A török állam pedig úgy gondolkodik a nemzetben, hogy a határok nem szabnak gátat, így még a németországi török közösség felé is kinyújtja a kezét, s hivatalos programot hirdettek az ottani törököknek, szorgalmazva a nagycsaládok felújítását. Ankara szemében az elszármazott törökök amolyan aranytartalékot képeznek, kiváló helyen vannak Németországban, rengeteg pénzt küldenek haza, politikailag is befolyásosak, az átalakuló német társadalomban egyre komolyabb szerepet játszanak. Törökország számára pedig nagyon jó, ha török származású cégvezetők, polgármesterek, pártirányítók, közéleti személyiségek vannak, még ha útlevelük németként tünteti is fel őket. 

Mesut Özil is német válogatott futballista volt, de mindenki tudta róla, hogy török szív dobog a mellkasában. Az esküvőjén megjelent Recep Tayyip Erdogan török államfő, majd idén februárban a már visszavonult, 36 éves futballista bekerült a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) végrehajtó bizottságába. Vagyis egy nagy hurkot írt le az Özil família. Az apa, Musztafa Zonguldak tartományból, a Fekete-tenger partjáról származott el Gelsenkirchenbe vendégmunkásként. A fia pedig visszatért az azóta gyökeresen megváltozott Törökországba, amellyel több kötődést érez, mint szülőhazájával, Németországgal. Meglepő módon Musztafa Özil nem örül különösebben fia választásának, ő amolyan becsületes német állampolgár akar lenni, távol áll tőle a nemzeti romantika, amely a fiát annyira jellemzi. Feltehetően azért, mert ez egy másik nemzedék, más célokkal, más lehetőségekkel, másfajta érzelmekkel. Ráadásul a török származású németek egyszerűen az idő hatására az egykori lenézett munkásokból elfogadottak lettek, olyannyira, hogy a 2015 óta oda özönlő ismeretlen hátterű közel-keletiekkel nem vállalnak semmiféle közösséget. A vallás ugyan adná az alapot, de az egykori vendégmunkások sorában jóval kevesebb volt a vallásos ember, mint a fiaik és unokáik körében. Így csak az a kérdés marad meg, hogy vajon Németország miért nem csinál semmit, hogy valahogy megvédje saját magát és Európát, miközben még Törökország is foglalkozik az ottani nemzettársaival?