„A baloldal azért veszít újra és újra, mert a nyugati sorvezetők és saját álvalóságának rabja lett. Tagadják a valóságot, tagadják, hogy ellenfelük az emberek valódi problémáival foglalkozik. S mindeközben rabjai lettek saját álvalóságuknak, elhitték azt a sok sületlenséget, importált maszlagot, amit nyugati gazdáik sorvezetőként eléjük toltak” – írtam két hete e hasábokon.
Rezsicsökkentés és irányított népvándoroltatás, háború és őrült genderagymosás: csak néhány az elmúlt évtized legfontosabb honi közéleti témáiból. E témák valósághű értelmezése, helyes kezelése volt a kulcs a nemzeti oldal sikeres kormányzásához, kétharmados választási győzelmeihez. S egyidejűleg: ezek kiforgatása, feje tetejére állítása, égről való lehazudása, olykor tagadása vezetett a magyarországi baloldal sorozatos bukásaihoz. Ám fentiek mellett akad még egynéhány kulcskérdés, amelyekre legutóbb nem jutott hely, noha az azokhoz való viszonyulás nemcsak a választások kimenetelét – a nemzet sorsát is alapvetően befolyásolja.
Az egyik ilyen a család. Egészséges, lélekben és létszámban gyarapodó nemzet nem létezhet egészséges, gyarapodó családok nélkül – életbevágó hát azok támogatása. A nemzeti kormány ezt teszi 2010 óta: nem csupán beszél róla, hanem soha nem látott mértékű támogatásokkal, adókedvezményekkel segíti a családalapítást, a gyermekvállalást.
A magyarországi baloldal pedig – megbízói utasítására – úgy döntött, ezúttal is a saját nemzetére ront, ahogyan olyannyiszor. A legjószándékúbb intézkedéseket is ütötték, vágták. Gáncsolták a csokot, mert szerintük az „diszkriminatív” meg „nem segítség” – aztán némelyik baloldali politikus laposkúszásban maga is fölvette azt.
Lehurrogták a családi adókedvezményt, a négygyermekes édesanyák jövedelemadójának elengedését. Mindeközben statisztikák igazolják, hogy GDP-arányosan a magyar állam fordítja a legtöbbet az unióban a családok megsegítésére: a nemzeti össztermék körülbelül öt százalékát. Epét hányhat a baloldal, attól még tény: hatalmas segítség ez a családoknak.
Ám hiába a tengernyi segítség, ha az önzésre nevelő carpe diem korszellem miatt még mindig kevés gyermek születik. Bár lassuló ütemben, de továbbra is fogyunk. Az éves demográfiai adatok közzétételekor pedig folyton mikrofont ragadnak a magyarok leggonoszabb ellenszurkolói, hogy kéjesen röhögjenek e valódi nemzeti tragédián. Úgy röhögnek, mintha mindez nem az ő bajuk is lenne. Mintha kívülállók lennének. (Talán azok is.) Aztán meg csodálkoznak rajta, amikor a magyarok négyévente hátrazavarják őket a vokálba, hogy ott kárörvendezzenek.
A család intézménye ellen szerte a nyugati világban egész pályás letámadást indítottak a globalisták. Óvodákban, iskolákban terjesztik a szivárványos mételyt. Nálunk egyelőre csak terjesztenék, mivel a nemzeti kormány – a gyermekvédelmi népszavazás elsöprő erejével fölvértezve – szembeszállt velük. (Hat-hétszázezerrel többen szavaztak az LMBTQ-propaganda megállítására, mint anno az uniós csatlakozásunkra.) Ám a magyarországi baloldal ebből sem tanult, s szajkózza tovább a genderes paneleit. A nemzetet éltető normális családok helyett az öncélú, zsákutcás perverziókat pártolják.
Donáth Anna és KariGeri versenyt riszál minden júniusban az Andrássy úti szeánszon. Nem fogják föl: a magyarok nem tűrik, hogy szakállas nénik mételyezzék gyermekeiket.
A számok önmagukért beszélnek. Amely országokban zöld jelzést adtak az iskolai-óvodai szivárványos agymosásnak, ott pár évtized múlva a fiatalok húsz-harminc százaléka abnormális nemi identitásúnak vallja magát. Jó eséllyel rendes családjuk, gyermekük – tehát normális életük – sosem lesz. Ami tragédia. A globalisták szerint viszont dehogy tragédia, inkább a sokszínűség csodája, és majd illegális migránsokkal betoldozzák-foltozzák a szétfeslő, kihaló társadalmak szöveteit.
Ugyancsak sorskérdés: Nyugat vagy Kelet?
A magyarországi baloldal – futtatói megbízásából – levágná hazánkat a létfontosságú orosz energiahordozókról. Ami azt jelentené, hogy a magyar gazdaságnak harangoztak. Belátható időn belül más forrásból nem tudnánk pótolni a kieső kőolajat, földgázt, vagy csak olyan horror áron, hogy a Rákosi-éra életszínvonalán találnánk magunkat. Ép elmével ki akarhatja ezt? Hát a magyarországi baloldal. Nekik semmilyen ár nem nagy ahhoz, hogy megbízóik ukázait teljesítsék, s a nemzeti kormány megbukjon.
Ám nemcsak az oroszok, hanem a kínaiak meg úgy általában a keleti tőke ellen is folyamatosan uszítanak. Ha a méregzöld német kormány magához édesgeti a kínai akkumulátorgyárakat, akkor az hú, de szuper. Amikor a labdarúgó Európa-bajnokság főszponzorai kínai cégek, akkor nincs itt semmi látnivaló. Ám amikor Orbán tárgyal a kínai elnökkel, akkor az maga a világvége, a lábszagú Kelet fojtó ölelése. Amikor ide jönnek a kínai autó- meg akkumulátorgyárak munkahelyek tízezreit teremtve, s nem tőlünk nyugatabbra, akkor a honi baloldal szerint végleg levágtuk magunkat a szent nyugati köldökzsinórról, Orbánt pedig többé nem engedik be az elegánsabb brüsszeli szalonokba. Agyrém, ugye? Ha idejön a BYD: az rossz. Ha Németországba ment volna: bezzeg Németország!
Pont, mint az olimpiával: budapesti olimpia rossz, párizsi jó. Utána meg ártatlanul rebegtetik műszempilláikat, amikor a magyarok zöme hazaárulónak nevezi és kitakarítja őket az Európai Parlamentből.
A 24.hu a minap arról közölt „elemzést”, hogy hiába a sok ázsiai nagyberuházás Magyarországon, a befektetők rendszerint vállalhatatlan feltételeket diktálnak, és végső soron a magyar építőipar jár rosszul.
Ezzel szemben a valóság? „A kínai CATL debreceni üzemének építése kapcsán az eddig tendereztetett munkálatokból hetven százaléknyit vittek el magyar vállalatok. Az ugyanabban az ipari parkban épülő, szintén kínai Semcorp esetében ez az érték kilencven százalék. A koreai SK iváncsai üzemét hetven százalékban magyar cégek építették. A kínai CPMC makói üzeménél az eddig kiírt munkákat teljes mértékben magyar cég nyerte meg” – mutatott rá Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója.
Vagyis szemenszedett hazugság, amit a baloldali fake news oldal állít. A magyar építőiparnak, a magyar vállalkozásoknak és az egész országnak hatalmas hasznot hajtanak a keleti befektetések.
Aki ezt tagadja, az a saját Mátrixának a rabja. Vagy a kínai tőkéért teperő konkurens országok szolgálatainak megbízásából dolgozik Magyarország ellen.
A magyarországi baloldal azt hirdeti, nincs szükség Szuverenitásvédelmi Hivatalra. Tudniillik: szerintük a szuverenitásunkat semmiféle veszély nem fenyegeti Nyugatról – kizárólag Keletről. Tényleg? Putyin vagy Soros NGO-i hordják a déli határunkra az illegális migránsokat? Az orosz vagy az amerikai nagykövet rúgja föl naponta a diplomáciai szabályokat, és avatkozik bele a magyar belpolitikába, tart eligazításokat magyar bíráknak? Moszkva vagy Brüsszel lopja el a törvény szerint nekünk járó uniós pénzeket, fenyeget és zsarol a gyermekvédelmi törvény vagy éppen a migránskvóta elutasítása miatt? Az oroszok vagy a nyugati globalisták gurítanak dollárszázmilliókat a honi baloldalnak és sajtójának? Egy friss kutatás szerint legalább évi egymilliárd forint értékű külföldi (nyugati) forrás érkezik a kormányellenes médiumokhoz – közölte Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója. Ezzel a magyar a kormányt próbálják gyengíteni, megbuktatni. Ennyit tehát a szuverenitásról.
Nyugat vagy Kelet? A válasz: Nyugat és Kelet. Szívünk, lelkünk, igazságérzetünk, szabadságvágyunk: keleti. Ám pár évszázada rabul ejtett minket a nyugati élet délibábja, folyton arra ácsingózunk. A szomszéd fűje mindig zöldebb.
Azt képzeljük, a Nyugat pedig azzal kecsegtet minket, hogy ha kellően engedelmesek leszünk, akkor itt, a periférián, Nyugat és Kelet között is lehet kolbászból a kerítés. Mintha most nem abból lenne.
Mintha nekünk, mai magyaroknak nem lenne tízszer annyi kütyünk, csecsebecsénk, vagyonunk, mint az elmúlt korok magyarjainak. S ettől boldogabbak lettünk? Dehogy. Boldogok és sikeresek akkor lehetünk, ha irigykedés, délibábok kergetése és mások majmolása helyett a magunk útját járjuk. A magyarok Istenét követve, két lábbal a földön, szárazon tartva a puskaport.
(Vége)
