„A sajtó az ellenség, a sajtó az ellenség, a sajtó az ellenség. Írd fel ezt egy táblára százszor, és sose feledd el!”
Ahogy a Richard Nixontól a korabeli balos sajtó kapcsán elhangzott idézetből is látszik, a média politikai szerepével kapcsolatos viták korántsem új keletűek.
A média, a társadalmi nyilvánosság formálása ugyanis nem pusztán kulturális kérdés. A média – főleg, ha külföldi finanszírozásáról van szó – nemzetbiztonsági, biztonságpolitikai, szuverenitási ügy.
És a szuverenitás – ahogy a szabadság is – egy ösztön. A kettő együtt pedig tipikusan magyar ösztön. Mert nekünk, magyaroknak mindig borzasztóan szűk volt a bennünket körülvevő birodalmak által ránk erőszakolni igyekezett rabruha. Nem való az nekünk, mi nem akarunk visszamenni a kóterbe, sőt olyan börtönlázadást indítottunk, hogy beleremegett a civilizációnkat uraló globalista elit.
Magyarország története ugyanis hosszú évszázadokon keresztül voltaképpen két, egymással szorosan összefüggő kulcskérdés körül forgott: hogyan őrizhetjük meg szabadságunkat és miként védhetjük meg a függetlenségünket. És most is a már-már ismerős birodalmi lehelet csap az arcunkba, mint az elmúlt évszázadokban oly sokszor, csak ezúttal a szájszag brüsszeli.
Ahogy mondtam, a magyar egy ösztönös nép. Ösztönösen szeretjük a hazánkat, és ösztönösen utáljuk, ha ennek jogát el akarják tőlünk vitatni. Pláne, ha magát a hazát akarják tőlünk elvitatni. Igazából erről szól az ezeréves magyar történelem: megvédeni Európát a külső hódítóktól, de megvédeni Magyarországot az európai hódítóktól. Ez az igazi magyar sikersztori, ez az igazi magyar csoda – a tény meg az, hogy a korábbi agresszorainkat egytől egyig elnyelte a történelem süllyesztője. Ez talán elég figyelmeztető jel kellene hogy legyen Brüsszel számára is.
A liberálisok rabságába esett nemzetek polgárai számára pedig egyre vonzóbbá válik az, ahogy mi a szabadságunkkal éltünk: a mi városainkat ugyanis nem tartják rettegésben a migránsok, mert nem engedjük át őket a határainkon. Nem félünk kimondani, hogy a gyermekek fontosabbak, mint a nemi eltévelyedések egyre szélesedő tárházának agresszív és alattomos kampányai. És rögzíteni merjük azt az egyébként elemi életösztönből fakadó következtetést, hogy a béke jobb, mint a háború.
De most, a XXI. század elején egy újfajta hegemónia próbál minket megfosztani a szabadságunktól: az átláthatatlan és maffiaszerűen működő hálózatokból felépülő neoliberális birodalom és annak kommunikációs csápjai. A globális befolyása miatt ez a világtörténelem talán legkiterjedtebb hatalma, amely éppen a megfoghatatlansága miatt egyúttal a legveszélyesebb is. Sokat elmond erről, hogy ez a polip képes volt üzleti céljainak elérésére eszközként használni még a világ legerősebb országát, az Egyesült Államokat, illetve annak mélyállamát is.
Viszont a lázadásban már nem vagyunk egyedül, sőt az év elején kiszabadult az egész Nyugat legerősebb rabja is. Valljuk be, hogy jóval könnyebb úgy lázadni, ha éppen az Egyesült Államokat nem a legádázabb balliberális zsarnokok tartják uralmuk alatt, hanem Donald Trumpnak hívják az elnökét. A szabadságunkért vívott küzdelem összképe emiatt annyira megváltozott sokakban, hogy már lassan azt gondoljuk, az egész liberális büntetőintézet romokban hever. Szép is lenne, de a valóság nem tündérmese, és azt javaslom, hogy ne ringassuk magunkat vágyálmokba!