Világszerte tapasztalható a trend, miszerint aki gazdag, az kevesebb utódot hagy a világra a szegénynél. Ennek kutatására teljes tudományág épült fel, az okok szerteágazóak és személyes jellegűek, de feltehetően van benne olyan rész is, amely a fiatal felnőttek előtt álló lehetőségekkel hozza kapcsolatba a gyermekvállalást. Vagyis egy nigeri fiatal számára a jövőt a sivatag és a halál jelenti, van is hat gyereke, majd negyvenévesen búcsút mond az árnyékvilágnak, de addig ő és családja is éhezik. Az európai fiatal pedig negyvenévesen még szinte fiatalnak számít, akkor születnek az első csemetéi, életközepi válságot él át, esetleg elválik, új hobbikat próbál ki, káros szenvedélyeivel küzd, túlsúlyos, szerez hat diplomát, s dühös, hogy a kocsijának a kötelező javítása annyiba kerül, mint a nigeri társa egész életében összekapart vagyona. Csakhogy cseppet se érdekli az európait, hogy a nigeri mit csinál. Mert ők sose fognak találkozni.

Törökország mára egyértelműen európai ország lett azzal együtt, hogy sose volt az. Nem makrogazdasági mutatókat kell böngészni, hanem termelékenységet. Ma a török asszonyok átlagosan 1,6 gyermeket szülnek, amely nagyjából az európai szint. Pedig nekik ott van a hatalmas Anatólia, az ázsiai reménytelenség és kilátástalanság, kurdok tömegei. Mégse bővül a lakosság, sőt ugyanúgy csökken, mint nálunk, a zöldellő Európában. A török állam pedig ugyanolyan ösztönzőkkel próbálkozik, mint az országok többsége, vagyis a családi értékeket helyezi előtérbe a hivatalos kommunikáció során. Visszautalnak a régi időkre, amikor még a törökök népes családokban éltek, nosztalgiával emlegetik a népességrobbanást, a közös vacsorákat és ünnepeket. Csakhogy akkor még Törökország egyáltalán nem volt gazdag. Még az ezredforduló idején is arról beszélt Törökország, hogy egy szép napon csatlakozni fognak az Európai Unióhoz, mert annyira jó magaviseletű ország, és minden bővítési fejezetet megpróbál hamar lezárni. Aztán nem, nem és nem. Brüsszel láthatóan nem akarta integrálni Törökországot, politikai viszály alakult ki, Ankara pedig teljesen más útra tért. Ma pedig a régió egyik legfontosabb és legerősebb állama, persze sajátos politikai problémákkal. De nem születnek a gyerekek, mert a fiatalok ezernyi lehetőség közül választhatnak az országon belül és azon kívül egyaránt.