Két egymást követő ciklus után Caj 2022-ben lemondott a DPP elnökségéről, miután a párt gyengén szerepelt a helyhatósági választásokon, nagy aggodalmat váltva ki a pártvezetésben. Ezután a William Lai néven is ismert Lai Csing-te alelnököt „egyhangúlag megválasztották” Caj pártelnöki utódának. Caj még 2020-ban legyőzte Lait az előválasztáson, de a DPP egységének megőrzése érdekében Lait választották Caj alelnökjelöltjének. Mielőtt a politikában próbált volna szerencsét, Caj a kereskedelmi jog kutatójaként éveket töltött az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Lai pedig mint közegészségügyi szakértő szintén tanult az USA-ban. Ő most Hsziao Bi-kimet, Tajvan washingtoni képviselőjét választotta alelnökjelöltjének. A Japánban született Hsziao Tajvanon nőtt fel, de már tinédzser korában, az 1980-as évek első felében az Egyesült Államokba került. Ott lett a DPP politikai aktivistája, nem pedig Tajvanon. Csak az ezredfordulón mondott le amerikai állampolgárságáról. Egyszóval Cajnak, Lainak és Hsziaónak is – ahogy mondják – „nagyon bizalmas kapcsolatai” vannak Washingtonnal. 

Az elnökválasztási kampányt sokáig négy jelölt uralta. Az elnöki pártot képviselő Lai, a balközép Tajvani Néppárt (TPP) részéről Ko Ven-je orvosprofesszor, Tajpej volt polgármestere, a vezető ellenzéki párt, a Kuomintang (KMT) képviseletében Hu Ju-ih rendőrfőnök és Új-Tajpej (Hszinpej) volt polgármestere, valamint Terry Gou, a Foxconn, a világ legnagyobb multinacionális szerződéses elektronikai gyártójának alapítója és egykori vezérigazgatója, aki azonban novemberben kiszállt a versenyből. Az előrejelzéseket bonyolította Lai arra való képtelensége, hogy feltornázza a támogatottságát, valamint a KMT és a TPP erőfeszítése, hogy egyesítsék erőiket. Egy olyan választáson, amely egyetlen fordulóban dől el, és az első helyezett nyer, a két párt összefogva a szavazatok akár felét is begyűjthette volna. Belebonyolódva azonban abba a versengésbe, hogy melyikük adja az elnökjelöltet és melyikük az alelnökjelöltet, a két párt végül nem tudott közös indulókban megegyezni. Ezután Hu és Ko is alelnökjelölteket választottak.

Előbbi egy, a Kínával való egyesítés pártján álló párt valamikori vezetője, Csao Sao-kang indulatoskodó médiaszemélyiség mellett tette le a voksát, akinek az a véleménye, hogy az országegyesítés az első számú út a komoly konfliktus elkerülésére. Szerinte a legtöbb amerikai nem akar háborút a Tajvani-szorosban, de úgy véli, az amerikai hadiipari komplexum viszont igen. Ko indulópárja pedig az Amerikában született Cynthia Wu, aki jó kapcsolatokat ápol a Nyugattal. A Merrill Lynch bankház ambiciózus munkatársa volt, aki a brexitpárti Peter Lilley-nek, Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők valamikori miniszterének is dolgozott. A KMT/TPP közös indulói a DPP rémálma lettek volna. Ennek meghiúsulása viszont égi manna a DPP számára, amelyet Pekingben elszakadáspártinak tartanak. Ezt a forgatókönyvet azonban az teszi problematikussá, hogy olyan politikai patthelyzetet tükröz, amely nem fejezi ki a szavazópolgárok álláspontját. Jelenleg ugyanis minden három tajvaniból egy fő támogatja a DPP Kínával szemben igen konfrontatív politikáját. Eközben csaknem minden második polgár egy kevésbé konfrontatív álláspontot részesítene előnyben, nagyobb hangsúlyt helyezve a hazai gazdaságra. A változó status quo tükröződik a törvényhozási versengésben; az elnökválasztással egy napon az egykamarás parlament tagjaira is szavaznak. A DPP-nek jelenleg többsége van, de elveszítheti.

Peking nézőpontjából a dolog úgy fest, hogy Amerika Tajvant mint gyalogot használja ki a nem túl nagy sakktábláján, hogy aláássa Kínát. Ezek az aggodalmak és Kína nagyszabású hadgyakorlatai a térségben az amerikai katonai eszkalációval párhuzamosan erősödtek fel. 1950 és 2022 között Tajvan az Egyesült Államok negyedik legnagyobb hadiipari vásárlója volt, de a 2020–22-es évekre vetítve már a legnagyobb. 

Tavaly júliusban a Biden-kormány bejelentette, 345 millió dollár értékben juttat védelmi eszközöket Tajvannak, amit később 135 millió dollár katonai pénzügyi támogatással fejeltek meg. Ez utóbbi valószínűleg tartalmaz hordozható légvédelmi rendszereket, kézifegyvereket és felderítőeszközöket. Az amerikai segítség jóvoltából Tajvan évi egymilliárd dollár ere­jéig hozzáféréssel rendelkezik a Pentagon készleteihez, szolgáltatásaihoz és képzései­hez is. Tavaly augusztusban Tajvan bejelentette terveit, amelyek szerint rekordösszegű 19,1 milliárd dollárra, azaz bruttó hazai terméke 2,6 százalékára emeli védelmi költségvetését. Ez arányában túltesz olyan NATO-szövetségesek hasonló kiadásain, mint az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország.

Ugyanakkor minden védelmi kiadásnak megvannak a hátulütői. A rideg valóság márpedig az, hogy a fokozódó militarizálással ezek is gyorsan felszöknek. A tavalyi első félévben Tajvan GDP-je visszaesett, dacára a második negyedévben tapasztalt visszapattanásnak. A kilátásokra a fő kockázatot a kitartóan gyenge globális kereslet jelenti, ami rányomja a bélyegét az exportra. S ami rosszabb, a Washington szándékai szerint elszigetelésre ítélt Kínába tartó tajvani export az év vége felé közeledve nem tartott lépést az ottani visszapattanással. Kína továbbra is Tajvan elsődleges kiviteli piaca az elektronikai alkatrészekben, amelyek teljes exportjának több mint felét teszik ki. Kína pedig kritikus szerepet játszik számos további tajvani iparágban. Ennél is rosszabb, hogy a fejlett technológiák ellátási láncainak bármely átalakítása – amelyet az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva szorgalmaz – ismét csak letörheti a tajvani exportot. Magyarán a tajvani gazdaságra kettős csapás vár. Egyfelől a DPP vezetői a szigetet a Pentagon karjaiba taszították, ami hátrányosan érinti Tajvan gazdasági kilátásait. Másfelől ugyanez a törekvés összekapcsolja Tajvant a Nyugat megélhetési válságával és a szekuláris stagnálással. Halálos ölelésről van tehát szó.

A tavalyi második félévben a háztartások fogyasztása továbbra is serkentette a növekedést, de a Covid-szabályok enyhítésének pozitív hatása már a múlté, az exportorientált tajvani gazdaságnak pedig a növekedés új hajtóerőit kell meglelnie, amint arra az Ázsiai Fejlesztési Bank nemrég rámutatott. Tajvanon a fő kihívást azt jelenti, hogyan alakítsák az emberek gazdasági frusztrációját életképes politikai erővé. A geopolitizálás a térségi, sőt globális káros hatásokkal járó nemzeti katasztrófa receptje.

A szerző geopolitikai elemző,
Ázsia-szakértő

Borítókép: illusztráció (Fotó: Europress/AFP/Sam Yeh)