Kalapács alá került Nagy-Britanniában Winston Churchill papucsa, amelyet kedden a becsült ár több mint kétszereséért, átszámítva 14 millió forintért árvereztek el. Így alighanem a bársonyból készült lábbeli a világtörténelem legdrágább papucsa, és ez így is marad egy ideig. Bár ki tudja, ha esetleg megkerülne II. Ramszeszé is valahonnan, a helyzet még változhat.
Churchill monogramos papucsa az 1950-es években készült, kora egyik híres cipészének, Tuczeknek a műhelyében, bár esetünkben valószínűleg nem az alkotó személye viszi majd az egekbe a huszonkilenc centiméter hosszú, bőrtalpas és bőrbéléses papucsot, hanem egykori viselője, aki második miniszterelnöksége idején gyakran hordta a lila lábbelit kezeslábassal, ami azért elég extrém szett, de alighanem kényelmes lehetett, és az sem utolsó szempont, ha valaki lenyomott egy komplett világháborút. Illetve mindjárt kettőt, de elsősorban a másodikban betöltött szerepe miatt vált világszerte közismertté. Hogy aztán, mintegy megtestesítve Pozsgay Imre örökbecsű mondását, mely szerint a hála nem politikai kategória, öt évre ellenzékben találja magát. És aztán újra miniszterelnök legyen. Fura egy szerzet a nép, annyi szent.
Ám maga Churchill is az volt, az élete kész kalandregény. Harcolt csatákban, kvázi láncdohányos volt, egyik leghíresebb mondásáról elneveztek egy remek zenekart (Blood, Sweat and Tears), ráérő idejében összehozott egy irodalmi Nobel-díjat, és bensőséges viszonyt ápolt az alkohol szinte minden megnyilvánulási formájával. Utóbbiakkal még indiai és dél-afrikai szolgálata alatt került közelebbi kapcsolatba, szigorúan egészségügyi célzattal, konkrétan a fertőző betegségek megelőzésének érdekében az ivóvizébe mindig tett egy kis whiskyt. Ez pedig később rögzült nála, ahogy ő fogalmazott a nevével szorosan összekapcsolódott párlatról, „kitartó szorgalommal megtanultam szeretni”.
Erre a képre a későbbiekben rátett egy lapáttal, ugyanis zseniálisan formálta az imázsát is. Nem volt szüksége marketingosztályra ahhoz, hogy a szivarozó, kezében whiskys poharat tartó, a nácikat hazavágó, a komcsikkal keménykedő férfi és államférfi képe örökre beivódjon a közönség tudatába. Bizonyos tekintetben popsztárként viselkedett, jóval a popsztárok megjelenése előtt. Nem véletlen, hogy 2002 novemberében a BBC szavazásán egymillió néző voksai alapján a száz legnagyobb brit listáján mind közül a legnagyobbnak választották. Ezzel persze valószínűleg például a drezdaiak a mai napig nem értenének egyet, de az is kétségtelen, hogy Chamberlaine papucsáért a kutya sem adna ennyi pénzt.
