idezojelek

A güzüegér éve

Vajúdtak a brüsszeli hegyek, s megszülték esedékes magyarországi helytartójelöltjüket.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei európai parlamenti és önkormányzati választás nyomán az is világossá vált, hogy az óbaloldal kimúlóban van. Az agyhalál már beállt, egy-két szerve esetleg átültethető. Karigeri ugyan szemüveghosszal megnyerte a főpolgármester-választást, de úgy kell táncolnia, ahogy a Tisza „agyhalottjai” fütyülnek. Szórakoztató lesz. Gyurcsányék országosan öt százalékon egyensúlyoznak, a resztli pedig – Szabó Timi, Tordai (Villaépítő) Bence, MSZP, Jobbik – megy a lecsóba.

A magyar nemzet 2010-ben talpra állt, kitakarította a globalistákat az irányítópultból, és láthatólag azóta sem óhajt beteg, importált ideológiák szerint élni. A magyarok magyarként akarnak élni a Kárpát-hazában, nem gyökértelen, internacionalista, multikulti fogyasztózombiként. S közben mindenkivel jóban lenni, akivel lehet. Lásd az Orbán Viktor által meghirdetett gazdasági semlegességet. A tizennégy éve beindított keleti nyitás, amelyen a magyarországi baloldal annyit gúnyolódott, egy sikertörténet. Bár Nyugatról is évről évre rekordnagyságú befektetés érkezik, a hülyék által lesajnált Keletről még több. Lét­érdekünk, hogy kimaradjunk a hidegháborúsdiból. Akit meg zavar az olcsó orosz gáz, olaj és áram vagy a „komcsi” Kína kütyüi, az ne használja, ne vegye! Az bátran nyisson cukrászdát Magdeburgban, fűtsön négyszer drágább amerikai palagázzal. Au revoir!

Amúgy Magyarországnak nemcsak igaza lesz, hanem igaza van. Az igazsághoz viszont erő is kell. Ehhez pedig: infláció fejét levágni, izmosabb gazdasági növekedés, történelmi béremelések folytatása. Reméljük, ez jön jövőre. Plusz Trump.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.