Hetvenöt évvel ezelőtt, 1948. december 26-án, karácsonykor vetette fogságba a cinikus bolsevista diktatúra Mindszenty József bíborost, Magyarország hercegprímását. A kommunisták régóta tervezgették elveszejtését. Nem sokkal korábban, november 18-án lelkipásztori körlevelében így írt:
Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.
A bolsevisták az 1892. március 29-én a Vas vármegyei Csehimindszenten Pehm József néven született Mindszentyben látták legfőbb ellenfelüket. A bíboros nemcsak a magyar katolikus egyház első embere volt, hanem hercegprímásként a király és a nádor után a harmadik legfőbb magyar közjogi méltóság, a több mint ezeréves keresztény Magyarország képviselője, szimbóluma is.
Mindszentyt 1915-ben gróf Mikes János megyés püspök szentelte pappá. Falusi plébánosként megtapasztalta a földműves nép kiszolgáltatottságát, a dualizmus liberalizmusának pusztítását, elkötelezett híve lett a keresztény-szociális gondolatnak. Megvetette és elutasította az 1918-as szabadkőműves „patkánylázadást”. 1919. március 9-én, tehát még a kommün előtt letartóztatták és internálták, a budapesti Gyűjtőfogházban a vörösterroristák megkínozták, kulcscsontját és lapockáját törték, emiatt testtartása élete végéig kissé ferde maradt. Mindszenty később így emlékezett erre:
…láttam a Parlament mennyezetig vérrel befrecskelt pincéit, a vízvezeték csöveire akasztottakat, hallottam a teherautók motorjainak berregtetését a halálpincék előtt, hogy a megkínzottak segélykérését ne hallják künn. Megnéztem testvéreimet a cellában, akiket a kínzók szakkifejezése szerint »félangolosra« és »egész angolosra« vertek. Hallottam új szótárukat: »gajdeszbe küldeni«, »hidegre tenni«, »haza küldeni«, »fa alá állítani«, stb. […] A vörös börtön kapuja a vörös pokolnak, amelyen át belátni a Szovjetbe.
A rend helyreállítása után, 1919 novemberében zalaegerszegi apátplébános lett. Megszervezte a fiatalokat, föllendítette a hitoktatást, templomot, kolostort, iskolát építtetett. 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnök felkérésére elvállalta a volksbundista és egyéb nemzetiszocialista törekvések ellensúlyozására létrehozott Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetését. 1941-ben Bácska és Drávaszög felszabadulásakor a Muramentét és a Muraközt a magyar kormány diplomáciai okokból nem vette vissza a horvát usztasa államtól, emiatt e történelmi zalai országrészek magyar lakossága zúgolódott. Mindszenty személyesen tárgyalt erről Teleki utódjával, Bárdossy László miniszterelnökkel és Horthy Miklós kormányzóval. Fellépése eredményeként 1941 júliusában végül a Muraköz is visszatért Magyarországhoz.
XII. Piusz pápa veszprémi püspökké nevezte ki 1944 márciusában. Főpapi jelmondatául a Devictus vincit – Legyőzetve győz – gondolatot választotta. Kezdeményezésére 1944 októberének végén báró Apor Vilmos győri és Shvoy Lajos székesfehérvári püspökkel, illetve Kelemen Krizosztom pannonhalmi bencés apáttal együtt memorandumban fordultak Szálasi Ferenchez, kérve-követelve, hogy a Dunántúlt és a fővárost kíméljék meg a harcoktól, és lépjenek fel a zsidók üldözése ellen.
Az iratot Mindszenty személyesen adta át Szálasi helyettesének, Szöllősi Jenőnek. 1944. november 27-én a nyilasok letartóztatták, miután nem volt hajlandó átadni katonai célokra a menekültekkel telezsúfolt püspöki palotát.
1945. szeptemberben a pápa esztergomi érsekké, majd bíborossá szentelte.
Az új kardinálisok közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!
– mondta neki a szentatya. Esztergomi érsekként Magyarország bíborosa és egyben hercegprímása is lett, a hagyományos magyar közjog értelmében az uralkodó vagy a kormányzó távollétében, akadályoztatásuk esetén az ország első embereként is helyt kellett állnia. Elítélte a törvénytelen „népbíróságok” bosszúálló tevékenységét, a felvidéki magyarok és a magyarországi németek deportálását.
Meggyőződéses legitimistaként legfontosabb feladatai között tartotta számon a jogfolytonosság helyreállítását, 1946-ban határozottan szembeszegült a köztársaság kikiáltásával, 1947-et pedig Boldogasszony-évnek nyilvánította, hitbuzgalomra és imádkozásra szólítva Magyarország népét. Érseki címerében a Pannonia Sacra, azaz Szent Magyarország jelmondatban foglalta össze a hívő, imádkozó, hazájához hű magyarság eszményképét.
Letartóztatása után brutális kínzásoknak vetették alá, de nem tudták megtörni, és csak pszichotrop szerek hatása alatt ismerte el a koholt vádakat. 1949-ben ezek alapján életfogytig tartó börtönre ítélték. 1956. október 30-án Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy szabadította ki fogságából. Mindszenty hercegprímásként továbbra is az ország első emberének tekintette magát, budavári rezidenciáján külföldi delegációkat fogadott, és fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat.
1956-ot, megvetve és elutasítva a baloldali felforgatással azonosított forradalmiságot, következetesen szabadságharcnak nevezte.
A november 4-i szovjet támadás hírére a Parlamentből az amerikai követségre ment, itt élt 1971. szeptember 28-ig, amikor – a Vatikán és a Kádár-rendszer közti megállapodás nyomán – a kommunista diktatúra beleegyezett, hogy külföldre távozzon. 1974. február 5-én VI. Pál pápa üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, mire Mindszenty közleményben tudatta a világ közvéleményével, hogy a magyar prímás nem mondhat le a legdrámaibb időkben.
Mindszenty az egyházjogilag a magyar prímások felügyelete alá tartozó bécsi Pázmáneum szemináriumba költözött. Bejárta a világ számos, magyarok által is lakott országát, hitükben és magyarságukban erősítve idegenbe szakadt honfitársainkat. Svájcban meglátogatta IV. Károly királyunk özvegyét, Zita királynét.
Csonka-Magyarország, az elszakított magyarság és az öt világrész emigráns magyarjai egy nemzet. Ezt nem szabad soha elfelejtenünk. Ez legyen nemcsak álmainknak, hanem tetteinknek és magatartásunknak is rugója az élet minden napján!
– vallotta.
1975. május 6-án hunyt el a bécsi irgalmasok kórházában. Végakarata szerint Mariazellben temették el, az volt a kívánsága, hogy porhüvelye csak akkor kerüljön magyar földbe, ha azon idegen megszállók már nem taposnak. E kívánságát utódja, Paskai László bíboros nem teljesítette, mivel 1991. május 4-én, még a megszálló szovjet csapatok kivonulása előtt helyezték földi maradványait örök nyugalomra az esztergomi érseki kriptában.
Boldoggá avatási eljárása folyamatban van, életpéldája ma is építi keresztény magyarságunkat.
Nem fakuló ragyogó nagysága mellett nevetségesen eltörpül Ungváry Krisztián, aki írásaiban – gyakorlatilag felmondva a bolsevista diktatúra rágalmait – egy mentális problémákkal küzdő, szociálisan érzéketlen, már-már náci kollaboráns főpap képét festette meg, a „NER bíborosának” nevezve Mindszentyt.
A baloldali történész hazudik, Mindszenty József haláláig következetesen hirdette és gyakorolta a krisztusi tanítást, miközben hű maradt hazájához, nemzetéhez és a magyar közjoghoz.
A mentális problémákkal és az idegen érdekekkel kollaboráló lakájléttel nem neki van elszámolnivalója.
