időjárás 28°C Ábrahám 2022. augusztus 16.
logo

Kettős magyar győzelem: Milák arany-, Márton ezüstérmes Rómában

Eleuszisz szomorú kövei

Varga Klára
2006.04.28. 22:00

Az egykori eleusziszi misztériumokba beavatottak – mint az írásos emlékekből kiderül – nem féltek a haláltól, hanem különös kincsként tartották számon. Az eleusziszi szentély, a környező dombok, a Peiszisztratosz építette színház a boldog kövek világa volt egykor, s most Eleuszisz – ezt illusztrálja Filipposz Kutszaftisz régész-filozófus esszéfilmje – immár szomorú kő. A dombokat elhordták cementnyersanyagnak, az antik fazekasműhely fölé McDonald’s épült, a falu megtelt a Szmirnából a törökök elől menekülőkkel, Aiszkhülosz szobrát a főtéren hol felállítják, hol eltüntetik, aszerint, hogy épp ki a polgármester. A termékenység-istennők személye és kultusza beleértődött a katolikus Mária-ünnepekbe, ahogyan papnőik sírköveit is beépítették a keresztény templomokba.
Kutszaftisz hétköznapi eleusziszi arcokat mutat nagy szeretettel, elmeséli az emberek élettörténetét, s ha megkérdezi is tőlük, tényleg szomorúak-e, tényleg nem tudnak-e mit kezdeni egyéni drámáikkal, a halállal, a megöregedéssel, s nincs-e, ami a bánatot felülírja, gyakorta ellebeg a válaszok felett. Nem is az az igazi baj, hogy ő már előre eldöntötte, mit akar mondani róluk, mert az ő kész tétele már csak következmény. Annak a fajta avult szemléletmódnak a következménye, amelyben az ember kizárólag a saját érzelmeiből, prekoncepcióiból akarja megteremteni a világot, amelyet ábrázol, s viszonyát is például az antikvitáshoz. Ez a fajta szemlélet elsorvasztja az őszinte kíváncsiságot, a tapasztalat, a változás, a megértés, a megbékélés lehetőségeit. Ez a szemlélet a mai világ problémáinak egyik gyökere is, mert azzal, hogy legfőképp egyéni érzelmeket, fájdalmakat tematizálja, állítja ellentmondást nem tűrve, elrejti előlünk múltunk és jövőnk kulcsait.
Kutszaftisz narrátori megállapításaira gyakorta rácáfolnak a saját snittjei, a saját filmje ellenőrizhetetlenül ki-kiszabaduló levegője, szellemisége. De ő rendületlenül halad tovább a maga kijelölte úton. Pedig a saját vélt érzelmei sem érdeklik eléggé, amelyekre a filmet felfűzi. Filmnaplójában mindennap kezdődik valahol egy ásatás, de mint gyakorló régész már semmi érdemit nem tud belőlük tanulni. Csak félig vallja be, hogy őt egyedül Panaitisz Pharmakosz érdekli, a „félbolond csavargó”, aki reggeltől estig az ásatásokat járja, s a tengerpartról néha talicskán eltol egy-egy oszlopfőt, szobordarabot a régészeti telepre. Csak róla kérdezi meg, ki ez az ember, akiben az antik világ ma is elevenen él. Kutszaftisz néha sejti, hogy ki, de végül a megfejtést elintézi azzal az analógiával, hogy nyilván olyan „szellemalak”, akihez hasonlók ellepték órákkal az ütközet előtt a szalamiszi csata színhelyét a feljegyzések szerint.
Kutszaftisz filmesszéje – mely egész életműre való pompás témát villant fel – olyan tál, mely összeragaszthatatlan, gyönyörű cseréphalomnak született, mutatós áldozati ajándék, melynek füstje sosem érhet fel az égbe.
(Szomorú kő. Duna TV, április 26., 22.20.)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.