Elnöki 10 év

Az államfő kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Áder János köztársasági elnök Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI

Léteznek közjogi intézmények, amelyek karaktere folyamatos kölcsönhatásban áll az azt betöltő személyiségével, világlátásával. A köztársasági elnöki pozíció is éppen ilyen. Az ezeréves magyar államiság történetében a ma ismert köztársasági elnöki intézmény a véleményes 1946. évi I. törvénnyel jelent meg – történelmi horizonton ezért nehéz is az értékelése, hiszen inkább számít „speciá­lisnak”, ahogy a köztársaság sem Magyarország „tipikus” államformája.

A korábbi törvényhez egyébként hasonló módon szabályozta az államfő jogosítványait a rendszerváltoztatást közjogi formába ültető alkotmánymódosítás is. Az Alaptörvény az 1989 után kialakított államstruktúrán, így a köztársasági elnöki intézmény formáján sem változtatott érdemben – az azt körülölelő alkotmányos értéktartalmon annál inkább. Magyarországon a köztársasági elnök nem részese a végrehajtó hatalomnak, attól független, pártpolitikától semleges intézmény, amelynek betöltője nem visel politikai felelősséget sem. Az államfő a magyar állam feje, kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett – amely állami működés lényege viszont új értelmet nyert a Nemzeti hitvallásban foglaltak és az Alaptörvény határozott, értékorientált deklarációi által.

CSAK SZIMBÓLUM?

A kancellári típusú parlamentáris demokráciákban a hatalmi súlypont, a „nagy döntések”, a nemzet jólétének előmozdítása a végrehajtó hatalom, azaz a parlamentnek felelős kormány feladata és felelőssége. Magyarországon az államfő szimbólum (is) – függetlenül az államformától –, az államiság megtestesítője, a hivatalnak rangot pedig az azt betöltő személy adhat. Sokak szerint viszont „csak” szimbólum. De aki a „csak” szót hozzáteszi, az nincs tisztában sem a szimbólumok jelentőségével, sem az államiság természetével – sem azzal, milyen jelentőséggel bírnak a nemzetek, államok történetében a jelképek, az összetartozást felmutató „példaértékű” intézmények (pláne egy olyan országban, ahol az államnak van, de a nemzetnek nincs határa).

Áder János 2012. május 10-én kezdte államfői szolgálatát, második ötéves mandátuma jövő májusban ér véget, és az Alaptörvény értelmében az Országgyűlés új személyt választ majd helyére. Ő a második köztársasági elnök, aki – minden valószínűség szerint – kitölti a lehetséges két megbízatási időt, de az első, akinek a hivatali ideje már teljes egészében az új Alaptörvény hatálybalépését követő időre esett. Elnöki mandátumának két speciális kihívása is volt. Az Alaptörvény lényegében változatlanul hagyta az államszervezetet, de a nemzet életét hosszú távra meghatározó, az „Isten, haza, család” hármas egységén alapuló értékrendszerrel töltötte meg – végre – az állami működést. Áder Jánosnak az Alaptörvény első, teljes ciklust kitöltő államfőjeként ennek az értékrendszernek kellett érvényt szereznie úgy, hogy azzal egyfajta mintát is mutasson az őt követő államfőknek. Másrészt a politika frontvonalában eltöltött évtizedek után Áder Jánosnak fokozott provokációval szembenézve kellett bizonyítania azt, hogy az állam legfelső szintű képviseletében valóban minden magyart képvisel. Ha a második elnöki mandátum végének közeledtével a politikai csatározásoktól hátrébb lépve vizsgáljuk a jelenlegi államfő munkáját, azt mondhatjuk, hogy a mindennapi protokolláris, diplomáciai és egyéb kötelességek ellátása mellett mindkét említett kihívást jól abszolválta.

Áder János beiktatási beszédében elmondta, hogy maradéktalanul viselni kívánja az Alaptörvény által rá rótt feladatösszességet. Ügyelt arra, hogy a Sándor-palota reprezentatív teréből ne essen vissza a napi politikai csihi-puhiba, ne tűnjön az őt jelölő kormányzó pártok képviselőjének, és ne essen a baloldal által állított politikai csapdába, amely az elmúlt tíz évben folyamatosan és kényszeresen próbálta hol egybemosni, hol szembefordítani az elnököt a kormánnyal.

A baloldal logikája egyszerű: ha az elnök nem azt teszi, amit az ellenzéki pártok próbálnak diktálni neki, akkor nem lehet más, csak „kormánybérenc” vagy „akaratgyenge”. Ebben a helyzetben megmaradni valóban igaz­ságosnak, mérlegelni, hogy államfőként valóban fel kell-e lépni egy ügyben megszólalással, előzetes normakontroll indítványozásával vagy politikai vétóval visszaküldeni egy elfogadott törvényt az Országgyűlésnek, nem könnyű feladat.

TETTEK ÉS TÉNYEK

Olyannyira nem az, hogy nem is sikerült az elnöki elődök mindegyikének. Áder János hivatali elődei között két nagy tekintélyű jogászprofesszor is volt: a „decens” Mádl Ferenc és a „rigorózus” Sólyom László, mindkettőjüket az (ilyen vagy olyan) értékrendjük által vezérelt autonómia jellemezte. Az elődök közül egyértelműen Göncz Árpád volt az, aki esetében a köztársasági elnöki intézmény egy volt a napi politika eszköztárában: megválasztásától fogva az őt jelölő SZDSZ delegáltjaként viselkedett, amelynek ­érdekeit kifogástalanul érvényesítette. Előbb Antall Józseffel szemben tett meg mindent a kormányzás – és ezzel a rendszerváltoztatás befejezésének – ellehetetlenítéséért (jó példa erre a taxisblokádban, az igazságtételben vagy a médiaháborúban betöltött dicstelen szerepe) majd az MSZP–SZDSZ-kormány idején a posztkommunista hatalomátmentés cinkosa lett. Göncz „jutalma” az volt, hogy az akkor szinte monopolhelyzetben lévő, a régi hálózati emberek által uralt baloldali média tudatosan felépítette számára az „árpi bácsis” imázst. (Karakter)gyilkos pontossággal írt annak idején az akkor még józan belátással rendelkező Debreczeni József a néhai államfő görcsös önigazolási vágytól vezérelt „grószfateros”, tévéreklámos, bulvársajtós népszerűség-kergetéséről.

Mindennek igazolására beszéljenek a számok, mert „a tények makacs dolgok”. Az Országgyűlés által elfogadott törvények kapcsán Áder János mind ez idáig – kilenc hónap van még hátra a mandátumából – 37 alkalommal emelt politikai vétót (28-szor az első, kilencszer a második ciklusában) és nyolc alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz (ötször az első és háromszor a második ciklusban), mindezt az őt jelölő pártszövetség alkotta kormány idején. Ezzel szemben Göncz Árpád csak az MDF-kormány és az első Orbán-kormány idején fordult az AB-hoz hét, illetve egy alkalommal. A Horn-kormány idején egyszer sem kért normakontrollt az AB-tól és politikai vétóval is mindössze két alkalommal élt. Nos az, hogy egy olyan kormányzat idején, amelyet a diktatúrát fenntartó volt állampárt örökösei, valamint a köztársasági elnököt jelölő párt alkottak, egyetlen törvénnyel szemben sem merült fel elnöki alkotmányossági aggály, legalábbis elgondolkodtató.

Mindemellett Mádl Ferenc államfői idejének első két évében még az Orbán-kormány volt hivatalban, amikor a köztársasági elnök három alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz, míg a hátralévő három évben a szocialista kormányok időszaka alatt tízszer élt alkotmányossági vétóval, és hat politikai vétót emelt. A saját szerepét a mindenkori kormány ellensúlyaként értelmező, de a politikában tájidegen Sólyom László, akinek elnöksége majdnem teljes egészében szocialista (Gyurcsány–Bajnai-) kormányok idejére esett, 31 alkalommal emelt politikai vétót és 16 alkalommal fordult Alkotmánybírósághoz.

Áder János olyan jogszabályokkal szemben is fellépett, amelyek kormánypolitikai szempontból kifejezetten „érzékenyek” voltak. Ilyen volt többek között az AB-nak normakontrollra megküldött 2013-as választási eljárási törvény, s így végül nem lett kötelező a választási regisztráció. De a köztársasági elnök visszaadta az Országgyűlésnek az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt is, hogy az iratbetekintési jog ne sérüljön, csakúgy, mint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt. Egy esetet leszámítva az alkotmánybírák minden esetben igazat adtak az államfőnek. A köztársasági elnök szintén „dörgedelmes” levéllel küldte vissza a „plakáttörvényt” az Ország­gyűlésnek, amelynek a javítása utáni verziót az AB is megfelelőnek találta. Legutóbb éppen a mostani ülésszak végén fordult a lakástörvény módosítása miatt az Alkotmánybírósághoz, mely több ponton helyt is adott az indítványnak.

Azt az állítást pedig, hogy a köztársasági elnök jól végzi a munkáját, csak erősítik azok a példák, amikor adott esetben tartózkodott a „beavatkozástól” – hiszen az Alaptörvény szövege számos, társadalompolitikailag fontos ponton módosult a korábbi Alkotmányhoz képest. Ilyen a mostani gyermekvédelmi törvény is. A köztársasági elnök a törvény szövegéből kiindulva éppen az Alaptörvény nyújtotta értékkészletre (család és gyermekek védelme) is hivatkozva írta alá a jogszabályt, és nem engedett a valótlanságokon alapuló mesterséges hisztéria befolyásának döntése meghozatala során.

Ugyanez volt igaz a pandémia első hulláma idején elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényre is, amely megteremtette a sikeres védekezés közjogi feltéte­leit, s amelyet szintén valótlanságok állításával gerjesztett nemzetközi hadjárat keretében támadott a baloldal. A köztársasági elnök a pandémia, az évszázad legsúlyosabb járványhelyzete idején is tudta, mi az államfő felelőssége. A nemzethez szóló beszédeiben szólított fel az összefogásra, az oltakozásra, valamint az egész nemzet nevében köszönte meg mindazok emberfeletti munkáját és erőfeszítéseit, akik hozzájárultak a járvány leküzdéséhez.

PÉLDA AZ UTÓDOKNAK

Ahogy arra a brit politikai gondolkodó, Roger Scruton is több helyen utal, a konzervatív világszemlélet egyik meghatározó eleme az élők és a még meg nem születettek közötti hosszú távú szolidaritás és folytonosság szem előtt tartása és védelme. Ebből is következik a teremtett világ védelmének fontossága, a természet józan észen alapuló védelme. Az Alaptörvény a világ kevés „teremtésvédő” Alkotmánya közé tartozik, s Áder János, aki már EP-képviselőként is természetvédelemmel foglalkozott, amikor még nem vált trendivé a zöld őrület, saját személyes ügyének is tekintette a teremtett világ védelmét, amely egész elnökségének egyik vezérfonala volt. Jól jelzi ezt, hogy a szokásoktól eltérően még a parlamentben is felszólalt, hogy ráirányítsa a figyelmet a víz fontosságára, s amelynek folyománya lett a három (2013-as, ’16-os és ’19-es) Budapesti Víz Világtalálkozó. De éppen a teremtett világ védelmének fontossága okán, a kormánnyal szemben több törvényt is megvétózott vagy az Alkotmánybírósághoz küldött (például földtörvény, a nemzeti parkokról szóló törvény, hulladék- és vízgazdálkodási törvények).

A köztársasági elnökök aktivitása a „törvényalkotásban”
Fotó: Alapjogokért Központ

Áder János elnökségét nem jellemezte az öncélú népszerűség-keresés, hanem sokkal inkább az Alaptörvény által kijelölt keretek között a kötelesség megfontolt, a nemzet egységét és jövőjének biztosítását szem előtt tartó felelős teljesítése. Így tett akkor is, amikor hazánkat képviselte más országokban, amikor más államok vezetőinek volt vendéglátója, amikor a törvényhozással kapcsolatos jogköreivel élt, amikor a Teremtés védelmére hívott mindenkit, illetve amikor a pandémia idején az összefogásra szólított fel.

Bizonyosan befolyással lesz Áder János megítélésére az őt értékelők politikai hovatartozása, de azt komolyan senki nem vitathatja, hogy a köztársasági elnök az elmúlt tíz évben bármikor is ne a saját maga számára kitűzött elnöki program, „a haza minden előtt” Kölcsey-gondolat mentén végezte volna államfői szolgálatát.

A szerzők jogászok, az Alapjogokért Központ munkatársai

Bortóképen Áder János köztársasági elnök. Fotó: MTI / Illyés Tibor.