Tételezzük fel, hogy egy ilyen személy mégis elnyeri ismét azt a posztot, amelynek birtokában csak impotenskedett és a napot lopta. Öt év múlva mi volna a következő választási szlogenje? Most már tényleg, de isten bizony, jövőt adunk Budapestnek? Ugye milyen komolytalanul, komikusan hangzik?

Nem jár jobban a választáson önállóan nem induló csírapárt, a Párbeszéd élembere egy másik új szlogenszerűségével sem. A szirupos plakátfelirat úgy szól: Nekünk Budapest az élet. Erről ugyanis nehéz nem arra asszociálni, hogy 

 Könnyen megeshet viszont, hogy a budapestiek meg elhiszik, mert tapasztalják, hogy Karácsonynak és népes csapatának, rokonainak, barátainak és üzletfeleinek tényleg az életet, azaz a megélhetést jelenti Budapest. Ám az az álláspontjuk kristályosodik ki: Budapest életének meg a vége volna, ha ez az élősködő, kártékony garnitúra maradna a vezetői székekben. Még akkor is, vagy talán pont azért volna katasztrófa ez a pótvizsga, mert valójában pusztán a nagy sikertelenségre való tekintettel repetázhatnának a hatalomban.

Erről az ordító eredménytelenségről pedig felidézhetjük annak a pórul járt embernek a kesergését, aki, miután felöntött a garatra, másnaposan arról panaszkodott: nem emlékszik semmire. Amire viszont emlékszik, arra jobb volna nem emlékezni. Valahogy Karácsony Gergellyel is így vannak a településük ügyét, állapotát szívükön viselő budapestiek: nem emlékeznek semmi érdemleges cselekedetére az öt év során. 

A fővárosiak számára azonban mindez nehezen feledhető, még ha ez Karácsony esélyeit illetően nem sok jóval kecsegtet is a június 9-i választás előtt.