Hasonló módon ment házhoz a pofonért Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, a mára már szerencsére nem létező SZDSZ bukott politikusa, aki a Fidesz támogatottságának csökkenésétől megrészegülve kárörvendett azon, talán végre Orbánék is úgy járnak, mint ők. Azért a huncutság kedvéért inkább a szocialistákkal és a DK-val példálózott. Nem véletlen, hiszen az SZDSZ lebegő rémalakjai ott rontják a közhangulatot Magyar Péter kormányában és holdudvarában, így ők elégedettek lehetnek, megkapták az elmúlt húsz évben elkövetett lejárató-, megbélyegző-, hiteltelenítő-, mocskolódó- és gyűlöletkeltő tevékenységük jutalmát. Úgy beszélhetnek bele ismét Magyarország sorsába, úgy tehetik tönkre a fiatalok jövőjét, hogy a kutya nem választotta meg őket, ám akiket megválasztottak nagy többséggel a magyarok, azok teljesen a befolyásuk alatt állnak. Horn Gáboré mellett ne feledkezzünk meg Magyar Bálint, Ruff Bálint, Lannert Judit, Horváth Aladár, Kóka János és sok más volt SZDSZ-es nevéről sem, akik közvetve vagy személyesen is részt vállaltak a kormánybuktatásban és az új kormány megalakításában is. Nyilván nem véletlen, hogy a ma már független elemzőt játszó Horn Gábor beáll a takarítóbrigádba, és elájulva Magyar Péter kormányfői performanszaitól, azt javasolja Orbán Viktornak, menjen el inkább asztalosnak. A rendkívül leleményes pályaválasztási tanácsadó azért épp ezt a szakmát ajánlja a Fidesz elnökének, mert Varga Judit, a jelenlegi miniszterelnök volt felesége is ezt tanulta ki, amikor visszavonult. A dolog szépséghibája, hogy ilyen alapon Horn és társai húsz évvel ezelőtt elmehettek volna szippantósnak vagy retket csomózni, mégis itt lebzselnek a mai napig a politikában, terveik szerint még legalább nyolc évig.

Ennyiben maximalizálta ugyanis az elfogadott alaptörvény-módosítás azt az időtartamot, ameddig egy ember miniszterelnök lehet Magyarországon. A szabály mindenkire vonatkozik, azokra is, akik 1990 óta betöltötték már ezt a tisztséget. Egyetlen ember van, akinél ez relevanciával bír: Orbán Viktor. Vagyis Magyar Péter és volt SZDSZ-esekből, momentumosokból és komcsikból álló sleppje attól sem riad vissza, hogy személyre szabottan, visszamenőleges hatállyal módosítsa az alaptörvényt. Az sem érdekli őket, hogy ezzel korlátozzák az általános választójogot, megfosztva ezzel több mint kétmillió választópolgárt, hogy arra szavazzon legközelebb, akire akar. A jogállamiság, a demokrácia és az euró­pai értékek legnagyobb dicsőségére. A lex Orbán ellen természetesen nem hőbörögnek a jogvédők, a civilek és a mindenhez is jobban értő libernyákok, de kussol a kisebb jelentőségű ügyekben máskor hetes cikkelyig menően érzékeny Európai Bizottság is. Üdítő kivétel Hack Péter jogtudós, aki nem vágta sutba professzori tekintélyét a politika ked­véért, és kifejtette, hogy ezt az intézkedést csak a következő választáson győztes kormányfő esetében lett volna szabad elsőként alkalmazni. Tehát még Magyar Péter mostani ciklusa sem számíthat bele, ha komolyan vesszük a visszamenőlegesség tilalmát. Csak bízni lehet abban, hogy tudósok hada dolgozik már az ellenszeren, amit minden tiszás választópolgárnak be kell majd adni, hogy lehulljon szemükről a hályog, kitisztuljon fejük a mákony hatásától, és felismerjék, hogy az Orbán-fóbia mesterségesen beléjük oltott fertőzés, de gyógyítható, nehezen, de meg tud tőle szabadulni az ember. Kivéve persze Magyar Péter, akinek minden másodpercét az határozza meg, mennyire retteg mumusa visszatérésétől. Nem tudja eldönteni, mi lenne a jobb, ha tényleg remetének állna ádáz ellensége, vagy az, ha még sokáig marad, és nem kell önálló politikai megnyilvánulásokon gondolkodni, elég az orbánozás kormányzás helyett. De ez legyen az ő problémája.
A fentiek tükrében elmélyültebb gondolkodásra serkentenék minden patriótát, aki beleesett abba a hibába, hogy ellenfeleink elvárásai alapján próbál választ adni arra a kérdésre, mi a megújulás útja, és megy-e az Orbán Viktor nélkül.

Látható, hogy azok, akik kárörvendve figyelik szenvedésünket, elkeseredettségünket és gyötrelmes útkeresésünket, nem érdekeltek abban, hogy megújulva rátaláljunk egy olyan útra, amelyen elindulva gyorsan megerősödünk a velük folytatott küzdelemre és a legyőzésükre. Épp ellenkezőleg: az az érdekük, hogy ne bírjunk felállni a fájdalmas ütésből, amit a választási vereség jelentett, hulljon szét politikai közösségünk, és tűnjünk el mi is az SZDSZ-hez, a Momentumhoz, a szocialistákhoz és a DK-hoz hasonlóan a politikai süllyesztőben. Ha azt akarjuk, hogy az Orbán-fóbiások ellenkormányzása csak múló rossz emlék legyen pár év múlva, akkor a magunk szempontjait vegyük figyelembe megújulás közben. Ne hagyjuk magunkat szétverni, és halljuk meg azok szavát, akik egyáltalán nem akarják, hogy Orbán Viktor magunkra hagyjon bennünket. És ez nem mond ellent annak az ősi és jogos elvárásnak, hogy aki lopott, annak legalább képletesen le kell vágni a kezét.