A Z generáció mindezt a több évtizedes történelmi tapasztalatot és gazdasági törvényszerűséget sutba vágja. Emelkednek a megélhetési költségek? Árkontrollt kell bevezetni a kiskereskedelemben. Drága a nagyvárosi lakások bérleti díja? Szabályozni kell, plafont kell megállapítani. Kevés a költségvetés bevétele? Jobban meg kell adóztatni a gazdagokat! Több, körükből kikerülő nagyvárosi vezető a tömegközlekedés ingyenessé tételét tervezi. És bőkezű, általános gyermekgondozási segélyeket ígérnek.

Engem ez a helyzet arra emlékeztet, amikor az első világháborút lezáró békeszerződések után gyakran elhangzott a jóslat, hogy húsz év múltán újabb nagy háború fog kitörni; azért, mert akkorra nő fel az a generáció, amelyik nem ismeri a háború borzalmait, így könnyen hadba lehet vinni. A szocialista gazdasági rendszerek összeomlása után már közel két generáció nőtt fel, így érthető, ha az újabbak megint hajlamosak elkövetni a korábbi rendszerhibákat.
De fontos látnunk, hogy itt nem valamiféle ideológiai pálfordulásról van szó. Az ideológiai-politikai nézeteket kutató felmérések azt mutatják, hogy Amerikában a huszonévesek körében a kapitalizmussal szimpatizálók aránya 2020-ban még 45 százalék volt, 2025-re ez 38 százalékra esett. De még nagyobb „vereséget szenvedett” a szocialista ideológia: a 2020-as 30 százalékról 2025-re 21 százalékra esett a támogatása a huszonévesek körében. Tehát nem valamiféle szocia­lista ideológia előrenyomulásáról van szó, hanem „egyenlőségpárti” gyakorlati intézkedések preferálásáról.
A szerző közgazdász