Másról sem szólt a magyar politikai élet elmúlt másfél évtizede, mint az újra és újra megismétlődő külföldi beavatkozási kísérletekről.
A globális háttérhatalom egy percre nem hagyta szabadon lélegezni és nyugodtan dolgozni a választók által kétharmados többséggel felruházott Orbán-kormányokat, hiszen a legkülönfélébb intrikákkal és mestertervekkel igyekeztek káoszt és felfordulást kelteni, indulatokat korbácsolni s hatalomba segíteni a saját ágenseiket.
A mesterkedésükben az sem zavarta meg őket, hogy újra meg újra lelepleződtek és felsültek.
Emlékezzünk a háttérerők néhány emblematikus gazemberségére – a teljesség igénye nélkül. Például a magyar államkötvénypiac bedöntésének kísérletére 2011 november-decemberéből, amiből a kormány végül Orbán Viktor és Matolcsy György zseniális vezércselével, a nagy IMF-blöffel vágta ki magát. Meg persze a 2012 januárjában meginduló békemenet révén, hiszen a gyöngébb idegzetű puccsisták (például Angela Merkel német kancellár körei) a civilek több százezres, méltóságteljes áradatát látva inkább lefalcoltak, pedig már az ideiglenesen hatalomba lépő szakértői kormány névsorát is megálmodták a jágói intrikusok.
Aztán beindult André Goodfriend Budapestre állomásított amerikai ügyvivő. Olvasóink nyilván emlékeznek még az izgága helytartójelölt béna meneteléseire, az ő elhíresült zöld dossziés emberére, amely „atombombáról” utóbb kiderült, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű adócsalás szálai inkább a baloldalra vezetnek, többek között Bajnai Gordon apjának köreihez. Amikor erre rádöbbentek, persze elhallgattak, hirtelen nem volt fontos a nagy lenyúlás felderítése.
Ám jött a bohócforradalom, amellyel a rendvédelmi dolgozókat hergelték, aztán jött a diákok, tanárok, szociális dolgozók uszítása (HaHa, Humán Platform, Milla és a többiek), meg a főquisling Bajnai Gordon ismételt csatába küldése: az MSZP-kormány korábbi miniszterelnöke 2014-ben mint a lánglelkű civilek jelöltje debütált újra – és nem utoljára. (Egyes elemzők szerint a megbízók megint őt ültetnék a kormányfői székbe, ha Magyar Péter orkserege ne adj’ Isten megdöntené a szuverenista kormányt – de ne szaladjunk előre!)
Anno, tehát a 2014-es kampányban a Soros-hálózat és a norvég támogatásokat osztogató kuratóriumok összefonódása tette egyértelművé, hogy szervezett, külső akcióról van szó, melynek célja egy névleg civilek által felkért, jól mozgatható bábkormány hatalomra juttatása. A hálózat tehát nyíltan lelepleződött, ezért szólt akkorát a Norvég Civil Alap ügye.
A következő ciklus is állandó machinációkkal telt, előkerült a semmiből a a Momentum és Fekete-Győr András, aki pont úgy totyogott, hápogott és festett, mint egy Soros-ügynök. Utóbb a Momentum-projekt is csak egy momentumnak bizonyult a Nagy Terv diadalra vitelének történetében.
2016-ban a DC-leaks botrány segített belelátni a hálózat működésébe, hiszen titokzatos hackerek sok száz oldalnyi levelezést szereztek meg és hoztak nyilvánosságra, bepillantást adva az amerikai mélyállammal összefonódó álcivilek európai mesterkedéseibe, köztük a magyarországi beavatkozási kísérletekbe.
Ekkor derült ki az is, hogy Sorosék az Európai Parlament 751 képviselőjéből akkor 226-ot tartottak számon a hálózat lekötelezettjeként.
Miközben Ukrajnában az „euromajdan” tragikus következményeként vagy például Macedónia felforgatásakor élesben láthattuk a módszer hatékonyságát, magyar tanítványaira alighanem dühösen nézett le az égből a mester, Saul Alinsky. Itt hiába próbálkoztak újra meg újra, a választók nagy többsége nem volt kíváncsi rájuk. Pedig rendszeresen feldúlták Budapestet az egyre erőszakosabb álcivilek, emlékezzünk csak a 2018-as választás után hónapokig tartó dühöngésekre, pár évvel később pedig a Budavár falainak szánalmas ostromába torkolló futárforradalomra.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyar kormány egyre inkább felvette a kesztyűt. Fontos epizód volt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megalapítása, amely tavaly igényes jelentésben mutatott rá a hálózat törvénytelen és káros működésére. Érdemes belőle felidézni pár mondatot:
A Transparency International Magyarország Alapítvány finanszírozásának, tevékenységének és kapcsolati hálójának áttekintése alátámasztja, hogy a vizsgált szervezet egy több mint harminc éve működő globális lobbihálózat részeként, a hálózat mögött meghúzódó nagyhatalmi érdekek mentén fejti ki politikai nyomásgyakorlását.
Az egyre enerváltabb, permanens kormánybuktatásba végül David Pressman hozott új lendületet. A túlmozgásos nagykövet elhíresült vacsoráira meghívást kapott Hieronymus Bosch teljes állatkertje. A szervezett alvilág módszereire hasonlítható, a diplomácia keretein messze túlmutató ügyködés aztán a tavaly februári „gyermekvédelmi tüntetésen” csúcsosodott ki, ahol Pressman kis kedvencei – tehát épp azok, akiktől minden körülmény között óvni kellene a gyermekeinket – ott tobzódtak a színpadon. Hogy aztán életet adjanak a kis torzszülöttnek, Magyar Péter politikai mozgalmának, amely minden elemében annak az ellenkezője, amit hirdetni próbál. (Ettől persze még bejöhet – láttunk már karón varjút, meg Gyurcsányt a bársonyszékben).
S ha mindez nem volna elég,
Pressman egy igazán undorító intrikával fejezte be gyalázatos pályafutását. Egy homályos összeesküvés-elmélet közreadásával lazán kitiltatta az USA-ból Rogán Antalt, demokratikusan megválasztott kormányunk titkosszolgálatokért, kommunikációjáért és a miniszterelnöki kabinetért felelős miniszterét. Éppen azt az embert, aki – hivatásánál fogva – a legtöbbet tudhat a Pressman és a mögötte álló hatalom aljas munkájáról.
Ugye milyen véletlen?
Nézzük meg részletesebben a távozó Biden-adminisztráció érveit, amelyet Pressman volt szíves (egy Magyar Péter másnaposabb beszédeit felidéző sajtótájékoztatón) az arcunkba vágni. A búcsúzó nagykövet előadta, hogy Rogán a magyarországi rendszerszintű közkorrupcióban játszott vezető szerepe miatt került a listára.
Szentesi Zöldi László itt, a Magyar Nemzetben hívta fel a figyelmet rá, hogy nagyon furcsa a Pressman-féle bejelentés alapjául szolgáló közlemény, amelyet az amerikai pénzügyminisztérium adott ki: az olyan, mintha a 444 vagy a HVG propagandistái fogalmazták volna, például „fideszes haverokról” írnak benne, ami teljesen szokatlan egy diplomáciai iratban.
Hogy tényleg csak egy hecckampányról van szó, azt a Trump-éra várható új budapesti nagykövete, Bryan E. Leib is megerősítette, szégyennek titulálva a történteket.
Még érdekesebb azonban Ligeti Miklós, a Soros-hálózathoz tartozó Transparency International igazgatójának beismerése, hogy ők keresték meg az FBI-t, s ez az ügy vezetett Rogán Antal kitiltásához. Figyelem! Annak ellenére tették meg a szokatlanul durva lépést, hogy Ligeti utóbb kijelentette: a „konkrétumokról egyáltalán nincs információja”, s „egyáltalán nem biztos, hogy az általuk feltárt ügy Rogán Antalhoz kapcsolható”. Ennyi erővel feketevágás vagy a jugoszláv imperialisták békaembereivel való összeesküvés is lehetett volna a vád, csak ezeket a terminológiákat egy másik diktatúra már lenyúlta. Milyen érdekes ugyanakkor, hogy már megint a Transparencyre bízták a piszkos munkát!
Egy normális világban a legbüszkébb jogállamtól, azaz
az Egyesült Államoktól nyilván elvárnánk, hogy ha itteni nagykövetük a magyar kormány egyik legfontosabb tagját korrupcióval vádolja meg, akkor valamiféle bizonyítékkal is álljanak elő. Ám úgy tűnik, Pressman sem különb elődjénél, Goodfriendnél, és a nagy erőlködésben megint csak egy „zöld dossziés” műbalhét sikerült összevakarni.
Azt is csak kicsinyes bosszúból, amiért a nagy zseniknek éppen Rogán Antalba törött bele leginkább a bicskájuk. Ne feledjük el, hogy a kabinetminiszter a 2015-ös munkába állása óta egyfajta hadvezérként irányítja a szuverenitásvédelmi akciókat, jelentős részben neki köszönhetjük, hogy Magyarországon megbukott az Alinsky-projekt, s ellenfeleink ezt soha nem bocsátják meg neki.
Ha Magyarországon még volna kabaré (és nem Somogyi András-féle fekáliazsákok vinnék a mezőnyt), akkor a „rendszerszintű korrupción” mint nyelvi leleményen nagyokat hahotázhatnánk. A mai szomorkás időkben csak annyit tehetünk, hogy bevezetjük az értelmező szótárunkba a nyelvújítást: rendszerszintű korrupció az, ami nem létezik. Reméljük, hamarosan csak ez a szócikk emlékeztet majd minket a Pressman-félék gyalázatos ténykedésére.
