Lám, az Egyesült Államokban néhány év leforgása alatt megkétszereződött a szivárványos emberek száma. A Gallup idén februárban közzétett felmérése szerint a 30 év alatti amerikaiaknak immár a negyede (!) nem tartja magát heteroszexuálisnak. A végcél nyilván a száz százalék. Mi ez, ha nem tömegpszichózis?
Az elnyomatás meséje, az emberijogizmus csupán fedősztori e sátáni mutatványhoz. Amikor a világ legnagyobb cégei tolják a képedbe a szivárványosított logójukat, akkor esetleg rá lehetne erre eszmélni. Ám a propaganda olyan erős, olyan hézagmentes, hogy sokan örökre a „Mátrix” rabjai maradnak. Egy irgalmatlan pénzekből futtatott, világméretű propagandakampány áldozatai ők, sok millió sorstársukkal együtt.

A gyarmatosítás idején a nyugati uralmat a brit, a francia, a holland zászló jelképezte. Ma meg a szivárványos. Akkoriban még a kereszténység volt a legfőbb exportáru – ma meg ez. A progresszív szodomizmus. Minden civilizáció kimúlik egyszer, ám hogy a nyugatinak ilyen gusztustalanul, ilyen szánalmasan kell agonizálnia (és még ki tudja, meddig), az azért megrendítő.

Tehát Karácsony Gergely főbájgúnár kitűzette a megszállók zászlait a mi Erzsébet hidunkra. Nyugati megrendelésre, nyugati agenda alapján elkövetett, fekete öves provokáció. És még büszke is rá. Hülyén vigyorog mellé, és színességről meg szabadságról hablatyol. Mentségéül csupán szellemi képességei szolgálhatnak. Egy életképtelen kor, egy dekadenciába zuhant város jelképe ő: a mindenre is alkalmatlan főpolgi. Aki a zsákutcás szerelmet ajánlgatja az épp kihaló magyaroknak.

Szerencsére az immunrendszerünk még valamelyest működik. Karácsony Gergely provokációja után egy lelkes hazafi pár nappal később végigment az Erzsébet hídon, és a mélybe hajította a szodomita zászlókat. Ahogyan az egy liberálglobalista kormány idején várható, bátor honfitársunkra (egy 58 éves mogyoródi férfira) hamar lecsaptak a rend éber őrei. A gyilkosok, erőszaktevők, ötkertbeli telefonrablók és garázdák ráérnek – az igazságot szolgáltató hazafin viszont gyorsan példát kell statuálni. Rongálás miatt indítottak ellene eljárást. Vallomása kiszivárgott, s minthogy tanulságos, idézek belőle: „Büszke vagyok arra, amit tettem, és holnap is megtenném ugyanezt. Nem kértem ügyvédet sem a rendőri kihallgatáson. Nem volt rá szükségem, mert csak azt tettem, amit a személyes meggyőződésem diktált. Úgy döntöttem, hogy a gyerekeim és a gyerekeink jövője érdekében bemegyek a városba, és leszedem azokat a zászlókat. […] Azon a helyen a magyar lobogónak kellett volna lennie. Magyarország keresztény állam ezeréves múlttal. Nem zavarnak a melegek, de a szerelmük látványát ne kényszerítsék se rám, se másra. A szivárványos zászlóknak nincs helyük az Erzsébet hídon.” Igaz, karakán szavak!

A bárgyú főpolgármester persze sietve közölte, hogy pótolni fogják a szivárványos zászlókat. Naná! Bezzeg amikor a Margit hídi kőkereszteket tördelték le anarchisták, akkor nem volt ilyen tettre kész. 2024-ben a Szent István Intézet kénytelen volt petíciót indítani és több ezer aláírást gyűjteni, hogy rávegye a lusta, dilettáns városvezetőt a kőkeresztek pótlására. Tudniillik egy évig képtelen volt erre. De hát azok csak keresztek voltak, ugyebár… Most viszont azt ígéri, napokon belül kint lesznek az új szivárványos rongyok. Ars poeticája: provokálok, tehát vagyok.
De nézzük a zászlókérdést más irányból! Tóth Máté energiajogász tökéletesen megfogalmazta a lényeget: „Amikor a németek elérték Kijevet, az első dolguk volt kitűzni a szvasztikás zászlót, amit a Führer saját maga tervezett. Amikor a szovjetek elérték a Birodalmi Kancelláriát, első dolguk volt kitűzni a sarlós-kalapácsos vörös lobogót, az ikonikus fotó be is járta a világot. Dugovics Titusz meg inkább meghalt jó fél ezer éve, csak hogy a török ne tehessen ugyanígy a magyar földeket őrző büszke végvár ormával. A zászló nem a szolidaritás, a »safe space«, az emberijogizmus meg akármicsoda zagyvaság jele, hanem a dominanciáé.”

Ehhez csupán annyit tennék hozzá: amikor 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, a Parlamentre vagy a budai Vár főépületeire még nem tűzték ki a szvasztikás zászlaikat. A Margaréta-hadművelet során szándékosan akarták fenntartani azt a látszatot, hogy Magyarország független állam maradt, s csupán szövetségesi „segítségnyújtásról” van szó. Csak az októberi nyilaspuccs meg a kormányzó fiának elrablása után lobogózták föl horogkeresztekkel az Országházat.

Nem tudom, látható-e mindebből, hol tartunk ma. A brüsszeli magyar bábkormány első intézkedéseinek egyike volt az uniós lobogó kitűzése a Parlamentre. A Főpolgármesteri Hivatalon pedig régóta ott lifeg az ukrán és a szivárványos zászló. S hamarosan az Erzsébet hídra is visszateszik a megszállók jelképét.
Értsd: ez itt már a nyilaspuccs utáni fázis! Amikor a megszállók és helyi Quislingjeik már a látszatra sem adva megtapossák az őslakosságot. Pofa be van és térdelés. A leghülyébbek meg a félkegyelműek pedig tapsolnak hozzá. A megaláztatásunk addig tart majd, amíg talpra nem állunk.