Ha elefántcsontparti lennék, akkor mindezt dicséretnek venném és büszkén kihúznám magam. Schweinsteiger jellemzésének ugyanis éppen az a lényege, hogy az afrikai futballisták fizikálisan és technikailag is felkészültek, a csapat játéka mégsem sematikus, teret enged az improvizációnak. Szemben a futballban is létező fősodorral, az uralkodó irányzattal, a gyakorta kissé unalmas, európainak mondható stílussal – tehetnénk hozzá.

A britek már rég nem beadásokra, ívelésekre építenek, az olaszok nem csupán ölik a futballt a catenaccióval, a brazilok, úgy általában a dél-amerikaiak sem lehetnek meg taktikai fegyelem nélkül, pusztán a játékosságra, a csillogó egyéni képességekre építve, s a mi büszkeségünk, a technikás, passzokra, cselekre épülő úgynevezett Duna-menti iskola is labdarúgó-történeti érdekesség a letűnt időkből. Nüansznyi különbségeket figyelhetünk meg csupán Európa, Ázsia, Afrika és Amerika között, az egyedi, nemzeti, kulturális jegyek felszívódtak, avagy mind-mind bekerültek a nagy olvasztótégelybe és ma már szinte mindenki ugyanúgy futballozik. Tegyük hozzá: egyaránt gyorsan, ügyesen, állhatatosan, taktikusan, egy szóval: jól. Jobban, mint húsz, harminc, ötven és száz éve, a fejlődés vitathatatlan, még ha ezt fáj is kimondani nosztalgikus lélekkel.

S ebben az uniszónóban az egyik legsikeresebb, négyszeres világbajnok futballnemzet jeles képviselője egyszer csak azt találja mondani az egyik afrikai csapatról, hogy annak futballja, amellett, hogy technikailag és fizikálisan kifogástalan, kissé vad és unortodox. Tehát nem pusztán jó, még egyedi is. S ezt nem dicséretként, hanem sértésként, mi több, rasszista értelmű megszólalásként értelmezik.

Személy szerint többek között Elefántcsontpart szövetségi kapitánya is. Egész pontosan, az ő reakciója nyomán lett ügy a találó véleményből. „Elszomorított, amikor értesültem Schweinsteiger kijelentéseiről. Nevezhetnénk rasszistának” – Emerse Faé így reagált a német szakértő szavaira. A folytatáshoz ez esetben sem szükséges fantázia. Beindult a gépezet. Médiumok sokasága vette át Faé szavait és dolgozta fel az esetet botrányt kiáltva.

Az elefántcsontparti kapitánynak, nomen est omen, sikerült bolhából elefántot csinálnia. Az ügy legdöbbenetesebb epizódjaként a vb-n ugyancsak tévés szakértőként dolgozó Jürgen Kloppot is falhoz állították: ugyan mondja már el, mit gondol Schweinsteiger elemzéséről! Nos, a Liverpool korábbi edzője, a Red Bull-csoport globális futballigazgatója, ahelyett hogy védelmébe vette volna honfitársát, levegő után kapkodva így reagált: „Fölkapták ezt a témát, s még engem is belekevernek. Nem az én feladatom megítélni, hogy ez mindenkinek tetszik-e vagy sem, de ez komoly ügy, és azt sem tudom, mi lenne a megfelelő válasz. Az afrikai embereknek ez egy dolog, másoknak meg egy másik. Én pedig nem vagyok kompetens ebben a kérdésben.” Klopp aztán ki is mondta, mennyire kínos neki, hogy erről faggatják: „Azt hittem, hála istennek senki nem kérdez majd erről, de ön talált rá egy pillanatot.” Majd szarkasztikusan hozzátette: „És ön meglepő módon német. Ez nagyon meglepett.”

Maga Schweinsteiger higgadtan reagált Faé véleményére. „A futballról beszéltem, nem emberekről. Ez futballelemzés volt – sem több, sem kevesebb” – jelentette ki, de mert jobb a békesség, hozzátette: „Semmiképpen sem állt szándékomban bárkit megbántani.” Megnyugtató, hogy az ARD védelmébe vette szakértőjét, kiemelve, a mondandójában „semmilyen formájú rasszizmus” nem érhető tetten. 

Az ügyet ezzel le is zárhatnánk. Levonva a tanulságot, egy európai – fehér – ember szájából ma már nem csupán a „néger” és a „fekete”, hanem az „afrikai” is rasszista vádat szülhet.

Képzeljük mindezt fordítva. Ha például a máig leghíresebb elefántcsontparti futballista, Didier Drogba az ominózus találkozó után azt találta volna mondani, Németország a klasszikus német erényeket csillogtatva, elszánt, harcias játékkal fordította meg az állást és győzött 2-1-re – Julian Nagelsmann vajon úgy reagált volna, ez a szokás sztereotípia, kikéri magának a náci kártya kijátszását? Vagy ellenkezőleg, dicséretként fogadta volna afrikai kollégája szavait? S ha netán rasszizmust kiáltana, komolyan vennék?

Ma már megmosolyogtató a németekkel szembeni legcsekélyebb rasszista vád. A német válogatottban nyolc olyan játékos található, akinek az egyik – Assan Ouédraogo esetében mindkét – szülője afrikai származású, további három futballista szintén nem echte német, ha szabad ilyet mondani.

Poroljunk le egy másik sztorit. Közismert, hogy a Boateng fivérek, Jerome és Kevin-Prince a labdarúgás történetének első testvérpárja, akik egymás ellen léptek pályára világbajnoki mérkőzésen (a 2010-es vb-n Németország 1-0-ra nyert Ghána ellen). A vb előtt a Németországban nevelkedett Kevin-Prince-t kultúrsokként érték a ghánai állapotok. Maga mesélte, kis túlzással egyedül ő vette komolyan az edzőtábort, a többiek inkább buliként tekintettek a világbajnokságra, ennek megfelelően készültek az eseményre. Talán ezzel is magyarázható, hogy az első fecske, Kamerun 1990-es berobbanása után úgy általában az afrikai válogatottak a várakozással szemben egészen mostanáig adósak az igazán jó eredményekkel. Marokkó négy éve elődöntős volt, továbbá Szenegál (2002) és Ghána (2010) jutott el a negyeddöntőig.

Mintha ez is kezdene megváltozni. A most zajló világbajnokságon Afrikának már tíz hely jutott. Tévedett, aki azt gondolta, hogy ez túlzás. Egyedül Tunézia vérzett el, a tíz csapatból kilenc bejutott a legjobb harminckettő közé!

A kissé vad, kissé unortodox, az egyéniségeknek taktikailag nagyobb szabadságot biztosító afrikai futballstílusnak köszönhetően.