Ott kellett lenni. Aki elment, az érti, miért. A pápalátogatás ugyanis lelki élmény és személyes ügy, egyben nagyon erős közösséget teremt. Ilyenkor leolvad a külső, a média által alkotott máz a világi vezető Ferenc pápáról, és az lesz, akinek lennie kell, a legfőbb pásztor. Ő látogatott el Csíksomlyóba, de mégis, mintha ő mondott volna köszönetet ezért a látogatásért annak a százezernyi zarándoknak, aki felment a nyeregbe. Mert látta, hogy van itt, a túlságosan is elfeledett Erdélyben egy nagyon erős közösség, amely láthatóan nem fog változni, ha már az elmúlt több mint ezer évben hajlíthatatlan tölgyfa volt. Ez a közösség nem látható, és talán nem is akarja, hogy vele foglalkozzon az egész világ. Ez nem amolyan szenvedési verseny, hogy kinek rosszabb. A jövő úgyis azé, aki azt mondja, majd jó lesz, s tesz azért, hogy valóban jó legyen. Az mindenképp személyes elhatározás volt a pápától, hogy ő oda akar menni Csíksomlyóra, megnézni, milyen is az, amikor a magyarok imádkoznak.
Ezt mi tudjuk, de ő nem tudta. Most pedig látta, hallotta, érezte, milyen, amikor egy emberként válaszol latin szavaira a százezernyi magyar: És a te lelkeddel. Pedig itt is vannak fájdalmas emlékek, mi aztán tudjuk, mit jelent, hogy megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Ez az élő egyház megjelenése volt, a szó legszorosabb értelmében. Mert egy közösséget alkot a magyarság, egy hazában él, határoktól függetlenül, és egy értékrendet követ. Ez a nyugati, szivárványos szürkeség tökéletes ellenpontja, amely olyan gazdag és sokszínű ezzel a stabil értékrenddel, hogy a jövőt is elnyerheti. A százezer ember, aki felzarándokol a városból a zuhogó esőben a dombra, csak azért, mert ott misét hallgathat, az a színes világ maga. Pont ez az egyéniség lényege, hogy képes lehajtani a fejét, alázatot mutatni és letérdelni, ha le kell.
A rendkívül érzékeny diplomáciai manőver tökéletesen sikerült. A pápa láthatta, kik a magyarok, kik a székelyek, s ki az a kőszikla, akire még Péter is építkezni tud. Mi, magyarok pedig megérezhettük saját közösségünk erejét, anélkül, hogy ez bárkinek fájdalmat okozott volna. Ha százezer ember kiabál, az hangorkánt okoz, ha viszont százezren vannak egyszerre csendben, az megmozdíthatatlan tömböt hoz létre. Az Apostoli Szentszék ki tudta nyújtani a kezét a román ortodoxia felé, de ugyanabban a pillanatban rá is világított a magyarokra. A magyarok pedig a jövő héten újra összegyűlhetnek Csíksomlyón, amikor Ferenc pápa már rég Rómában lesz. Akkor pedig újra átélhetik az összetartozás élményét, a búcsút, a megváltást, a vallástól független örömöt. Mert nem kell ahhoz katolikusnak lenni, hogy valaki Csíksomlyón boldog legyen.
