Kétségbeesett üzenetet kaptam a minap. Keres a nagylányom. A délutáni tagozat gimnazistáit, középiskolásait szállító buszra az egyik falusi megállóban fölnyomakodott vagy két tucat illegális bevándorló. „Büdösek, hangosak, félünk” – írja a lányom. Zaklatott, rövid közlése érzékelteti, dermesztő lehet a riadalma. Sosem volt ijedős fajta, most mégis a segítségemet kéri. Tőle tudom, hogy a fiatal férfiakból álló kompánia jegyet sem hajlandó venni. A buszsofőr tehetetlen. A jövevények ellepik, uralják a buszt, miközben lapos tekintettel méregetik a gyereklányokat, és a saját nyelvükön megjegyzéseket tesznek, amelyeken a többi sötét bőrű férfi heherészik. Így megy ez hosszú kilométereken keresztül, mígnem végre letakarodnak a buszról. Célközelbe értek: alig órányi gyaloglásra már Magyarország kezdődik.
Aki netán azt gondolná, egyedi esetről van szó, azt ki kell ábrándítanom. A délvidéki Bácska és Bánát északi részén, az országhatár közelében élő magyarok naponta szembesülnek az élhetetlen valósággal. Amit korábban sosem kellett: most szülők várják az iskolák előtt a gyermekeiket. A délutáni szakkörök, edzések vagy a zeneiskola után felnőtt kísérővel mennek haza a tanulók. Az egyedül élők vagy az idős házastársak napszálltakor már bezárkóznak. Akinek eladó, üresen álló ingatlana van, bedeszkázza a nyílászárókat. Se vége, se hossza a rémtörténeteknek: hol fosztottak ki valamit, kitől tulajdonítottak el gépkocsit, kerékpárt, hol gyújtottak fel házat a magyarok lakta területeken átvonuló bevándorlók. Így kellett a tűzoltókat riasztani Magyarkanizsán, ahol az elhagyatott vasútállomás épületének emeletén, a parkettás teremben (!) raktak máglyát, és így égett le porig egy szegény oroszlámosi ember öröksége, szülői háza. Már a művelődési házakat is feltörik.
Nappal sincs nyugalom. A boltokba becsődülő illegális bevándorlók nyíltan lopnak, az elárusítónők tiltakozása dacára sokszor fizetés nélkül távoznak. Életvitel-szerűen táboroznak le a települések központjában. Szeméthegyek, elképzelhetetlen mocsok marad utánuk. Hemzsegnek a tereken, a parkok gyepén tábortüzeket gyújtanak, ott, ahol korábban a fűre is illetlenség volt rálépni. Mára a hajdan békés falvakban, kisvárosokban, ahol az utcai kaput sem zárták: immáron kallantyúk, lakatok kattannak. Éjszakára pedig még a lakóházak ajtajaiban is kettőt fordul a kulcs.
