Az Oklahoma ellenfele szerda hajnalban az a Houston Rockets lesz, amely tavaly a Nyugati főcsoport második helyén végzett, de később már a rájátszás első körében elbúcsúzott a további küzdelmektől. Igaz, Imei Udoka együttese hét meccsre kényszerítette a minden idők legjobb dobójátékosaként ismert Steph Curry vezette Golden State Warriorst. A texasiak az idény előtt megszerezték az NBA történetének legjobb pontszerzőjét, Kevin Durantet, aki nemrégiben két évre szóló, 90 millió dolláros szerződéshosszabbítást írt alá a texasi csapattal. Durant viharos, két és fél éves időszaka a Phoenix Sunsnál idén nyáron ért véget, miután a 2024/2025-ös szezonjuk meglepően gyengén alakult: a csapat mindössze 36 győzelmet szerzett, és még a Play-In tornára sem jutott be – mindezt annak ellenére, hogy a liga egyik legdrágább keretét állították össze.

A csapat gyengélkedése ellenére Durant az egyik leghatékonyabb idényét produkálta: a 37 éves játékos 26,6 pontot, 6 lepattanót és 4,2 gólpasszt átlagolt, miközben 52,7%-kal dobott mezőnyből és 43%-kal a triplavonalon túlról.
A 18. NBA-szezonjára készülve Durantnek 849 pontot kell szereznie ahhoz, hogy Wilt Chamberlaint (31 419 pont) megelőzve a hetedik helyre lépjen az NBA legjobb pontszerzőinek örökranglistáján. Ezt követően Dirk Nowitzki (31 560) és Michael Jordan (32 292) lehetnek Durant következő célpontjai.
Durant mellett az idei Európa-bajnokságon villogó török magas ember Alperen Sengün és a dinamikus játékstílusáról ismert Amen Thompson lehet a Rockets legnagyobb erőssége. Az új zélandi center Steven Adams és a svájci Clint Capela érkezésével a texasiaknak a büntetőterületen belül is hatékonyak lehetnek, már ami a védekezést illeti. A Torontóval 2018-ban bajnoki címet szerző Fred VanVleet kiesése viszont komoly érvágás lehet a tavaly támadójátékban nem igazán remeklő Rockets-nek, az irányító Achilles-ín sérülése miatt fog hiányozni a szezonkezdőn. A Los Angeles Lakerstől érkező Dorian Finney-Smith és a tavalyi újoncszezonjában keveset játszó Reed Sheppard idén nagyobb szerepet kaphatnak majd.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!