Az Ukrajna-problematika belső tényezőjét a Tisza Pártot átszövő idegen érdek- és kémhálózat jelenti. 

 És mivel az is kiderült, hogy az ukránok ötvenmillió euróval finanszírozzák Magyar Péter választási kampányát, nehéz eldönteni, ki kinek a kreatúrája: Magyar Zelenszkijé vagy Zelenszkij Magyaré. Ilyen mértékű idegen érdekű leépülés nem történt az elmúlt harminc év során, utoljára talán 1919-ben (lásd lejjebb). A Tisza Párt ráadásul – a verbális után – legitimálta a fizikai erőszakot is. A tettlegesség utcai megjelenése, a fóliázott, kötegelt ukrán feketepénz megjelenése a közéletben Magyar Péter el nem évülő erkölcsi és politikai felelőssége.

A történelem ismétli magát. Kopogtat az ajtónkon. Elég csak megnézni 1918–19 fordulóját meg ami utána jött. 

 Levonták a konzekvenciát: a nihilista magyaroknak minden mindegy. Ezt tetézte, hogy az itt állomásozó francia tábornokok hallgatólagos beleegyezésével – a Dél-Dunántúl kivételével – a románok megszállták az egész országot. Cenzúrát és kijárási tilalmat vezettek be, nekiálltak a vasúti szerelvények, mozdonyok, gyári gépsorok, a gabona és az állatállomány szisztematikus kiszállításának az országból.

Ami nem sikerült mongolnak, töröknek, Habsburgnak ezer éven át, az sikerült Kun Bélának, a kommunista népbiztosoknak és a Lenin-fiúknak 133 nap alatt. Mindez hozzájárult korabeli igen rossz nemzetközi megítélésünkhöz és főként a trianoni nemzeti tragédia valódi méreteihez.

A román megszállók ma az ukrán titkos­szolgálatok. Az antanthatalmak ma az Európai Unió döntéshozó szervei. A hadikommunizmus ma Brüsszel Ukrajnára költött 193 milliárd eurója és a kilencvenmilliárd eurós hitel felvétele, hiszen kong az ürességtől a kassza. (Így kell tönkretenni Robert Schuman, Jean Monnet, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi békeprojektről szőtt álmait.) A népbiztos elvtársak pedig ma a Magyar Péter körül tülekedő influenszerek, politológusok, közvélemény-kutatók és megmondóemberek. 133 nap éppen elég lesz nekik is, hogy mindent leromboljanak, szétverjenek, megszüntessenek, a közvagyont pedig idegen hatalmak kezére játsszák. Mert egyedül ehhez értenek.

A világ proletárjai globalista jelmezbe bújva egyesülnének, és eltörölnék az elmúlt tizenhat esztendőt. Betéve tudják: „A győzelem napjai jönnek, / Rabságodnak vége már. / A múltat végképp eltörölni, / Rabszolga-had, indulj velünk!” A tiszás rabszolgahad meg is indult, egyelőre Orbán Viktor országjárását kísérve fütyül, ordít, fröcsög, lökdösődik és provokál – el lehet képzelni, mi következne, ha az utca birtokbavétele után hatalomra is kerülnének.

A ráció híve a történelmi tapasztalatból indul ki. Döntéseiben az játszik szerepet. Az érzelmek embere illúziókat kerget. Pillanatnyi benyomások alapján ítélkezik. Ráció és érzelem békésebb időkben nem zárják ki egymást. 

Orbán Viktor már jócskán felmutatott valamit az évtizedek alatt, míg Magyar Péter ez idáig semmit. A kérdés az, hogy a látott és megélt eredmények, teljesítmények vagy a bosszúvágy, a düh és a felkorbácsolt indulatok alapján döntsünk-e. Ez a választások tétje. Drámaibb, mint bármikor 1990 óta.