Túl sok…

A normális ember ma egyszerűen felismerhető: tisztában van azzal, mi történik Európával, látja a veszélyeket, és ellenzi a tömeges migrációt.

Frankfurt, 2015. szeptember 6. Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba utazó illegális bevándorlók érkeznek a frankfurti fõpályaudvarra 2015. szeptember 6-án. (MTI/EPA/Frank Rumpenhorst) Fotó: Frank Rumpenhorst

Kedves barátom küldött egy filmecskét, egy Németországban élő arab (!) viccet mesél. Ezt: egy fekete-afrikai migráns meg szeretné köszönni a németeknek, hogy befogadták, fedél van a feje felett, van mit ennie. Odamegy az utcán egy emberhez: – Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! Mire az ember: – Én nem vagyok német, albán vagyok. A fekete továbbmegy, és megszólít egy másik embert: – Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! – Sajnálom, én nem vagyok német, kurd vagyok. A fekete megszólítja a harmadik embert is: – Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! – Én nem vagyok német, török vagyok. Következik a negyedik ember: – Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! – Sajnálom, én nem vagyok német, arab vagyok. – Uram, nem tudná megmondani, hol vannak a németek? – A németek? Ők valószínűleg dolgoznak.

Ez a vicc, amit egy arab mesél, németül. Jó vicc. Lehet rajta röhögni. Meg sírni. Ugyanis a valóságról szól. Egy konferencia zajlott Budapesten a migrációról. Ez a vicc lehetett volna a mottója. Amúgy a konferencián megjelent és felszólalt számos jeles ember, politikusok, filozófusok, volt kormány- és államfők, sokfélék, de egyvalami közös bennük: normálisak. A normális ember ma egyszerűen felismerhető: tisztában van azzal, mi történik Európával, látja a veszélyeket, és ellenzi a tömeges migrációt.

Reflektált, kiégett, dekadens, beteg korokban ennyi is éppen elég a normalitáshoz. Kiégett, beteg, dekadens korokban egyszerű és bonyolult lesz minden – olykor egyszerre. Itt van például a haza és a hazaárulás. Egyfelől semmi sem változott ötszáz éve. „Hegedűs István, esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed halál” – mondta Dobó, Hegedűst pedig felakasztották. Ez a mai napig érvényes és érthető.

Ugyanakkor a mai Hegedűsök bonyolítják a dolgot. Ma nem egyszerűen elárulják a hazát, hanem megkérdőjelezik az alapvető fogalmakat. „Nincs haza” – mondják a mai Hegedűsök, a haza nem más, mint „szociokulturális fikció”, valamint „absztrakció”. Így a mai Hegedűsök, és mindjárt be is menekülnek a korszellem legerősebb hazugsága mögé: „Ez vélemény!” – mondják, s attól fogva mindjárt legitim. S ha mi belemegyünk abba a csapdába, hogy mindezt elfogadjuk legitim véleménynek, akkor végünk van.

A konferencián felszólaló Frank Füredinek, a Kenti Egyetem professzorának van igaza, aki szerint a határok elleni alapvető támadással állunk szemben. Ma minden határ negatív dolognak van beállítva. Az országhatár éppúgy, mint minden szimbolikus határ. Ez a támadás tönkre akarja tenni nemcsak a hazánkat, hanem a kultúránkat, a családi életünket és mindazt, ami egyáltalán emberré tesz bennünket. S miképpen Pete Marocco, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára megfogalmazta, a bevándorlás nem emberi jog. Továbbá: „Számos civil szervezet működése is elősegíti ezt a folyamatot. Ezen szervezetek tevékenysége fenyegeti az országaink biztonságát.” Ez is pontosan így van.

Csak az a baj, hogy ezek ma eretnek gondolatoknak számítanak. Illetve nem baj. Hiszen „továbbra is túl sok menedékkérő érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban elfogadhatatlan módon akadályozzák a védelemre nem szoruló kérelmezők kitoloncolását – mondta a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal vezetője, Hans-Eckhard Sommer a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban. Mindez pedig szükségképpen fog elvezetni oda, hogy ha lassan is, de még a németeknek is megjön az eszük. Akkor is, ha egyelőre még csak dolgoznak. Akkor is, ha egyelőre olyanok, mint a brontoszauruszok: félig már megették őket, de még békésen legelésztek. Sebaj. Majd segítünk.