Joe Biden amerikai elnök tegnap váratlanul Kijevbe érkezett. Olyannyira váratlanul, hogy minden bizonnyal magát az érintettet is alaposan meglephette saját érkezése a ki tudja, hová. De aztán, gondolom, szóltak neki, hogy itt laknak azok, akiket időnként összekever az irániakkal. Mint ahogy szólni szoktak, megmutatják szegénynek, hol találja a mikrofont, a lejárati lépcsőt, merről próbálja megkerülni a bukszust. Csuda izgalmas lehet így élni. Mindennap minden perce telve meglepetésekkel, váratlan találkozásokkal. „Jé, kik ezek? És hol vagyok egyáltalán?”
El lehet rajta nevetgélni, persze, csakhogy egy szügyig fölfegyverzett, a Föld minden szegletében katonákat állomásoztató, minden négyzetmétert kémműholdakkal pásztázó, egyre paranoiásabb, kókadtában is életveszélyes világbirodalom vezetőjéről van szó.
Csöppet sem vicces, inkább vészjósló, hogy ennél az ide-oda botorkáló, összevissza hadováló bácsinál vannak az atomkódok.
Elvileg nála – gyakorlatilag talán inkább azoknál, akik ide-oda tologatják őt, mint egy páfrányt, s akik az egyre vérgőzösebb, egyre világháború-szagúbb beszédeit írják. Ezek azok a háborús héják, akik korábban kierőszakolták Szerbia, Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria szanaszét bombázását („demokráciaexport”), most pedig még több fegyverért csapkodják az asztalt, még tovább tartó háborút követelnek, s hallani sem óhajtanak tűzszünetről, békéről.
