Íme, egy választás, amelynek nincs igazi vesztese. Nem csak a kommunikáció szintjén – az ellenzék a május 26-i EP-bukását is képes volt sikerként látni és láttatni –, ezúttal valóban nincs. Azaz ha mégis van, az nem valamely táborban, hanem személyes sorsokban, illetve leginkább a választók körében keresendő, de ők ugyebár alanyi jogon dönthetnek úgy, hogy szakmai, emberi, másképpen mentális, morális szempontok által sem vezetve húzzák be az ikszet. Így irányíthat mostantól városokat, fővárosi kerületeket, határozhatja meg polgárok ezreinek, tízezreinek, családoknak az életminőségét tönkrement patikus, középszerű rádiós, pszicho- és bibliodráma-vezető (bár ez utóbbi még „aránylag” rokon terület), „pornósztár” és neander-völgyi szókinccsel operáló, „fehér port” szárítgató, évi százmilliós kaszálással pöffeszkedő ösztönlény.
Túl nagy kérés
Lényegében Brüsszel és a német vezetés az, amely még nem látta be, hogy baj van.