Ott feszít az amerikai nagykövet a The New York Times címlapján, jelentőségteljes tekintettel néz ki egy ablakon, miközben a fotó alatti riportban hosszasan sajnáltatja magát, hogy milyen ellenséges közegben kell dolgoznia Magyarországon. Egy nappal korábban pedig David Pressman e-maillel (!) gazdagította a Politico egy cikkét, a változatosság kedvéért a magyar kormányra panaszkodva. Van ebben valami igen ellenszenves, de ne üssük le a magas labdát, hogy esetleg Press­man saját maga az. Valójában a fondorlatosan felépített, inszinuáló hozzáállása, illetve a (magyar) nyilvánosság miatt az (amerikai) nyilvánosságban való – több mint látványos – siránkozása viszolyogtató.

Vegyük sorjában! A nagykövet felfújja az őt itt ért állítólagosan homofób sérelmet: egy tacepaóról van szó, amely sajnálatos eset, de nem jellemző Budapestre, ellentétben az évi több száz antiszemita incidenssel New Yorkban, Pressman szülőhelyén. Kirakja az irodában az eset fotóját, majd engedi, hogy a The New York Times befotózza azt. A „sztárriportban” persze nem szerepel, hogy 

Novák Katalin és a nagykövet januári protokollfotóján kettejük mellett ott áll az elnök asszony férje, valamint Pressman férje is. A nagykövet másik fő – alá persze nem támasztott – sérelme, hogy a magyar vezetés és a jobboldali sajtó Putyin-párti, továbbá orosz propagandának ad teret. – Az a fránya sajtó! Írogatnak összevissza! – szólalhatott meg a kisördög Pressmanben, a szólásszabadság régi élharcosában. Egyébként a Biden-kormánnyal egyazon liberális alomból való Politico igencsak alacsonyra teszi az orosz propaganda mércéjét. Említett cikkében a Budapesten már – hm, mondjuk így – ismertséget szerzett Bayer Lili elrettentő példaként közli: miközben az európai fővárosokban ukrán zászlók lobognak, nálunk most viszik színre Prokofjev operáját, a Tolsztoj művére írt Háború és békét. Hűha, nagy a baj ott a toronyban! Amerikai fizikusok tegnap egy liliben határozták meg az orosz propaganda mértékegységét.