Rosálás Moszkvában

A 67 éves Putyin két évtizede a Kreml ura, ami Sztálin óta példátlan, de a világpolitika mai főszereplői között sem akad más, aki 1999 óta hatalmon lenne.

Hatan is elhiszik magukról, hogy a Kremlbe, Vlagyimir Putyin helyére költözhetnek, miközben az elnök ellen alkotmányos vádeljárás folyik, Donald Trump pedig hirtelen ötlettől vezérelve, tervezőasztalon rajzolja át az egész amerikai közjogot – menjen szemészhez, mert súlyos kancsalságban szenved, aki esetleg ezt olvasta volna ki tegnapi lapszámunk külpolitikai oldalpárjából.

Két homlokegyenest eltérő rendszer ez: miközben az amerikai elnök mindennapos küzdelmet folytat a törvényhozással és az igazságszolgáltatással, az orosz vezető hosszú évek óta szabadon alakíthatja politikai rendszerét. A 67 éves Putyin két évtizede a Kreml ura, ami Sztálin óta példátlan, de a világpolitika mai főszereplői között sem akad más, aki 1999 óta hatalmon lenne.

Az elmúlt húsz év orosz földön a Putyin–Medvegyev páros jegyében telt el; igaz, Vlagyimir Vlagyimirovics mellett Dmitrij Antonovicsnak még akkor is az asszisztensi szerepkör jutott, amikor 2008 és 2012 között formálisan ő töltötte be az államfői posztot.

Úgy dübörögnek ők, mint a kisegér és az elefánt a fahídon. Ahogy Putyin uralma az évek múltával egyre jobban megszilárdult, egykori ellenfelei, mint a kommunista Gennagyij Zjuganov vagy a nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij, önmaguk anakronisztikus karikatúrái lettek. Viktor Csernomirgyin, Szergej Kirijenko, Jevgenyij Primakov, Szergej Sztyepasin, Mihail Kaszjanov, Mihail Fradkov – e nevek ismerősek lehetnek ugyan mára megsárgult újságok lapjairól, de rég jelentőségüket veszítették, egyesek közülük meg is haltak. Menesztett vagy lemondott egykori miniszterelnökökről van szó. Elszoktunk az utóbbi időben az ilyen lépésektől, de szerda óta Medvegyev nevét is e sorba illeszthetjük.

Mindezek miatt váratlan és jelentős a mostani moszkvai fordulat, noha a Putyin-rendszer megingásáról nincs szó. Arról sokkal inkább, hogy az elnök is érzi és érti, változásokra van szükség, sőt ezek elkerülhetetlenekké is válhatnak.

Akkor viszont sokkal jobb, ha ő maga tartja a zsebében a megoldás kulcsát. Most – az orosz földön igen népszerű – sakk nyelven szólva Putyin rosálást hajt végre, azaz a király és bástyája egyszerre lép. Az elnök hivatali idejének lejárta, 2024 utánra farag magának új jogkört egy széles körű alkotmányreformmal, hűséges tisztje pedig felfelé bukik. Az új kormányfő, Mihail Misusztyin az adóhatóság éléről érkezett: első blikkre nem az a renitens fajta, inkább jó apparatcsiknak tűnik.

A változások nemcsak jogilag szükségesek annak nyomán, hogy jelen állás szerint Putyin jövője négy év múlva már bizonytalan. Gyakorlati érvek is szólnak mellettük.

Noha az államfő továbbra is nagy népszerűségnek örvend, és az orosz lakosság jelentős része hálás Putyinnak, hogy a Jelcin-korszak rémálma után stabilizálta az országot, egyben pedig visszaszerezte a világban a Moszkvát megillető méltóságot, az elmúlt években felerősödött a részben politikai, részben gazdasági alapokra épülő elégedetlenség.

Tavaly 2011 óta példátlan megmozdulások voltak a moszkvai választásokhoz kapcsolódóan, tömegek – a főváros lakosságához képest persze elenyésző tízezrek – követeltek nagyobb pluralizmust.

Az orosz belpolitika – e hétig – kis túlzással arra korlátozódott, éppen őrizetbe veszik-e vagy sem a legismertebb ellenzékit, Alekszej Navalnijt. Az elégedetlenségnek gazdasági felhajtóereje is van.

Oroszország kiszolgáltatott az energiaáraknak, a XXI. század tudásgazdaságában nem túl erős, a népességet súlyos szociális és demográfiai problémák sújtják. Putyinnak ezért is lépnie kellett. Egy sakkjátékon belül csak egyszer lehet rosálni, de ez a játszma még aligha ért véget.