A diplomácia alapvetően nem egy romantikus műfaj. Néha azzá teszik persze a sajtóban, mert úgy izgalmasabbnak tűnik, de ha lehántjuk a külső rétegeket, akkor kiderül, hogy itt bizony érdekek feszülnek egymásnak, s azokat kell összehuzalozni, hogy működjön a kapcsolat. Mint köztünk és Svédország között.
Az egész európai sajtó beleesik abba a hibába, hogy a diplomáciát romantikusan fogja fel, azaz felteszi a sárga-kéken látó szemüvegét, s ezen a szűrőn át mérlegeli a kapcsolatot.
Ukrajna és Svédország is a maga teljességében ragyog, Magyarország pedig értelemszerűen nem. Svédországnak mások az érdekei és a gondolkodásmódja, mint Magyarországnak, az ukrajnai háború kapcsán is másra teszi a hangsúlyokat. Magyarország pedig tartja magát ahhoz a régi alapvetéséhez, hogy ebbe nem szól bele. Mert ez nem a mi dolgunk, Svédország intézze a saját ügyeit, barátkozzon, akivel akar. Nekünk csakis az a fontos, ami minket érint, akár gazdasági, akár politikai, akár katonai téren. A kölcsönös tisztelet az együttműködés alapja, és nem a szeretet. Mert, mint azt Orbán Viktor mondta, nem házasságot kötünk.
Ulf Kristersson végül eljött Budapestre, hogy lepecsételjék az előttünk álló időszak terveit, a fontos részleteket is átbeszéljék. A tiszteletet pedig megadta azzal, hogy az Országgyűlés szavazását megelőzően jött el Magyarországra, miközben az egész nemzetközi sajtó arról adott hírt, hogy csak a NATO-csatlakozás megszavazását követően lesz hajlandó Kristersson tárgyalni. Ezek a finom jelzések azt mutatják, hogy az a bizonyos nagy összeütközés, amely során elvi okokból sarokba szorítja Magyarországot a demokratikus és szupertiszta Svédország, valamint elvbarátainak tömege, nem történik meg.
