Miért?

Ha Stuber István az Egyesült Államokban vagy Németországban születik, nyilván már évekkel ezelőtt megkezdődött volna a forradalmi találmány sorozatgyártása. Magyarországon mindez másként alakult.

Fotó: Teknos

Valamikor húsz esztendővel ezelőtt ismertem meg az akkor ötvenéves Stuber Istvánt. A lehengerlő intellektusú tudós, a lángelme – és még sorolhatnánk a jelzőket – az a fajta ember, aki, amikor peres ügybe keveredett, inkább megtanulta az eljáráshoz kapcsolódó törvényeket, rendelkezéseket és elsöpörte az útjába kerülő sztárügyvédet. Az a típus, aki még nyomógombos telefont használ és még jogosítványa sincs. Más dimenzióban mozog, mint a hétköznapi ember. Számtalan találmány fűződik viszont a nevéhez. A legfontosabb, és ezért a legkiemelkedőbb is, ezek közül a sztereokonverter.

Stuber István találmánya alapjaiban változtatja meg a nagyítórendszerek képalkotását azáltal, hogy ötszörösen megnöveli a nagyításukat és ezzel egyidejűleg kiterjeszti a mélységélességüket. Korábban már a Magyar Nemzet hasábjain is beszámoltunk az egyedülálló újításról, amelynek segítségével a nagyítás növekedése olyan szintet is elérhet, amely lehetővé teszi, hogy mind kísérleti állatműtétek, mind emberen végzett operációk során sejteken, hajszálereken, idegrostokon is beavatkozásokat végezzenek.

Ahogy nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy valaki felbecsülje e tudományos vizsgálórendszer felhasználásának jelentőségét az orvostudomány és a biológia területén, az is könnyen belátható, milyen áttörést eredményezhet ugyanez például az elektronikai iparban, az integrált áramkörök ellenőrzése vagy a nanotechnológia, illetve a mechatronika területén, ahol a mikroszkopikus méretű alkatrészek gyártását és szerelését segítheti elő.

A sztereokonverter nemcsak a mikroszkópoknál, hanem az optikai nagyítórendszerek minden fajtájánál alkalmazható, tehát a fényképezőgép-objektívek esetében ugyanúgy, mint a csillagászati távcsöveknél.

Utóbbi esetében a nagyítás ötszörös növekedése azt eredményezheti, hogy ugyanazzal a távcsővel ötször messzebbre láthatunk el az univerzumban, miközben az eszköz végtelen mélységélessége nem változik meg, s ez a csillagászat területén is egészen új perspektívákat kínál.

Eddig a diadaljelentés. Ha ugyanis a most hetvenéves Stuber István az Egyesült Államokban vagy Németországban születik, nyilván már évekkel ezelőtt megkezdődött volna az eszköz sorozatgyártása. Magyarországon mindez másként alakult, a folyamatos akadályok, cselvetések, a tudományos eliten belüli csatározások odavezettek, hogy a találmány több mint negyed évszázad alatt sem ért révbe. Gondoljuk csak el! Szentágothai János, a magyar agykutatás történetének valaha élt legnagyobb alakjának az elismerését is kivívta a sztereokonverter. (Ő már sajnos 1994-ben elhunyt.)

Amikor Stuber István és munkatársai az 1990-es évek első felében a világ tudományos életének legnagyobb centrumaiban, többek között a stockholmi Karolinska Intézetben és a párizsi egyetemen bemutatták a berendezéseket, olyan elismerésben volt részük, amelyekkel a tudósok jelentős része soha nem szembesül. Ómura Szatosi professzor, a 2015. évi orvosi Nobel-díj kitüntetettje több mint húsz évvel ezelőtt azért repülte át az óceánt és látogatott el Budapestre, hogy a Testnevelési Egyetemen Stuber István laboratóriumában megtekintse a sztereokonvertert.

És természetesen igen sokatmondó az is, amikor a Zeiss-konszern konstruktőreinek mutatták be a találmányt Oberkochenben. A prezentációt követően a cég vezetői a licencért olyan összeget fizettek volna, ami a hétköznapi élet nézőpontjából már értelmezhetetlennek tűnhet. Stuber István azonban azt szerette volna, és most is azt szeretné, hogy az eszköz Magyarországon termelje a profitot.

Eddig ez nem sikerült. Miért?