Egyszerűen nem hagy nyugodni ez a Kollár Kinga-ügy.
Talán az lehet a baj, hogy az árulókat, hazaárulókat mindig, minden korban megvetették és gyűlölték. Ephialtésztől Hegedűs hadnagyon át Kádár Jánosig – mindig ugyanaz volt a sorsuk: vagy halál, vagy élethosszig tartó megvetés. Egyedül ez a mi korunk az, ahol az árulást, hazaárulást megpróbálják megmagyarázni, kimagyarázni, elmagyarázni, átmagyarázni, szétmagyarázni – elfogytak a használható igekötők.
De mit lehet itt megmagyarázni?
Kollár elmondta a tiszások és személyesen a hibbant Péter őszödi beszédét.
Brüsszel és ez az ellenzék immáron letagadhatatlanul összeesküdött Magyarország és a magyar emberek ellen. Úgy és azért működnek együtt, hogy a magyar embereknek rosszabb legyen, nehezebb legyen, hogy „romoljon az életminőségük”, mert akkor az ellenzék kedvezőbb helyzetbe kerül.
És ezek a gazemberek most ennek örülnek, méghozzá nyilvánosan, minden szégyenérzet nélkül. Nem hogy nem szégyellik, de büszkén elmesélik, dicsekednek vele, vihorásznak és meg-, ki-, el-, át-, szétmagyarázzák.
Ephialtészt, aki Leonidászék hátába vezette a perzsákat, Xerxész elevenen megnyúzatta majd a bőrét kitömte arannyal. Ez volt a jutalma a gazembernek. Hegedűs hadnagyot Dobó felköttette – miután elmondta a legrövidebb és legtökéletesebb vádbeszédet: „Hegedűs István, esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed: halál...” Kádárt pedig megvédték a szovjet tankok és a szovjet csapatok, így ágyban, párnák közt fejezte be a nyomorult és felesleges életét, megbomlott ésszel, de utolsó leheletéig megvetették és gyűlölték az igaz magyarok.
Kollárral mi lesz? Mi lesz ezzel a gazemberrel? Aki szemmel láthatóan fel sem fogja, mi a probléma – ezek valószínűleg együtt születtek, együtt nőttek fel az árulással –, s ha megkérdezik, mégis mit gondol, akkor némaságba burkolódzik és úgy vigyorog, ahogy a hülyék orcáján a nyál csorog. Olyan éppen, mint a főnöke. Olyan éppen, mint az összes többi. Értjük. De mi lesz?
2022. áprilisában ezt írtam a választások után: „Összeülnek az elemzők és elemeznek. Senki sem tud úgy elemezni, mint ezek az elemzők, főleg az események után, akkor tudnak csak igazán. Most azt elemzik éppen, hogy hová lett úgy egymillió ellenzéki szavazó. És meg is találták a megoldást: a Jobbik szavazói tűntek el a Jobbik mögül, mert a Jobbik szavazói nem követték pártjukat Gyurcsány Ferenc hátsójába, ahol a pártelnök, bizonyos Jakab Péter (vö. Hegedűs hadnagy!) oly’ otthonosan berendezkedett. Nahát! És persze egy utolsó mondatot szenteljünk azért a nagy elemzők egyikének, bizonyos Vona Gábornak, aki most Jakab Péter lemondását sürgeti, mintha nem ő lett volna, aki még a Jobbik elnökeként bement a Spinoza-házba, hogy megcsóklássza a komplett baloldalt, s ezért cserébe megkapja Heller Ágnes feloldozását és pártja befogadását a jó meleg akolba.