Igen, arany, ami fénylik!

A gazdasági mutatószámok objektívek. A vélemény azonban sokszor szubjektív – nem mind arany, ami fénylik, érvel sok elemző, azaz minden jóban keresik a rosszat, akkor is, ha kivételesen nincs benne.

Budapest, 2011. július 21. Svájci frank és euró bankjegyeket számol egy pénzváltó alkalmazottja. Az euró svájci frank árfolyama 1,1631-ra esett 1,1699-ről Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnökének nyilatkozatára, amely szerint nem zárható ki a részleges államcsőd Görögországban. A svájci frank (CHF) árfolyama több korábbi árfolyamrekordot átlépett az elmúlt időszakban a forinttal szemben, hétfőn újabb történelmi csúcsot döntve 238,46 forinton is járt. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: MTI

A gazdasági mutatószámok objektívek: a gazdasági növekedés a második negyedévben 4,9 százalék volt, az infláció augusztusban 3,1, a maginfláció 3,7 százalékon alakult, míg egy euró jelen sorok írásakor 332,59 forint. A vélemény azonban sokszor szubjektív – nem mind arany, ami fénylik, érvel sok elemző, azaz minden jóban keresik a rosszat, akkor is, ha kivételesen nincs benne. Jelen írásom célja reálisan értékelni a gazdaság főbb mutatóit: el kell ismerni azt, amiben előrelépés történt és rá kell mutatni arra is, ha egy mutatóban nem teljesítünk jól, ugyanis van még hova fejlődnie a gazdaságnak.

A gazdasági mutatók közül a GDP növekedését tekintik a számtalan kritika ellenére is a legfontosabbnak, vagyis azt, hogy mennyivel nőtt a magyar gazdaság hozzáadott értéke egy adott időszakban. Az árak emelkedésétől megtisztított volumenindex szerint a magyar GDP a második negyedévben a nyers adatok alapján 4,9, a kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez nemcsak abból a szempontból arany, hogy fénylik, hanem aranyérmet is jelent az EU-ban: a második Románia bővülése volt 4,6 százalékkal (Írország, Málta és Luxemburg még nem közölt adatot). A magyar növekedést a fogyasztás és a beruházások emelkedése hajtja: az előbbi 4,5, az utóbbi 16,4 százalékkal bővült – szintén volumenben. A megtermelt jövedelemből tavaly Magyarország költötte arányaiban a legtöbbet beruházásokra, ami most már egy tartósan magas beruházási szintet jelez. Erre szükség is van – gondolhatunk az infrastruktúra fejlesztésének szükségességére (akár utakra, akár középületekre), illetve a beruházások segítik elő a jövő termelését.

A fogyasztás bővülése elsősorban a dinamikus bérnövekedéssel függ össze, de segítik olyan intézkedések is, mint a családvédelmi akcióterv. A bérek az első hat hónapban átlagosan 10,6 százalékkal nőttek, ami az infláció hatását kiszűrve 6,9 százalékot jelent. Ez szintén egy pozitív eredmény. A bérek kapcsán hangzik el talán a legtöbb téves megállapítás. Sokan állítják, hogy nem is nőtt annyival, miközben látjuk a kiskereskedelmi forgalom növekedését és a személyi jövedelemadóból származó bevételek 10,5 százalékos emelkedését az első nyolc hónapban. Ennél is érdekesebb az a meglátás, hogy ez nincs összhangban a gazdaság teljesítményével, nem fenntartható. Ez azonban – idén legalábbis – nem így van. A gazdaság az első fél évben 5,1 százalékkal bővült. Emellett a GDP-deflátor, vagyis a termelés árindexe 4,8 százalék volt, azaz az előállított érték nominálisan 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nőtt a foglalkoztatás, a szociális hozzájárulási adó júliustól két százalékponttal (tehát éves átlagban egy százalékponttal) mérséklődött, akkor az látszik, hogy a 10,6 százalékos (vagy a vállalkozásoknál bekövetkezett 11,3 százalékos) béremelkedés szinte teljesen megegyezik a termelékenységnövekedés és az adóváltozások hatásával. Akkor sem lenne nagy probléma – legalábbis rövid távon –, ha ennél nagyobb lett volna a béremelkedés, hiszen hazánkban – különösen a nagyvállalati körben – a bérhányad alacsony, azaz a megtermelt értékből a vállalatok arányaiban kevesebbet fordítanak fizetésekre. Ezen az arányon is lehet tehát javítani. A munkanélküliségi ráta 3,3-3,4 százalék körül ingadozik, ami a rendszerváltás óta a legalacsonyabb érték, a folyamatok tehát egyértelműen kedvezőek. Nem dőlhetünk azonban hátra. A nemzetközi cégek problémái átszervezéseket eredményezhetnek, ami érintheti a magyar cégeket is, így feladat lesz a jelenlegi eredmények megőrzése, illetve van még tér a foglalkoztatás növelésére is az inaktívak köréből.

Az export a második negyedévben 2,7, míg az import 4,3 százalékkal emelkedett. Ez már nem tekinthető kedvezőnek, hiszen ha az import jobban nő, mint az export, az a folyó fizetési mérleg egyenlegének romlásához vezet. Ezzel a folyó fizetési mérleg egyenlege (tehát a külkereskedelemből és a jövedelmek áramlásából származó egyenleg) az idén az elmúlt évek többletei után nulla körüli lehet. Nincs még probléma, szemben például Romániával, ahol a hiány az Európai Bizottság becslései szerint meghaladhatja a GDP öt százalékát, de nem árt majd erre is figyelni. A jelenség magyarázata azonban egyszerű: a német gazdaság, mint hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere, elsősorban az ipar gyengélkedése miatt stagnál. Tehát az öt százalék körüli növekedést egy kedvezőtlen környezetben sikerült elérni, azonban ez óvatosságra is okot ad: nem látható előre, hogy a német gyengélkedés meddig tart és milyen hatásai lesznek Magyarországra. Bár a beruházások magas szintje bizakodásra adhat okot, de nem szabad elbíznunk sem magunkat. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a német gazdaság beindítására a kedvező költségvetési egyenleg, illetve a folyó fizetési mérleg többlete lehetőséget biztosítana, de ennek nyomát eddig nem láttuk.

A válság előtti költekezések nyomán a költségvetés helyzete máig az érdeklődés középpontjában áll. A helyzet itt is kedvező. A GDP-arányos államadósság a második negyedév végén az egy évvel korábbi 74 százalékról 68,7 százalékra csökkent. A költségvetési hiány is bizonyára három százalék alatt marad. Tekintettel arra, hogy ezt az előző néhány évben már megszoktuk és hogy az uniós tagországok felében már többletes a költségvetés, itt az lesz fénylő arany, ha a terveknek megfelelően a hiányt jövőre sikerül egy százalékra – vagy még lejjebb – csökkenteni, és előbb-utóbb elérjük a nullás költségvetést. Természetesen csak akkor, ha nem következik be addig válság, hiszen az már másfajta költségvetési politikát tehet szükségessé.

A végére hagytam a legellentmondásosabb tényezőket: árfolyam és infláció. Az infláció az elmúlt időszakban kétségkívül emelkedett – láttunk az elmúlt hónapokban négy százalékot alulról súroló értékeket, míg az év első nyolc hónapjában az átlag 3,4 százalék volt. Ez a jegybanki célnál némileg magasabb, de a célsávon belüli pénzromlást jelent. Önmagában a 3,4 százalékos érték nem vészesen magas, csupán 2013 óta hozzászoktunk a nulla körüli inflációhoz, a válság előtt láttunk ennél sokkal magasabb szinteket is. Az is természetes, hogy egy gyorsabban növekvő gazdaságban az infláció is magasabb, így nem meglepő, ha a magyar pénzromlás a román után a második leggyorsabb – egy stagnáló gazdaságban a kereskedők örülnek, ha nem kell csökkenteniük az áraikat. Természetesen egy célsávból esetlegesen kilépő infláció nem lenne jó, a jegybank feladata, hogy ezt megakadályozza. Ami nem fénylik, az az árfolyam: ez akkor sem jó, ha túl erős (rossz az exportőröknek), akkor sem, ha túl gyenge (rossz a háztartásoknak és az importáló vállalatoknak, pl. a kkv-knak). Míg korábban túl erős forint volt jellemző, addig később beállt egy 300 és 310 körüli, talán egyensúlyi­nak tekinthető szint. Tavaly és idén azonban e fölé gyengült a forint. Ez túl gyengének tűnik. Hogy kinek kellene ez ellen tenni? Jó kérdés. A jegybanknak vannak rá eszközei, de nem feltétlenül feladata, hiszen az inflációs célja egyelőre nincs nagy veszélyben.

Összességében tehát a magyar gazdaság folyamatai egy-két változótól eltekintve kedvezőek, elmondhatjuk, hogy arany, ami fénylik.

Természetesen a magyar gazdaságnak még ezzel együtt is sokat kell fejlődnie, akár a hozzáadott értékben, akár a bérekben.

A szerző a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője