Ideges filmzsűri

Példaképek kellenek, akikre felnézünk. Hunyadiak, Dobó Istvánok, Pongrátz Gergelyek!

Ópusztaszer, 1995. október 22. A magyarok bejövetele - Árpád vezér és kísérete. Részlet Feszty Árpád körképébõl. MTI Fotó: Németh György Fotó: Németh György

Szívemből szólt Bán János Gyűlöletkeltő történelmi hősök? című cikke (Magyar Nemzet, szeptember 14.), melyben arról elmélkedett az író, miért idegesek liberális honfitársaink, ha magyar katonát látnak. Az írás kiindulópontja egy nemrég megjelent pár perces kisfilm – Igazság, erő, felemelkedés –, amely jókora vihart váltott ki a hazai baloldal köreiben. Ott, ahol még mindig az Internacionálé parancsa az irányelv: „A múltat végképp eltörölni.” Ám ez a kisfilm éppen nemzeti történelmünk kiemelkedő jelenetei közül villant fel képsorokat: vérszerződés, Vajk megkeresztelése, nándorfehérvári diadal, Rákóczi-szabadságharc, 1848, 1956… Most mi van?

A magyar múlt dicsőséges és fájdalmas csúcspontjainak már a puszta megjelenítése is mély aggodalommal és – fő­­leg – ellenszenvvel tölt el sokakat. Azokat, akik mindent megtettek, megtesznek annak érdekében, hogy ne készülhessenek magyar történelmi filmek. Akik minden patriotizmusra, nacionalizmusra utaló gondolatot alapból lefasisztáznak, lerasszistáznak, hidegrázást kapnak tőlük. Aggályaik beszédesek: „A múlt nagyságába csak a jelenben szerencsétlen menekül.” „A harmincas évek legsúlyosabb irredenta világát idéző ez a film.” És a többi.

Vajon miért ítélnek egyesek irredentának, rasszistának, gyűlöletkeltőnek egy ilyen történelmi összeállítást? Ezt a cikkíró is megkérdezi: „Létezik-e a földön még egy ország, mely lakói­­nak egy része egészen egyszerűen összecsinálja magát ijedtében, ha nemzeti történelmének kiemelkedő pillanatait meglátja egy filmen? […] Létezik még nemzet a világon, amely ennyire méltatlan módon hallgat a történelme felemelő évszázadairól?”

Aligha.

Márpedig öntudat és nemzeti büszkeség nélkül nincs jövője a nemzetnek. Szabó Dezső 1938-ban így írt erről: „Öntudatot, öntudatot, öntudatot a magyarságnak! Öntudatot mindenekelőtt! Ez ma égetőbb szükség a kenyérnél, hiszen ez a magyar kenyér feltétele. […] Az egyetlen lehetséges termő egység: a magyar öntudat.”

Példaképek kellenek, akikre felnézünk. Hunyadiak, Dobó Istvánok, Pongrátz Gergelyek!

Hallgassuk csak Márai Sándort! „Senki és semmi nem lesz olyan hamar amorf, mint a tömeg. Minden, amit a tömeg »akar« – amiben hisz, amit tagad, ahogyan él –, minden hamarább esik szét, mint amit az Egyén akar és őriz. Ha igaz, hogy a világ organizált anarchia: ebben az anarchiában a személyiség az organizáló, a konstans erő.” A példakép, a hős.

Ehelyett még mindig mi a valóság? Egy példa. Egész generációk iskolai történelemkönyvéből hiányzik Árpád vezér pozsonyi győzelme, mert a honfoglaló fejedelem korszakos diadala „nem illett bele” a nemzetre erőszakolt bűnös nép koncepcióba. Nem tudhatta meg a magyar ifjúság, hogy a nemzet első honvédő csatájában, 907-ben Árpád negyvenezres serege Pozsony alatt csúfos vereséget mért az országra törő egyesített Nyugat százezres hordájára. Nem tanították, holott aranyba kellene foglalni azt a napot… De miért hallgatunk erről a világraszóló diadalról, amely Európa históriáját is alapjaiban befolyásolta? Érthetetlen, hogy a magyar történetírás miért szerénykedik, miért nem kezeli azt az őt megillető súllyal és büszkeséggel. Ami keveset tudunk a csatáról, azt is elhallgatta előlünk a ránk lőcsölt kommunizmus, megpróbálták kiradírozni a tudatunkból. Valóságos csoda, hogy a győzelem millenniumára (1907) felállított tizenöt méteres turulszobor túlélte az agymosást, és ott maradhatott Tatabánya fölött, a Gerecse sziklafalán.

A globalizmus (leánykori nevén internacionalizmus) ma is kőkemény módszerekkel dolgozik a kereszténység és a nemzettudat eltiprásán. (Az MSZP–SZDSZ-kormányok még a történelemérettségi megszüntetését is tervbe vették.) Ha visszapillantunk, azt látjuk, hogy minden világégést, háborút a meghamisított történelmen keresztül készítettek elő. Befolyásolni a lelket és a tudatot, elhallgatni az igazat – a liberális módszer ma is él. A rendszerváltás érintetlenül hagyta a történelem­szemléletet. Harminc évvel a kommunizmus bukása után kulturális elitünket zavarja egy magyar hősökről szóló kisfilm.

Elég volt!