Törököt fogtunk

Arra ébredtünk tegnap, hogy török illetékesek bejelentették: Törökország többé nem tudja és nem is akarja fenntartani eddigi migrációs politikáját, és első lépésben nem akadályozza meg, hogy a Törökországban tartózkodó szír menekültek elinduljanak Európa felé.

Ezt a lehetőséget, ezt a veszélyt a magyar miniszterelnök legalább két éve újra és újra felvetette/felveti. Mindig gúnyos és cinikus megjegyzések kísérték szavait. És most tessék, elérkezett a nem várt nap.

A bejelentést követően néhány órával már nagyjából ezer szír gyalogolt az autópályák mentén Görögország felé. Ellenben jelenlegi tudásunk szerint Törökországban nagyjából 3,7 millió szír migráns tartózkodik. Akkor most talán ideje, hogy elkezdjük latolgatni a lehetőségeket.

Az első és legfontosabb, hogy ennek a tömegnek legjobb esetben is minimum tíz százaléka haladéktalanul el fog indulni Görögország felé. Valószínűbb azonban, hogy inkább húsz-harminc százalék.

De ha maradunk a legkisebb rossznál, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy nagyjából négyszázezer fog útra kelni. Görögország pedig eddig sem volt képes ellenállni, eddig sem volt képes megvédeni határait, miért tenné éppen most, egy majdnem félmilliós invázióval szemben?

Vagyis ez a tömeg be fog lépni az EU területére. Ellenben éppen a napokban érkeztek a hírek és a felkavaró képsorok arról, hogy a görögök (elsősorban a leginkább sújtott Leszbosz szigetén) már nem tudják és nem is akarják elviselni az elviselhetetlent, és egyre erőszakosabb tüntetésekkel tiltakoznak újabb migránsok fogadása és újabb befogadóközpontok építése ellen. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a görög kormány a számára létező egyetlen megoldást fogja választani, vagyis minél hamarabb át fogja engedni területén a migránsokat, hogy szabaduljon tőlük.

Vagyis a lehető legrövidebb időn belül egy közel félmilliós tömeg fog feltűnni a balkáni útvonalon, amely aztán vagy Horvátország, vagy Magyarország felé fogja venni az irányt. A főpróbát már megtartották a magyar határnál, emlékezzünk az erőszakos áttörést megkísérlő néhány tucat migránsra, akiket csak figyelmeztető lövésekkel lehetett visszatartani. Nagy kérdés, mivel lehet majd visszatartani egy ekkora tömeget.

Persze semmi okunk azt feltételezni, hogy a magyar kormány nem fogja megvédeni az ország határait. Megvédte eddig is, megvédi ezután is. Arra viszont már most fel kell készülnünk, hogy ezt ismét hatalmas hazai és nemzetközi ellenszélben kell megtennie, vagyis az ország normális felének készülnie kell arra, hogy ha kell, jelenlétével is segítséget kell nyújtania az érintett határszakaszokon. Mindezeken túl azonban van itt még valami.

A török bejelentés hátterében az áll, hogy a szíriai Idlíb tartományban az orosz erők hathatós támogatásával lebombázták a törökök állá­sait, és legkevesebb 33 török katona életét vesztette. Ennek okát mindenki a maga szájíze szerint magyarázza, de szigorúan véve az alaphelyzet mégiscsak az, hogy Oroszország hathatós támogatásával megtámadtak egy NATO-tagállamot, még ha ez nem is az adott tagállam területe ellen történt, és legalábbis meg kellene magyarázni, mit keresnek a törökök Szíriában.

Nem szívesen mondom ki, de életemben először pánikba estem kicsit (amennyiben kicsit pánikba esni lehetséges). Pánikba estem, mert a koronavírus elszabadulásában is láttam már többet a véletlennél, de ez így most együtt kicsit sok.

És kezdek fölöttébb aggódni, hogy hamarosan olyan fegyveres konfliktusok következhetnek a világban, amelyek beláthatatlan következményekkel járhatnak, s amelyekből nem fogjuk tudni kivonni magunkat. Talán itt az ideje, hogy az EU elkezdjen érdemben tárgyalni Erdoğannal is, Putyinnal is, a kínaiakkal is a semmivel sem indokolható kioktatások és félrebeszélések helyett. Ahogy például a magyar miniszterelnök évek óta teszi.