A szabadság hazája

Az ország törvényhozását megostromló tömegek a francia forradalom óta közhelyesen mutatják, azért a víz az úr. Elsöprik az uralkodó osztályt, a nemesi elitet, a gazdasági vezetőket, a korrupt politikusokat. Az új világ, amelyet megalkot a nép, pedig lehet fennkölt, erkölcsös, de igazán gyilkos is. Ennek ellenpontja az a másik kép, amikor egy viszonylag stabil állam parlamentjét egy kicsi csoport megrohamozza, felkoncolja a ház védőit, elbarikádozza magát odabenn, követelései vannak, majd lassan felmorzsolja őket a kilátástalanság és a hivatalos erőszakszervezet. A Capitoliumban ennek a kettőnek az ötvözete történt, és nem a végeredmény a fontos, hanem az, hogy megtörtént és megtörténhetett.

A szarvas-bakancsos gyülevész népség önmagát igazságosztónak tekintette, s azt gondolta, nincs más megoldás, mint a hazugsággépezettel szembefordulni, s csépelni mindenkit, akit érnek. Mert az ő szemükben a politizálás ilyen. Félinformációk alapján döntenek, eszelős mennyiségű joguk és elhanyagolható kötelességük van. Eközben a félinformációk terjesztői mossák kezüket, azt tartva, hogy nekik semmiféle felelősségük nincs semmiben, legyen mindenki résen, amikor a sajtót olvassa.

Ugyanis az amerikai elnökválasztással kapcsolatos rémdráma csak nálunk tűnt bohózatnak, ott, a tengeren túl ez egy igazi bukás volt. Drámai módon zilálta szét a stabilnak hitt hatalomgyakorlási rendszert, s a félinformációk között tébláboló emberek joggal gondolhatták, hogy ha senki se mondja meg nekik, pontosan mi is történt a választás napján és az azt követő, teljesen bizarr hetekben, akkor bizony nekik sincs több felelősségük, mint azoknak a Capitoliumban. Talán sose fogjuk megtudni, kinek van igaza, milyen körülmények között lett Joe Biden elnök, s az információk melyik fele igaz. Az elnökválasztás jogilag lezajlott, és a Demokrata Párt színeiben induló Joe Bident választották meg a következő elnöknek. Ez azonban csak jogilag van így. Lelki értelemben kérdések ezrei maradtak az emberekben, a csőcselék pedig nem habozik ezeket a kérdéseket feltenni a maga faragatlan módján.

A sokat hallgatott fékek és ellensúlyok rendszere így bizony fabatkát sem ér. Nem lehet felnézni az Egyesült Államokra ebben az állapotában, csak szánni lehet, hogy miként marcangolja szét önmagát a volt világcsendőr. A demokraták számára a bőrszín számít, harsogóan és fenyegetően, szélsőbalosan egyenlőségpártiak, ahol az egyenlőség mindig azt jelenti, amit ők akarnak. A tökéletesen trenírozott médiagépezet pedig minden felelősséget áthárít Donald Trumpra, akinek természetesen semmi se drága. Nem kérdés, hogy Trump nem játszott elegánsan, vaskos a személyes felelőssége abban, hogy ilyenné alakult Washington 2021. január elejére. De akik most hosszú cikkekben szörnyülködnek arról, hogy a demokráciát meg kell védeni Amerikában az elnöktől, azok elfelejtik, milyen kőkemény munkát végeztek azért, hogy az a szarvas sapkás, félmeztelen fickó betörjön a Capitoliumba. Pusztán politikai okokból, kizárólag azért, hogy utána ilyen cikkeket írhassanak.

Amerika pedig elvben nem banánköztársaság, nem egy katonai diktatúra, hanem a liberális demokrácia ékköve. A gyakorlatban azonban úgy látszik, ez egy tünékeny pozíció, elillan, ha nem figyelünk oda elég erősen. Persze nem nekünk kell odafigyelnünk, hanem azoknak, akiknek a hazájáról van szó; s azoknak, akik példaként elénk állítják Washingtont. Egyetlen ország se lehet példa mások számára, nincs egy modell, amely biztosan jó, s nem lehet meghatározni, hogyan kell kormányozni embereket. Mindenesetre Joe Biden elnöksége igencsak rossz csillagzat alatt kezdődik.