországtól kapott hatalmas támogatás láttán, hogy nem is hűséges polgárai államuknak, hanem csak Budapest ügynökei. Ez a gyanú gyakorlatilag már évtizedek óta mérgezi a kapcsolatot a szomszédos országokkal. Azáltal, hogy a magyar állam szoros kapcsolatot tart fent a Kárpát-medence többi kormányával, elejét veheti az ilyen alaptalan vádaknak, valamint biztosíthatja, hogy a határon túli magyarság érdekei képviselve legyenek. Ezt láthatjuk most Ukrajna esetén is, ahol a nemzeti kormány keményen és következetesen kiáll a kárpátaljai magyarságtól elvett kisebbségi jogok visszaszerzése mellett. Ebben a kérdésben is partner lehet egyébként Románia, hiszen Ukrajna egyes részein nagyszámú román kisebbség él, amelyet szintén sújtanak az igazságtalan kijevi rendelkezések.
A határon túliak képviselete a magyar jobboldal folyamatos missziója a rendszerváltás óta: először Antall József fogalmazta meg, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd a 2011-ben elfogadott alaptörvény is hitet tesz amellett, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért, támogatja magyarságuk megőrzését, szülőföldön való boldogulásukat, jogaik érvényesítését.
Ez lenne talán a legfontosabb érdek nemzeti szempontból. Az ország boldogulása mentén azonban számos gazdasági érdekről is beszélhetünk, ahol csak nyernénk azzal, ha Romániával jó kapcsolatokat ápolunk. A legkézzelfoghatóbb talán a magyar energiabiztonság húsba vágó kérdése: az Ukrajna elleni orosz agresszió és a nyomában meghozott elhibázott brüsszeli szankciók aránytalanul sújtották a térségünket, hiszen földrajzi fekvésünkből kifolyólag itt nincs az orosz energiahordozóknak alternatívája. Ezért azerbajdzsáni államközi megállapodásokkal sikerült megoldanunk a kieső mennyiség pótlását, ám a nem éppen szomszédos kaukázusi országgal legkönnyebben csak a Fekete-tengeren, így Románián keresztül tudunk kereskedni. Mind az azeri villamos energia, mind az azeri földgáz román csak közvetítéssel juthat el hazánkba. Különösen fontos tehát, hogy a megfelelő infrastruktúra kiépüljön a két ország között.
Kissé absztraktabb, de legalább ilyen fontos az, hogy amennyiben Románia végre a schengeni övezet tagja lehetne – és az nem omlik össze közben a migráció miatt –, úgy új gazdasági távlatok nyílhatnak meg a térség előtt.
Nem véletlen, hogy Hollandia minden erejével blokkolja a román csatlakozást, bár Bukarest minden feltételnek megfelel: Constanza kikötője ugyanis, mint Európa egyik kereskedelmi kapuja, könnyedén kiválthatná Rotterdamot.
Ez jelentősen eltolná az EU gazdasági súlypontját a keleti tagállamok irányába. Ehhez kapcsolódik még a Nyugat-Balkán uniós csatlakozása mint közös magyar–román érdek, hiszen ez gyakorlatilag egy tömbben egyesítené az első világháború óta folyamatosan megosztott Kelet-Közép-Európát, és különösen a Duna mentét. A Duna évszázadokon át volt a térség gazdasági motorja, és a fentiek megvalósulása esetén ismét nagyon fontos gazdasági szerep jutna neki.
Érdemes megjegyezni, hogy a magyar és román problémák sokban hasonlóak: ott van például a demográfiai jégkorszak kérdése. Bár a hazai liberálisok szeretik valamiféle magyar sajátosságként lefesteni, hogy az emberek élnek az EU adta lehetőségekkel, és külföldön vállalnak munkát, ez Romániában mintegy a lakosság húsz százalékát érinti. Mindeközben a gyermekvállalási kedv is csökken keleti szomszédunknál, ott nem történt demográfiai fordulat.
