A Magyar Demokrata Fórum a Schmuck–Leisztinger-féle konzorcium hálójában

Az MDF a 2002-es választás elvesztése után önállóságára kínosan ügyelve, a Fidesz politikájától rendre elhatárolódva, sőt azt folyamatosan és élesen támadva alakította ki neokonzervatív politikáját, és annak ellenére ragaszkodott az idei országgyűlési képviselő-választáson is az önálló megméretéshez, hogy a közvélemény-kutató cégek szinte egybehangzóan állították, nincs esélye az ötszázalékos küszöb átlépésére.
Csakhogy az elmúlt hónapokban a Tisztelet Társasága nevű – Schmuck Andor volt MSZP-s politikus nevével fémjelzett –, százezernyi „szépkorú” nyugdíjast tömörítő civil szervezettel nyélbe ütött választási együttműködés bejelentése után a baloldali liberális média olyan erőteljes sajtónyilvánosságot biztosított az MDF vezetőinek és különösen Dávid Ibolya elnök asszonynak, amely az MDF-től soha nem tapasztalt méretű – csaknem egymilliárd forintos költségűre becsült – kampánnyal együtt a parlamentbe juttatta a már szinte csak nagyító alatt látszó pártot.
Miközben az MDF önállóságát féltve visszautasította minden olyan kezdeményezés elvi lehetőségét is, amely a nagyobbik ellenzéki párttal való választási együttműködést, a közös listán való indulást eredményezhette volna, aközben a Schmuck-féle társasággal gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki, sőt a listája élén öt biztosan bejutó helyre a Tisztelet Társasága jelölhetett képviselőt. Olyan öt ember került tehát az MDF listájára, aki bajosan jelent kormányváltó veszélyt, sőt jobboldali politikai elhajlással is nehezen gyanúsítható, ráadásul közülük háromról a Heti Válasz kiderítette, hogy se nem szépkorúak, se nem Schmuck-káderek, hanem a jobbos trió sokkal inkább Leisztinger Tamás kinyújtott jobb kezének tekinthető, akit a Gyurcsány vezette MSZP-hez igencsak közel álló milliárdosként tart számon a közvélemény.
Mivel most már napok óta megtapasztalt tény, hogy az MDF politikáját már nem Dávid Ibolya irányítja, de még csak nem is Boross Péter, akinek a legelvetemültebb politikai elemző sem tulajdonítana egy olyan végzetes „ballépést”, amely az MDF-et lényegében Gyurcsány halálos ölelésébe kergeti, hanem úgy tűnik, a jobb sorsra érdemes rendszerváltó párt a Schmuck–Leisztinger által szőtt hálóban vergődik.
A tisztánlátás érdekében idézzünk fel néhány epizódot a korábban az MSZP „fenegyerekének” tartott Schmuck Andor politikai pályafutásából, hogy könnyebben megérthessük, miféle háttérszövetség határozza meg az MDF jelenlegi politikáját.
A Horn-kormány 1996-ban megszüntette azt az 1993-ban a közoktatási törvénynyel életbe léptetett tiltást, hogy az oktatási intézményekben politikai pártokhoz kapcsolódó diákszervezetek működhessenek. És az úttörőből a BIT-es szocialista politikussá izmosodott Schmuck Andor elindította a Xénia-láz mozgalmát a közszolgálati televízió több száz millió forintjából előállított Űrgammák című tévéfilmsorozatra alapozva. A bugyuta Űrgammák Xénia-láza magával ragadta Fodor Gábor rossz emlékű oktatási minisztert éppúgy, mint a szocialista párthoz közel álló Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjét, a szocialista képviselő Szöllősi Istvánnét is. De az úttörőmozgalommal egyesült Xénia-lázas Schmuck-csapatot támogatta Horn Gyula, aki szinte mindent támogatott, amit Schmuck csinált. A botrány akkor robbant ki, amikor a gyerekekkel a családjuk életvitelére, politikai irányultságára vonatkozó kérdőíveket töltettek ki, vagyis törvénytelen adatgyűjtést végeztek, és akkor dagadt méretessé, amikor kiderült: az MSZP-s nagyvállalkozó és pártpénztárnok energiaitalnak nevezett löttyét reklámozzák a közpénzből finanszírozott űrgammások. Ez az ügy torkollott azután a megfigyelési botrányba, amelynek a lényege az volt, hogy Pokorni Zoltán ellenzéki képviselőt, aki leleplezte a Xénia-lázas Schmuck-mutyit, titkosszolgálati módszerekkel megfigyeltette az Űrgammákat előállító Félixfilm stúdió vezetője, Czégé Zsuzsa.
A Népszabadság korabeli információi szerint Czégé Zsuzsa a szervezett alvilággal is kapcsolatban állt, közéleti klubjában társtulajdonos volt az a Prisztás József, akit a nyílt utcán végeztetett ki alvilági konkurenciája. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy Dávid Ibolya éppen a Xénia-láz-ügyet említette meg egyszer, még az Orbán-kormány igazságügyi minisztereként, mint a Horn-kormány egyik elrettentő korrupciógyanús botrányát. Akkor még az ilyen ügyek ellen hadakozott az MDF elnöke, ma az ilyen ügyek főszereplőinek álláspontja határozza meg politikáját.
De térjünk vissza Dávid Ibolya választási szövetségesére! A Xénia-láz-botrány elcsitulása után az MSZP általa megszervezett karitatív tagozatában bukkan fel Schmuck Andor neve, ugyancsak Horn Gyula oldalán, míg Horn a tagozat tiszteletbeli elnöke, Schmuck az országos főtitkár. A céljuk nem kevesebb, mint hogy a „klasszikus szociáldemokrácia értékei mentén támogassanak olyan ügyeket, amelyek bajba jutott sorsú embereket érintenek”, és ennek érdekében civil szervezeteket akarnak „integrálni”.
Időközben Schmuck az újpesti MSZP-szervezet hatalmi harcaiban, valamint a párt elnökségének lebohócozása és a párt vezetésének leleplezéssel való fenyegetése miatt komoly teherré vált pártja számára, így aztán egy részletesen publikált fegyelmi eljárási cirkusz után kiszorult a szocialista pártból. Figyelmét a hamvas bőrű, űrgammás korrepetálásra szoruló gyerekek után a szépkorúak kötötték le. Érthető ez, hiszen sokkal macerásabb a nebulókon keresztül eljutni a szavazati joggal rendelkező szülőkig, nagymamákig, mint ha közvetlenül a második gyermekkorban leledző, ama szavazati joggal rendelkező szépkorúakat cserkészi be a mozgalmi módszerekkel. A szocialista pénzemberek természetesen megfinanszírozták a szépkorúak szórakozását, buszok szállították az időseket a sportcsarnokba Aradszky László és a Korda–Balázs duó idézte meg a fiatal éveket, a langyos gulyáskommunizmust, a létbiztonságot, a becsületese munkával „más sem viszi sokkal többre, mint én” érzését.
Mindezek figyelembevételével az MDF választási programjából csupán a Tisztelet Társaságának tett ígéreteket lehet komolyan venni, a kormányváltás MDF-es célját a korrupcióellenes küzdelemtől az ostoba egykulcsos adó tervéig el lehet felejteni. Hogy mit ígért Dávid a Tisztelet Társaságának? Azt, hogy ha megnyeri a választást, és miniszterelnök lesz, a megözvegyült öregeknek nem kell örökösödési adót fizetniük, sőt ehelyett kapnak egyhavi nyugdíjat, meg azt, hogy majd az állami finanszírozású tagozatokon szerzett egyetemi diplomát csak a szépkorúak szolgálatára végzett karitatív munkával szerzett kreditpontok öszszegyűjtése után lehet majd átvenni.
A fentiek alapján levonhatjuk a tanulságot: Orbán Viktor teljesen feleslegesen pazarolt el drága napokat az MDF-fel való megegyezés érdekében, ha az ellenzék vezetője foggal-körömmel harcol a kormányváltásért, úgy tűnik, ehhez az MDF parlamentbe szavazott frakciótagjainak valódi irányítóját, Schmuck Andort kellene tárgyalóasztalhoz hívnia, vagy Leisztinger Tamást, ahogy azt szerkesztőségi vezércikkben az MDF-hez egykor közel álló nagyvállalkozó lapja, a Magyar Hírlap ajánlja.
Vagy egyedül kell megnyernie vasárnap a második fordulót.