Mumusok

A jogállamiság hiányának, a beteg és korcs demokráciának a felemlegetése pusztán politikai célokat szolgál.

epa08659810 Donald Tusk, President of the European People's Party (EPP), and German Chancellor Angela Merkel (not pictured) during a panel discussion on '30 Years of German Unity' in Berlin, Germany, 10 September 2020. Germany on 03 October 2020 marks the 30th anniversary of the German Reunification. EPA/CHRISTIAN MARQUARDT / POOL Fotó: CHRISTIAN MARQUARDT / POOL Forrás: MTI/EPA

Jó lenne végre tudni, mit értenek „beteg” vagy „korcs” demokrácia alatt azok a politikusok, akik ilyen és ehhez hasonlatos jelzőkkel illetik hazánkat. Egyáltalán: mit értenek demokrácia alatt? Az ő szótárukban mit jelent a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszere, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság? A parlamentarizmus, a köztársaság? Melyek az európai alapértékek? Jó lenne tisztázni ezeket a fogalmakat, mielőtt további politikai diskurzusokat folytatnánk, mert úgy tűnik, nem ugyanazt a szótárt használjuk. Az európai nyelvek kavalkádjában mi az értelmes és kulturált párbeszédet részesítenénk előnyben, az iszákos és isiászos alakok, a nagyszájú megmondóemberek azonban a kocsma zaját és a dulakodást kedvelik.

Erre a szintre süllyedt ma ez európai politika: érvek és ellenérvek helyett az ócska politikai támadások és fenyegetések a mérvadók. Az uniós biztos betegnek, az Európai Néppárt elnöke korcsnak nevezi a magyar demokráciát. Vita nincs. A jogállamisággal pedig mint varázsszóval dobálóznak ide-oda, mintha valamiféle gyógyírt jelentene Európa problémáira. Igen, a szóban forgó hangoskodók a jogállamiság hiányában és az úgynevezett populizmusban látják ma Európa gondjait, nem abban, hogy kontinensünk a nagyhatalmak szorításában vergődve veszít fokozatosan gazdasági és politikai súlyából. A jogállamiság hiányának felemlegetése lett az európai politizálás alfája és ómegája. A jogállamisággal való példálózás teljesen megfojtotta az európai diskurzust: a menekültválságtól kezdve a járványkezelésen át az unió hosszú távú költségvetéséig mindenhová kivetette mérgező csápjait, lehetetlenné téve az eddig megszokott, kiegyensúlyozott vitákat. A jogállamiság hiánya mumusként kísért bennünket, magyarokat és lengyeleket. Elűznénk, ha tehetnénk, de nem tehetjük. Vagy azért, mert nem látjuk, vagy azért, mert valójában nem is létezik.

A jogállamiság hiányának, a beteg és korcs demokráciának a felemlegetése persze – régóta tudjuk – pusztán politikai célokat szolgál. Mi mást szolgálhatna, ha már a 2010-es évek elején, a médiatörvény vagy az új alaptörvény megalkotásakor is a demokrácia haláláról beszéltek Magyarország esetében? Diktatúrát kiáltottak idén tavasszal is, amikor a parlament rendkívüli jogkörökkel ruházta fel a kormányt, miközben más országok jóval szigorúbb felhatalmazási törvényeket fogadtak el a járvány kezelése érdekében. Lengyelországban pedig már azelőtt riogattak a populizmus rémképével, mielőtt a jobboldali kormány 2015-ben hivatalba lépett volna.

A mumust észlelő európaiak azonban nagyon jól tudják: a beteg és korcs demokráciákról alkotott és terjesztett rémképük színtiszta hazugság. A talajt vesztett balliberális politikai oldal nem tudja megemészteni azt az egyre népszerűbb ideológiát, amelyet ma a konzervatív jobboldali erők testesítenek meg Európában, s amelyek világlátása éles ellentétben áll a sajátjukkal szemben. Az utóbbi évek európai parlamenti jelentései és határozatai, a brüsszeli bürokraták hangzatos kijelentései ennek a politikai támadásnak a részét képezik. A jogállamisághoz, a demokratikus rendszerhez, az európai alapértékekhez ezeknek a vitáknak semmi közük.

A politikai széljárás változásában pedig hiába reménykednek a szóban forgó uniós biztosok, néppárti politikusok és nagyszájú megmondóemberek. Az európai status quo felborult, a nyugat–keleti megosztottság pedig tovább mélyülhet. Rajtunk múlik, hogy az európai nyelvek kavalkádjában valóban meg akarjuk-e érteni egymást vagy inkább mumusokkal riogatunk.