A hatalommegosztás jogállami elvei sérülnek, miként a közélet demokratizmusa is. Mindazonáltal nincsenek politikai perek, s az internálás intézménye ismeretlen – állítja Romsics, és meghajlunk lehengerlő érvelése előtt. Annyit azért hozzátennék, hogy élénk, mondhatni megosztó vita folyik ebben a sokat szenvedett kis országban arról, hogy például a nagyon független bíróságokat melyik politikai erő befolyásolja jobban ítélethozatalkor vagy a politikailag érzékeny perek hosszú évekig tartó elnyújtásakor. Van olyan vélemény, internálnának ők szívesen ma is, hogy nem a hatalom megosztásával, hanem a bírói hatalmat gyakorlók átpolitizált viselkedésével van inkább probléma, csak ez nyilvánvalóan nem illik abba a balliberális világképbe, hogy Orbán apánk még a bíróságok függetlenségét is fel akarja számolni. Vagy milyen érdekes a negyedik hatalmi ágként emlegetett média sérülékenysége. 

Bizonyára feltettek minden megmaradt guruló dollárt a HVG-nél egy lapra, és kicsit szorongva, de kurucosnak látszó bátorsággal szegezték Romsicsnak a kérdést: Van-e különbség Orbán és Horthy rendszere között, ha az ellenzék ma éppen úgy nem juthat hatalomra, mint akkor? Mire a tudós ember kifejtette: A különbség, hogy akkor ezt elsősorban a választójog korlátozásával és a nyílt szavazás visszahozatalával érték el. Napjainkban pedig a választói körzetek átszabásával, az egyfordulós választás bevezetésével, valamint a veszélyesnek tartott ellenzéki pártok és pártvezérek ellen irányuló lejárató kampányokkal. 2022-ben ez már olyan fordulatszámon és tökéletességgel működött, hogy az sokaknak Goebbels propagandagépezetét juttatta eszébe – adta meg gondolatai esszenciáját Romsics apánk.

Bár gyanítom, Romsics úr a kiegyezést a két megosztó emlékezetpolitika között úgy képzeli, hogy mi befogjuk a szánkat, behúzzuk fülünket-farkunkat, és bárgyún nézzük, ahogyan a globalistává vedlett posztkummunisták visszaszerzik a hatalmat. Mivel a történelmi tapasztalatok alapján ez nem lehetséges, arra kérném a professzor urat, hogy abban segítsen az övéinek, találjanak hatékonyabb eszközöket a mi elviselésünkre, mert minősítheti akárhogyan a választási rendszert, az mégis arról szól, hogy az győz, aki több szavazatot kap. Ha ez nem így lenne, nem nyögné Budapest a Gyurcsány által kézivezérelt Karácsony Gergely szerencsétlenkedését, és más településeken sem osztogathatnának maguknak busás jutalmakat a balliberálisok.

Még úgy sem, hogy lényegében igazat mond, mint Romsics: az indoktrinált jobb- és – ne feledjük el! – baloldali emlékezeti közösségek egymás diszkreditálására törekvő egyre ádázabb harca ugyanis súlyosan rombolja a társadalom mentális állapotát. Megfoszt bennünket a nemzeti múlt átélésének közös élményétől, hitelteleníti a történelemoktatást, s tartósan roncsolja a nemzet más, külső tényezők által is gyengített kohézióját. Előre nem látott körülmények között így állhat elő egy valódi polgárháborús állapot. Nem „hideg”, mint a jelenlegi közállapotokra mondják a politológusok közül többen, hanem „meleg”, amilyet a XX. században már többször megéltünk. No, erre nincsen semmi szükség! Maradjunk inkább a mindkét oldal bölcs belátásán és a kölcsönös megértésén alapuló kiegyezésnél. Nemzeti minimum az alapkérdésekben, és hazafiság hazaárulás helyett. Ebben egyet tudnánk érteni.

Borítókép: Romsics Ignác történész (Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton)