Az unió képtelen volt cselekedni

Ursula von der Leyen eddig nem hozott megoldást, s leginkább egy sodródó, irányított bábnak tűnik.

Szabad mozgásteret javasol Ursula von der Leyen Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Sokan bíztunk abban, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság tavaly ősszel megválasztott elnökével egy új, demokratikusabb korszak kezdődik el a bizottság és az unió életében a globalista, föderalista és liberális rémkorszak után. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy a koronavírus kitörése utáni hetekben ezek a reményeink némileg foszladoznak. Ursula von der Leyen eddig nem hozott megoldást, s leginkább egy sodródó, irányított bábnak tűnik a még mindig globalista liberálisok által uralt brüsszeli közegben.

Először is, az általa vezetett bizottság nagyjából csődöt mondott a világjárvány kellő időben való felismerésében, a járványra adott reakciók minőségét és mennyiségét illetően nemrég pedig már váratlanul a koronavírus elleni védekezés kivezetési forgatókönyvét akarta felvázolni – elsőre ráadásul sikertelenül. Végül pedig – ami a legnagyobb csalódás – ő is beállt a magyar demokráciáért aggódó balliberálisok végeláthatatlan sorába. Kár.

Természetesen nem irigylem Von der ­Leyen asszonyt azért, mert úgy hozta a sors, hogy hivatalba lépése után néhány hónappal máris egy totális vis maior helyzettel, a világjárvánnyal és annak következményeivel kellett szembenéznie, tehát azonnal a mély vízbe került. De, ezzel együtt, a helyzet mégiscsak úgy áll, hogy válságok idején mutatkozik meg az, egy politikai vezető mennyire rátermett és mennyire méltó a hivatalára. Orbán Viktor például a 2013-as árvíz után már másodszor bizonyítja be, hogy az ilyen kihívásokra jól és hatékonyan reagál. De hát Von der Leyen asszony nem újonc, volt már szociális és egészségügyi, családügyi és legutóbb védelmi (!) miniszter is Németországban, nem hivatkozhat tehát arra, hogy nincs politikai rutinja.

Ehhez képest az általa vezetett bizottság negatív, mondhatnánk, az európai polgárokra nézve életveszélyesen rossz teljesítményt nyújtott január, a vírus megjelenése óta. ­Stella Kyriakides asszony, a bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa, Von der Leyen elnök asszony beosztottja az utolsó utáni pillanatig képtelen volt felismerni, hogy a koronavírus milyen veszélyekkel jár Európára nézve, hiszen még február 24-én, amikor Olaszországban már 50 ezer ember került vesztegzár alá, 350 fertőzöttet és tíz halottat tartottak számon (!), Franciaországban pedig már tizenegy fertőzött volt és meghalt egy beteg, képes volt azt mondani, hogy nincs szükség semmilyen korlátozásra az unió­ban, sem az utazásra, sem a kereskedelemre vonatkozóan.

Igaz, hozzá kell tennem, az ENSZ szakosított szervezete, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is hasonló nyilatkozatokat adott ki, akárcsak az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), amelyik még február 14-én is azt nyilatkozta, hogy a fertőzés kockázata az unión belül alacsony. De ez az általános bénaság nem menti fel sem Kyriakides asszonyt, sem a főnökét, Von der Leyen asszonyt. Jellemző egyébként, hogy arra az újságírói kérdésre, hogy az unió ­miért nincs felkészülve a járványra, azt válaszolta a biztos: „Az egészségügy a tagállamok kompetenciája.”

Ez utóbbi természetesen igaz, de emögött mélységes cinizmus húzódik meg. A belbiztonság és a határvédelem is tagállami hatáskör, ám érdekes módon a bizottság erre fittyet hányva kérte és kéri most is számon a tagállamokon – főleg rajtunk, V4-eken – a „szolidaritást”, a kötelező kvóták megtagadását, a határok lezárását, az illegális bevándorlás akadályozását. Vajon ebben a kérdésben hol marad a hűvös hivatkozás a tagállami kompetenciára? Ha az egészségügy, a járvány okozta válság kezelése tagállami ügy, akkor a migráció kezelése miért is nem az?

A bizottság fordítva ül a lovon: egy ilyen világválság idején, mely az európai polgárok életéről szól, természetes lenne az, hogy felajánlja a tagállamoknak a segítségét, pénzben, eszközökben, a cselekvés összehangolásában. Ez ugyanis – hányszor írom már le – vis ­maior helyzet, amelyben a tagállamok nyilvánvalóan számítanak a bizottság segítségére, mert erre az emberek életvédelme miatt van szükségük. Ez nem veszi el a tagállami szuverenitást, mert ez egyszeri, különleges helyzet. Ám ez a bizottsági segítség elmaradt, illetve rendkívül megkésve érkezett meg. Ebben a helyzetben ez a szenvtelen és rideg hivatkozás a tagállami kompetenciára felháborító, s már ez elég lenne ahhoz, hogy Kyriakides asszony távozzon hivatalából.

De Ursula von der Leyennek esze ágában sincs felmenteni őt, sőt éppen az elnök az, aki a bizottság katasztrofális teljesítményét tovább súlyosbította. Nem elég, hogy a bizottság és annak felelős biztosa nem ismerte fel a járvány okozta veszélyeket, majd a továbbiak­ban hirtelen a tagállamok önállóságára hivatkozott, mosta kezeit és érdemi segítséget továbbra sem adott a bajban lévő országoknak, legújabban Ursula von der Leyen asszony már a koronavírus elleni védekezés úgynevezett kivezetési tervét akarta április 8-án megosztani a tagállami vezetőkkel.

Egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy Von der Leyen kivezetési tervének meghallgatását első kísérletére igen élesen utasította vissza Olaszország, Franciaország és Spanyolország, a leginkább érintettek, s lényegé­ben véve tiszteletlenséggel vádolták meg az elnököt, amiért kósza és hajánál fogva előrángatott tervéről előzetesen nem tájékoztatta az említett országokat. Von der Leyen tehát ismét kudarcot vallott, a válság alatt nem először, ráadásul még az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak az európai főigazgatója, Hans Kluge úr is a joggal dühös olaszoknak adott igazat, mondván, egyáltalán nincs itt az ideje annak, hogy Európában megkezdődjön a védekező intézkedések leépítése. Matt az elnök asszonynak, de ő ezt észre sem vette.

Von der Leyen asszony azonban e tehetetlenkedés mellett még önállótlannak és bábnak is bizonyult, méghozzá éppen a velünk szembeni folyamatos kritikákkal összefüggésben. Jól tudjuk – írtam is róla –, hogy a magyar veszélyhelyzettörvény parlamenti elfogadása kapcsán viharos támadás indult meg ellenünk, Donald Tusk Orbánt oltás helyett vírusnak nevezte (elképesztő sértés, ez régen párbaj alapja lehetett volna!), de ami itt fontosabb, tizennégy nyugat-európai ország külügyminisztere arra szólította fel a bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a magyarországi fejleményeket, hiszen Budapesten diktatúra van kibontakozóban.

Bíztam benne, hogy Ursula von der ­Leyen, aki elvileg nincs rossz viszonyban a magyar kormánnyal és Orbán Viktorral (sokat köszönhet nekünk és a V4-eknek a megválasztása kapcsán), nem ugrik rögtön erre a presszióra és nem kezd sűrűn egyetérteni az ellenfeleinkkel. De sajnos mégis megtette, mégpedig április 2-án, csütörtökön. Kijelentette, hogy a biztosok ülésén megtárgyalták a rendkívüli helyzetben a tagállamok által hozott intézkedéseket, különös tekintettel Magyarországra (ó, mily meglepő!), s hangsúlyozta: aggódik a magyar intézkedés miatt, aggasztják a magyar állapotok.

Mi viszont Ursula von der Leyen miatt aggódunk, aki a nyugat-európai liberális fősodor nyomásának nem tudott ellenállni, s zokszó nélkül beállt a siratóasszonyok és siratóférfiak sorába. Nyilvánvaló, hogy az ő „kitalálója”, a háttérből jelenleg is szellemi irányítója, Angela Merkel asszony nem állította meg, mert utóbbi még soha nem volt egy szokásos Magyarország elleni támadás elrontója – sőt.

Mindig is attól féltem Von der Leyen asszonnyal kapcsolatban, hogy nem önálló tényező, hanem irányított emberről, politikusról van szó, aki különösen válsághelyzetekben képtelen önálló döntésekre. Korábban ezért is intettem mindannyiunkat, ne legyünk hurráoptimisták az ő esetleges, remélt pozitív szerepével kapcsolatban. Von der Leyen elnök asszony, sajnos úgy tűnik, beállt a liberális-globalista sorba. Mi azonban továbbra sem fogunk beállni ebbe a sorba, még Von der ­Leyen asszony kedvéért sem. Inkább szervezünk egy másik sort.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója