Néhány nappal ezelőtt volt hetvenöt esztendeje, hogy Amerikában, Missouri államban, Fultonban „Az utolsó oroszlán” elmondta híres beszédét, amelyben többek között kijelentette: „A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára.” Aztán így is lett. A vasfüggöny persze valójában már 1945-ben, Potsdamban lezuhant, sőt az aktus szépen érlelődött Jaltában és még előtte Teheránban, de ha merészebbek vagyunk, azt is mondhatjuk, hogy már akkor, amikor az egyébként meggyőződéses antikommunista Churchill kényszerből szövetséget kötött a sátán helyett az ördöggel. De aligha lehetett lacafacázni.
Sztálin egyébként nem hülye volt, csupán gonosz a végtelenségig, így aztán később azt is gyorsan átlátta, hogy Churchill nem véletlenül erőltette az angolszász erők balkáni offenzíváját, ameddig csak lehetett. Ennek meghiúsulásával el is dőlt, hogy Közép-Európát is megszállják az oroszok, és némi vacakolás után bevezetik a saját horrorisztikus rendszerüket. Trieszt végül szerencsésen megúszta, de a többiek velünk együtt mentek a levesbe. A világ újrafelosztása megtörtént, és már megint nem mi osztogattunk, hanem minket fosztogattak.
A hidegháború persze mindkét oldalon tele volt lózungokkal és hepciáskodással, de közben mindenki nyugodtan söprögetett az inkább elvettnek, mint sajátnak mondható portáján. A legkeményebb példa erre el is jött hamar. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc néhány biztató szón kívül semmit sem kapott a művelt Nyugattól. Hogy minderről az akkor már visszavonult Churchill – a szavak szintjén túl – mit gondolt a papucsában, azt nem tudhatom.
(A borítóképen: Winston Churchill árverésre bocsátott bársonypapucsa; Forrás: Twitter/BBC)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!