A múltunk közös ugyan, de a rá való emlékezés nem. A történelmi eseményeket és személyeket ugyanis sokan sokféle módon látják, láttatják és értékelik. Ravasz László református püspök szentenciája szerint sorsunk emlékezetünkben van megírva:
„mondd meg nekem, mire emlékszel vissza, s én megmondom, ki vagy”.
Ahogyan a professzor már említett, „visszatérős” beszélgetésünkben is hangsúlyozta, neki régóta az a hitvallása, hogy kezdjük el tisztelni a tényeket. És mellettük a vitapartnereket is. Mert nem baj, ha ugyanarról a tényről kinek-kinek más a véleménye, de a tényeket nem szabad sem átírni, sem elhallgatni. Ahogy a Veritas intézet Deák Ferenctől kölcsönzött jelmondata szól:
„…hazudni nem szabad”.
Szakály Sándor főként a magyar történelem sokat vitatott XX. századi időszakaival, eseményeivel és „kényes” szereplőivel foglalkozik hosszú évtizedek óta – ebben a könyvben is –, tabukat döntögetve, bátran szembemenve az évtizedekig uralkodó baloldali „pártos” történelemszemlélettel,
legyen szó az első és a második világháborúról, az 1918–19-es forradalmakról, Trianonról, a Nemzeti Hadseregről és a Magyar Királyi Honvédségről, Tisza Istvánról, Károlyi Mihályról, Horthy Miklósról és több más vezető politikusról, katonáról. Mivel elsősorban hadtörténésznek tartja magát, érthető, hogy legújabb kötetében is a tanulmányok zöme ilyen témájú, és a könyv egyik legértékesebb része a két háború közti önálló magyar haderő létrehozásának, szervezetének, valamint felső vezetői életútjának részben új adatokon, forrásközlésen nyugvó, hiánypótló bemutatása.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!