időjárás 24°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Egy csöndes ünnep

Pilhál György
2020.03.16. 06:00
Egy csöndes ünnep

Bár a közös megemlékezések ezen a március 15-én elmaradtak, az ünnepet azért megtartottuk – mint 172 esztendeje minden évben. Ahogy Áder János köztársasági elnök mondta: „Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalommal, mint máskor, de bizakodva.” Nem először fordult elő ilyen, a történelem hozott már jó néhány csöndes ünnepet, igaz, azokat más „járványok” okozták – évtizedeken át a kommunizmus szörnyű vírusa. De élni, eszményekre emlékezni nehéz időkben is kell. A szabadság iránti vágy is valahogy így működik, erőssé, dacossá forrasztja a nemzetet. Sosem látott energiákat szabadít fel az emberben, közösséget gyúr, vágyakat ébreszt, lángot lobbant.

Sosem lett volna forradalom 1848 tavaszának Magyarországán, ha ez a végtelen sodrás nem éri el a hazát, ha az elnyomás, a jogtiprás, a kitaszítottság nem ér el az egekig, ha a nemzet elfogadja a szolgasorsot. A kilátástalanság évtizedei, évszázadai kovásszá gyúrták a magyart, a nagy idő nagy embereket formált a hazának. Egyetlen nap alatt óriássá nőtt egy leírtnak hitt nemzet. Ebből a márciusi napból fakad a hitünk.

A napi politika persze mindig helyet kér magának. Kér? Követel. Mintha csak miatta tartanák az ünnepet. Idén sem volt ez másképp. (Kicsit kilóg egy ünnep utáni vezércikk pátoszából, de kikerülhetetlen, pillantsunk bele.) Az ellenzék közös videóüzenetben emlékezett meg a nagy napról – illetve arról csak szőrmentén… Jakab Péter, a Jobbik elnöke például úgy látta, a magyarság feladata ma ugyanaz, mint Kossut­hék idejében volt: „Le kell bontani azt a rendszert, amely nem a tisztességet támogatja, hanem a korrupciót, agyonadóztatja a magyarokat, leépíti a jogállamot, gyűlöletbe taszít a szolidaritás helyett […]” Szabó Tímea (Párbeszéd-elnök) azt tartotta a legfontosabbnak közölni, hogy cimboráival „Budapesten és sok nagyvárosban elkergettük a zsarnok helytartóját”, és csak rajtuk múlik, hogy 2022-ben ugyanezt országosan is megtegyék „magával a zsarnokkal”. Az LMP-s Kendernay János társelnök pártja zöldkiáltványát reklámozta, az ünnepre csak ekképp utalt: „Talpra, magyar! Zöldhullám, zöldfordulat zajlik Európában.” Karácsony Gergely pedig csalódásának adott hangot, a főpolgármester szerint ma távolabb van március 15. üzenete, mint harminc éve a rendszerváltáskor. Így lehetett Budapest megint rebellis város, hiszen lázadással ért fel, hogy az októberi választáskor a fővárosiak újra a szabadság, az egyenlőség és a testvériség mellett tettek hitet…

Petőfiékről csak szőrmentén esett szó.

Mi maradnánk a Tizenkét pont fölvezető gondolatánál: „Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Vágyott akarat, hogy a hétköznapok dolgai fölött legyen egy közös, nemzeti cél, amely összetart bennünket. Mert a magyar milliónyi irányba húzó vágyait ma is átkarolja az a közös akarat, hogy szabad nemzetként élhessen a saját független államában. Pontosan fogalmazott Szabó Dezső: „Minden magyar felelős minden magyarért!”

Ezt a Pilvax vezére tudta legjobban. Petőfi Sándor több volt egy lánglelkű forradalmárnál. A forróvérű költő legbőszebb pillanataiban is távolabbra látott kortársainál. Bölcsessége ott ragyogott indulatos sorai mögött is. A zsenik tudják: lelkesíteni önmagában kevés, lángot lobbantani – március tizenötödikét csinálni – más is tud, ám parazsat őrizni csak kevesen… Megírni, elszavalni a Nemzeti dalt, megszerkeszteni, kinyomtatni a Tizenkét pontot, „csupán” a dolgok eleje – megzabolázni, alkalmas utat szabni a begyújtott vágyaknak, az az igazi kihívás. Csak így szavalhatjuk hitelesen a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a refrént: „Rabok tovább nem leszünk!” (A magyar história szereplői ritkán hallgattak Petőfire. Sorsfordulóink rendre megtorpantak a szelíd nyesésnél, lombtördelésnél – a gyökér kiásása előtt már elfogyott a bátorság. Illetve dehogy, a bátorság az megvolt. Talán inkább túl gyorsan felejtünk, és korán megbocsátunk. Hiszünk, akiknek nem szabadna hinnünk. Ha meg nem a túlerő győz le bennünket – kaméleonok csalnak lépre. Olykor meg egyenesen magunk kérjük vissza megnyomorítóinkat. Ki érti ezt? Csatákat nyerünk, de háborúkat veszítünk. Hinnünk kellene a Költőnek!)

A szabadságharcra kényszerített forradalom bukása dacára történelemformáló mozzanata lett a magyar históriának. A rákövetkező esztendők március tizenötödikéi az idők során mérföldkővé, amolyan totemoszloppá nemesedtek. Jó és rossz időkben, háborúban és békében, diktatúrában és demokráciában, jólétben és éhínség során mindig, mindenütt ugyanazt az üzenetet hordozták, s hordozzák ma is. Most, a koronavírus-járvány idején talán még jobban.

Ha furcsán hangzik is, ez a nem tervezett, szörnyű világjárvány jó alkalom lehet arra, hogy öntudatosabbá tegyen egy nemzetet. Ahogyan arra is lehetőséget nyújt, hogy a bajt meglovagolni akarók visszaéljenek vele… Lássunk tisztán és válasszunk!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.