Szorgos román szabadkőművesek

Alexandru Vaida-Voevod: Nemzeti céljainkhoz a nemzetközi páholyon át vezet az út.

ALEXANDRU Vaida-Voevod (Vajda Sándor) román nemzetiségi képviselő Fotó: Wikimédia

Hogyha a román történészek nem tartják történelmietlennek a román szabadkőművesség politikai motivációit kutatni, sőt nagyon is fontos témának tekintik, akkor magyar kollégáik miért kerülgetik, mint ördög a tömjénfüstöt?

Alexandru Vaida-Voevod egykori magyar országgyűlési képviselő, később háromszoros román miniszterelnök – a trianoni diktátum aláírásának idején is – érdekes dolgokat állított 1937-ben, a Cuvântare către naţiunea română/A román nemzethez címzett beszédben: „Sok mindent tapasztaltam már az életemben, és a saját szememmel láttam, nem csak hallomásból. Én is szabadkőműves voltam. Ionel Brătianuval éppen Párizsban tartózkodtunk, és mivel a békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, a körülmények miatt bele kellett bújnom a bőrükbe (sic!). Ott a saját szememmel láthattam, hogy a francia szabadkőművesség zsidó jellegű (jidovita), bajtársias szövetségben van Moszkvával és a nagy nemzetközi zsidó kapitalizmussal.”

A zsidóellenes felhang a harmincas évek Romániájának jobbratolódásával magyarázható, amikor Vaida-Voevod a szélsőjobboldallal kokettált. Akkoriban az exminiszterelnök mindent elkövetett, hogy elfedje szabadkőműves kötődéseit – az egy más kérdés, hogy ezt akkor miért tartotta fontosnak. De hogyha a román érdekek legfőbb képviselője azt mondta, hogy a párizsi békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, és úgy gondolták akkor, hogy a hálózatrendszerüket kihasználva hatékonyabban küzdhetnek a román nemzeti érdekeikért – például a Bánátra vonatkozó jugoszláv igények ellenében is –, akkor a magyar történészek ­miért vetik el ex catedra a szabadkőművesség szerepének vizsgálatát, feltárását?

A látszat ellenére senki sem állította azt, hogy a magyar vagy a román szabadkőművesek felelősek Trianonért, az ilyen egyszerűsítő állításokat leginkább Ungváry Krisztiánék szeretik hangoztatni, hogy ezzel egy csapásra elhiteltelenítsék az árnyaltabb megközelítéseket. Ha a szabadkőművesek tejet és kenyeret osztogató jótét lelkek lettek volna – bizonyára ilyen világboldogító hippik is voltak köztük –, akkor inkább társadalomtörténeti érdekesség lenne a páholymunka, de minthogy egy politizáló, a társadalmi rendet gyökeresen átalakítani akaró társaságról van szó, a francia szabadkőművesség párhuzamosan zajló kultúrharcának itthoni, ötödik hadoszlopáról, így fel kell vetni a kérdést: hogyan vezetett az út a Demokratia Páholyból és a Galilei Körből egyenesen Károlyi Mihály kormányáig és a Tanácsköztársaságig, magyarán az összeomlásig?

Mennyire tartható állítás, hogy egy titkos társaság nemzetközi hálózata egyáltalán nem hatott az akkori eseményekre, nem alakította azokat, annak ellenére, hogy egytől egyig befolyásos személyekből állt? Sőt, a hálózatuk – melybe a magyargyűlölő (Ablonczy Balázs minősítése) Stephen Pichon francia külügyminisztertől kezdve Edvard Benešig sok vezető politikus tartozott – igazából fabatkát sem ért?

De nézzük meg a román testvéreiket! Román történészek szerint ők valóban hazafias megfontolásból lettek szabadkőművesek, hisz felismerték a hálózattal járó előnyöket és viszont, a franciák is így, új keleti páholyok alapításával akartak még több informális hatalmat szerezni a gargantuai új Romániában. Persze tudjuk, hogy 1919 márciusára a békekonferencia szakbizottságai már elkészítették a határjavaslatokat és azt is, hogy a románoknak 1916-ban még Dobrotint is megígérték, mert nekik akkor nem csak Erdélyre és a magyar alföldre fájt a foguk. A diplomáciai irataikból kiderül, hogy végig bizonytalanok voltak, lényegében akkor is gőzerővel küzdöttek az új határok szentesítéséért, amikor elvben már minden az ölükbe hullott. Nem is az a kérdés, hogy mit értek el a szabadkőműves-kapcsolataikkal, hanem az, hogy miért gondolták, hogy csak így érhetik el a céljaikat? Miért gondolta azt Alexandru Vaida-Voevod és a román delegáció, hogy majdhogynem kötelező belépniük a Grand Oriens Nagypáholyhoz tartozó Ernst Renán páholyba, hogyha hatékonyan akarnak küzdeni nemzeti érdekeikért, hogy előnyhöz jussanak azokkal az államokkal szemben, amelyekkel területi és egyéb érdekvitáik voltak?

Alexandru Vaida-Voevod hagyatékát a kolozsvári történeti múzeumban őrzik, nyilvános és kutatható. Ott található a Carte d’identité Maçonique, vagyis a szabadkőműves-tagkönyve is. De a bukaresti nemzeti levéltár „Francomasoneria” című fondjában is megtalálhatjuk az 1921–1945 közötti román szabadkőműves dokumentumokat, négy iratfolyóméternyit. Az iratanyag leírásában többek között ezt is olvashatjuk a román szabadkőművesek akkori céljairól: „a páholyok által vagy egyéni szinten a román szabadkőművesek 1918-ban intenzíven küzdöttek Románia egységének visszaállításáért, úgy a bánáti, körösvidéki, máramarosi, bukovinai és a havaselvi országtanácsban, ahol a feltétel nélküli egyesülésért szálltak síkra, mint a párizsi békekonferencián is, hogy elismertessék az új országhatárokat” – írta Doina Cimpoeşu, a fondot feldolgozó levéltáros.

Alexandru Vaida Voevod a intrat în masonerie pentru a ajuta România la Conferinţa de Pace de la Paris din 1919 – vagyis Alexandru Vaida Voevod belépett a szabadkőművességbe, hogy segítse Romániát az 1919-es párizsi békekonferencián – ezzel a címmel jelent meg az Adevarul című, legolvasottabb román napilap cikke 2013 novemberében. (A roppantul tájékozott emberek kedvéért megjegyzem, hogy ez nem bulvárlap, mert akkor nem publikálna benne ­Gabriel Liiceanu).

Tudor Sălăgean román történész – a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója, a Szabadkőművesség Erdélyben című tanulmánykötet szerkesztője, írója – ebben a cikkben több érdekes dolgot is állít: kutatásai szerint Alexandru Vaida-Voevod igen magas szintre jutott el a szabadkőművességen belül, 33. fokozatú mester, Grand Inspector General (legfőbb felügyelő) volt. A történész megjegyzi, hogy Vaida-Voevod szabadkőműves mivolta – aki kétszer vezette Nagy-Románia Minisztertanácsát (1919–1920, 1933–1934) és a párizsi békedelegáció egyik fő szereplője volt – Románia legújabb kori történetének egyik „legtöbbet vitatott témája”.

Nem árt tudni, hogy az Ernst Renán páholy vezetője Marcel Huart, a nagy példányszámú Le Temps című napilap egyik vezető szerkesztője volt, és rajta kívül tizenegy befolyásos újságíró tartozott a tagságba, a románok őket is saját propagandájuk szolgálatába akarták állítani. Vaida-Voevod – miután észrevette, hogy „egyes (szabadkőműves) vezetők mennyire befolyásosak” – a Iuliu Maniuval folytatott levelezésében azzal indokolja a páholyba való belépését, hogy a román ügyet feltétlenül napirenden kell tartaniuk és pozitív színben kell feltüntetniük a nyugat-európai nyilvánosságban. Vaida-Voevodot 1919. július 28-án hallgatták meg a Grand Oriens páholyban, ahol már másnap közölték vele a kedvező elbírálást.

A politikus emlékiratai szerint akkor csak négy-öt „munkán” vett részt, és utána eltávolodott a szabadkőművességtől, még a tagdíjat sem fizette be. Tudor Sălăgean mindezt megcáfolta, hisz az 1921-es szabadkőműves tagkönyvé­ben világosan látszik, hogy abban az évben is befizette a tagdíjat, sőt a húszas években többször kapott francia leveleket, amelyeket az erdélyi szabadkőművesség vezetője címen kapott meg. Kérdezem naivan: valóban nem nemzeti ügy a hálózatrendszerek feltárása? Hogyha ez az egész csak mese, akkor miért gondolta azt Vaida-Voievod és az egész román politikai elit, hogy nemzeti céljaikhoz a szabadkőműves-páholyon át vezet az út?

A kérdés megoldását nem Romsics Ignáctól várjuk.