Néha eszembe jut Donáth Anna. Tényleg, nem ironizálok. Arra gondolok, hogy milyen kiváltságos helyzetben van, hiszen rengeteg mindent tehetne a hazájáért és a benne élő emberekért, itthon és külföldön egyaránt. És közben néha mondhatna valami érdekeset is, már azon kívül, hogy ne adják oda Magyarországnak a jogosan járó pénzt, meg különben is a Zorbán. De nem mond. Ezért aztán gyakran elszomorodom, amikor Donáth Annára gondolok.
Így volt ez a napokban is, amikor ismét megszólalt, ezúttal gasztroenterológusi, táplálkozás-szakértői és egyben látnoki minőségében. A következőket írta, igyekszem szöveghű maradni:
„A műhús egyszerre biztosíthat élelmiszer-biztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak.”
Véleménye szerint ugyanakkor amikor a magyar kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a műhús gyártását és forgalmazását, azzal nagyjából a géprombolás útjára lép, és ez egyet jelent a fejlődés betiltásával, oszt’ odalenne egy újabb remek kis innováció is, de szeretem ezt a szót. Műhús, ezt meg ízlelgetem. Olyasmi lehet, mint a guminő, már bocsesz, az is hasznos, minek ennyi ember a Földre. Amit ugye majd a műhús ment meg a biztos pusztulástól, meg a cincérpörkölt magokkal és fermentált büdösbogarakkal.
Az vagy, amit megeszel. Ezt a bonmot-t bizonyára Donáth Anna is ismeri, hiszen az egészségipar összes szócsövéből ez dől egy ideje, a szereplők saját üzleti érdekeihez igazítva, félrevezetve a szerencsétlen olvasót.
Az is elképzelhető persze, hogy nem ezekből a fórumokból tájékozódik, hanem Hippokratészt olvasgat, esetleg Feuerbachot, sokan nekik tulajdonítják ugyanis a mondást, tőlük is ismerheti. Magam maradnék Anthelme Brillat-Savarin francia jogász, szakács és író idevonatkozó tézisénél, amelyet Az ízlés fiziológiája (1826) című pompás könyvében hagyott az utókorra:
„Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy.”
Még szerencse, hogy ezt az egetverő átverést a többi agyrémhez hasonlóan még jó néhány generáción keresztül képtelenek lesznek átverni a lobbisták az „elmaradott” magyarokon, sőt ahogyan azt a Nagy István agrárminiszter nyilatkozataiból átszűrődő értékrendjéből látom, a kormány hamarosan pontot is tesz az ügy végére.
Az olasz példa nyugodtan lebeghet a szemünk előtt. A római törvényhozás novemberben megszavazta a törvényt, amely betiltja a gerinces állatok sejttenyészeteiből vagy szöveteiből származó élelmiszerek felhasználását, értékesítését, behozatalát és kivitelét, oszt’ buon giorno.
Az étkezés egyébként többek között az adott kultúra szerves része. Van, aki majmot eszik, van, aki kutyát, és akad, aki műhúst enne. Részemről mondjuk előbb sütném le a műnyulat az agárversenyen, mint hogy műhúsra fanyalodnék. Különbözőek vagyunk.
De ha ez a műhúsdolog nem lenne elég a megmérgezésünkre tett permanens kísérletek útvesztőjében, nézzük, mi a helyzet a jó öreg génpiszkálással! A napokban az történt, hogy
az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága megszavazta, és amennyiben maga az Európai Parlament is rábólint, akkor jöhet. Itt, Európában. A lánykori nevén génmódosításnak hívott nagyszabású emberkísérletet most éppen „génszerkesztésnek” nevezik szemérmesen,
és azt állítják, hogy a növényekben végrehajtott változások nemcsak géneljárással, hanem hagyományos nemesítéssel, illetve a természetben is kialakulhatnak úgy nagyjából, csupán hosszabb idő alatt. Ja. Befigyelt egy kis szómágia is, és ami nem ment direktben, az most átmegy sunnyogva.
Miközben mindenki Ukrajnára, Izraelre, a Vörös-tengerre függeszti aggódó tekintetét, éppen most nyomják le a szemetet a torkunkon. Ráadásul a világ megmentőjének szerepében tetszelegve, ami a cinizmusnak egy ritkán látható kifejlett példánya. Mert hogy
az a mondás, hogy a Föld lakói csak ilyen módon „élelmezhetők” és hopp, máris ott vagyunk a műhús fogyasztását támogató jóemberek társaságában. Ez persze a süket duma, az egész mögött irgalmatlan pénz van, és a létező legsötétebb társaságok (Monsanto stb.) mozgatják.
A szavazáson egyébként negyvenheten szavaztak a javaslat mellett, harmincegyen ellene, négyen tartózkodtak. Álljon itt az előterjesztő neve: Jessica Polfjärd. Azért én a belga zsaruk helyében már csak unaloműzésként is körülnéznék ennek a svédországi nőnek a szekrényében, nem mintha sokat számítana, Eva Kaili is nyugodtan üldögél tovább Brüsszelben, de azért mégis. Aztán meg utánamennék, hogy kik finanszírozzák annak a harmincnégy Nobel-díjas tudósnak a kutatásait és a mindennapjait, akik komoly nyomást gyakoroltak az igennel voksoló képviselőkre.
Borítókép: illusztráció (Fotó: René Mattes /Hemis/AFP)
