Előjöttek azok, akiknek a bajban nagyon komoly feladata van, a nemzeti kormányok, a katasztrófavédelmi szakemberek, a mentők, a rendőrség, a hadsereg, a titkosszolgálat, az a mindig is létező és folyamatosan dolgozó hálózat, amely láthatatlanul óvta a hazát. Európa-szerte látható, az emberek abban bíznak, hogy ez a rendszer valóban működik, és ráébrednek, hogy valóban van, aki ehhez az egész védelmi hálózathoz jobban ért, mint az átlagpolgár. Ezért aztán nem megy ki sétálni, nem rúgja fel a szabályokat, segít a szomszédjának és a rokonainak.
Ez pedig hatalmas tanulság. Az országok vezetése nem egy számítógépes szimuláció, hatalmas felelősséggel jár és szakértelmet követel meg. A hibák súlyos következményekkel járnak, a sikereket természetesnek veszik. A többi ország pedig valójában nem foglalkozik azzal, hogy máshol milyen is a helyzet, csakis az érdekli, ez mennyiben érinti a hazáját? Olaszország a nagy európai összeborulásban tökéletesen magára maradt, Ursula von der Leyen bizottsági elnöktől pedig annyira futotta, hogy minden ország nevében bocsánatot kért.
Pedig valójában ő nem beszél mások nevében, csakis a sajátjában, az Európai Bizottság fennkölt európaisága legalábbis megkérdőjeleződött a válság során. Az Európai Parlament képviselői saját magukat is haszontalannak érzik a parttalan viták és az online szavazások láttán, főleg azok, akik maguk is hazamentek, amikor lehetőségük nyílt erre. Mert azért Brüsszelnél van jobb hely. Mondjuk az otthon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!