Brüsszelben az MKP a szlovákiai kedvenc

A szlovákiai magyar értelmiségi és politikai körökben a pártegyesítés megítélése nem egységes. Egyesek szerint csak a „rossz” választójogi törvény kényszerítette ki, mások viszont azt mondják, egy természetes folyamat kicsúcsosodása volt. Ön melyik nézetet vallja?
– A meciari törvény felgyorsított egy természetes folyamatot. A három elődpárt közvetlenül a rendszerváltás után teljesen önállóan politizált, 1994-re jutottunk el oda, hogy a parlamenti választásra hármas koalíciót hoztunk létre, a parlamenti munkában pedig már állandóan egyeztettünk, hogy közös álláspontokat tudjunk képviselni. Az 1998-as választásokra már úgy készültünk, hogy közös lesz a választási programunk, de sokan már akkor is az egyesülést szorgalmazták, s választóink körében is erős volt ez az igény. Ilyen közhangulatban született meg a valóban antidemokratikus választási törvény, amely végül mindent eldöntött.
Távolodás a választóktól
– Ezt követően felpörögtek az események, hiszen a párt megalakulásával párhuzamosan elkezdődött a választási kampány, hogy aztán az új szlovák kormány tagja legyen a Magyar Koalíció Pártja, amiből végül nyolcéves felelősségvállalás lett. Miként hatott ez a pártépítésre, a meglévő ideológiai és személyes szembenállásokra, a szlovákiai magyarságra?
– A kormányzati szerepvállalás sokkal több pozitívumot hozott, mint amennyi negatívummal járt. A kezdeti szakaszban háttérbe szorította azokat a vitákat, amelyek a gyors egyesítés miatt nyitva hagyott kérdésekként feszültségeket hordoztak, hiszen politikusainknak regionális és központi szinten is a hatalmas kihívásokra kellett koncentrálniuk. Akkor még nyitott kérdés volt, hogy belebukunk-e a kormányzás terheibe, vagy bizonyítjuk, hogy van a szlovákiai magyarságnak kormányképes elitje. Ez a külső és belső nyomás egyébként egészen 2006-ig eltartott. Tény ugyanakkor, hogy közben elhanyagoltuk a párt belső építését, kevésbé figyeltünk a szlovákiai magyar társadalom igényeire, a párt beágyazódására a társadalomba, sőt bizonyos értelemben eltávolodtunk választóinktól, amit az is igazol, hogy 2006-ban ötvenezerrel kevesebb támogatónk volt, mint a korábbi két parlamenti választáson.
– A szlovák politikai elemzők és a nemzetközi politikai körök viszont igen pozitívan értékelik és mind a mai napig elismerik az MKP kormányzati teljesítményét.
– Az MKP nyolcéves kormányzati szerepvállalása több mint vállalható. A rendszerváltás óta eltelt időszakban tanúsított politikai és társadalmi magatartásunk is felvállalható. Állítom, hogy a szlovákiai magyarság és politikai képviselete többet adott a szlovák államnak és politikának, mint amennyit mi cserébe kaptunk, vagyis adósunk a szlovák politika. A szlovákiai magyarság érett politikai magatartása nélkül nem lehetett volna kezelni a meciari éra antidemokratikus és kisebbségellenes politikai turbulenciáit, azt követően pedig nem lett volna olyan gyors a konszolidáció és olyan sikeres Szlovákia felzárkózása szomszédaihoz, illetve az európai struktúrákhoz. Nem azt mondom, hogy nélkülünk ezt Szlovákia nem érte volna el, de azt igen, hogy nem olyan állapotban, amilyenben van, nevezetesen hogy megbecsült és példaértékű tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, s napjainkban immár az euró bevezetésével van elfoglalva az ország, amivel a nemzetközi élet érdeklődésének a középpontjában van. Tehát nemcsak az európai és euroatlanti csatlakozással kapcsolatos politikai feladatrendszer nem valósulhatott volna meg nélkülünk, hanem azok a reformok sem, amelyeknek a motorja voltunk a második Dzurinda-kormány idején, s amelyek gazdasági eredményei most csúcsosodnak.
– Mindezek ellenére az elmúlt egy évben megint a szembenállások, a nyilvános viták, a kölcsönös vádaskodások jellemzik a magyar pártot. Sokan úgy vélik, most köszönnek vissza a hárompártiság idején lezáratlanul maradt viták. Ön szerint sem mosódtak még el a hárompártiság törésvonalai?
– Nem a korábbi hárompártiság köszön vissza, új jelenségről van szó. A nyolcéves kormányzás velejárója volt az is, hogy érdekcsoportok alakultak ki a pártban, illetve a párt körül, amelyek érdemtelenül kaptak nagy befolyást a párt döntéshozatali rendszerében. Erről szólt a tavalyi tisztújító közgyűlésünk, ahol én lettem az elnök, és új elnökséget választottunk.
Törésvonal a párton belül
Egy törésvonal vált láthatóvá a párton belül, hiszen nyíltan került szembe egymással az a néhány ember, akik egyéni érdekek mentén politizáltak és azoknak a nagy csoportja, akik a közösségi értékek képviseletében látják az MKP küldetését. A viták tehát hatalmi kérdéseket rejtenek magukban, mert sajnálatos módon a vesztes fél nem tudja elfogadni, hogy megszűnt kiváltságos helyzete a pártban. Sajnálatos, mert valóban szinte háromhavonta kell kezelni újra és újra ezen értelmetlen hatalmi játék okozta villongásokat. Értelmetlen, mert vidéki tagságunk, de szimpatizánsaink, választóink zöme is az új vezetés álláspontját vallja, amelyik kor- és sorsparancsként mondatja velünk: az MKP-nak, mint a szlovákiai magyarság egyetlen legitim politikai képviseletének, a közösségi értékek felvállalása és érvényre juttatása lehet csak a politikai krédója.
– A tíz év tapasztalata, de különösen az elmúlt két ellenzéki év azonban más igényeket is megfogalmaz a szlovákiai magyarság részéről. Nagyobb nyitottságot várnak el a párt új vezetésétől a szlovák partnerek megválasztása során. Magyarán: nem tartják szerencsésnek, hogy az MKP „leragadt” Mikulás Dzurinda pártja és Pavol Hrusovsky Kereszténydemokrata Mozgalma mellett. Sokan fontosnak tartanák a Robert Fico kormányfő vezette, nagy népszerűségnek örvendő Irány-Szociáldemokráciával (Smer) való együttműködés javítását. Elképzelhetőnek tartja, hogy a 2010-es választások után esetleg a Smerrel vállalna közös kormányzati felelősséget az MKP?
– Bonyolult kérdés. Nincs ma ember Szlovákiában, aki megmondaná, milyen eredményt hoznak a 2010-es parlamenti választások. Tény, hogy ma nagy a Smer népszerűsége, de az euró bevezetése 2009. január elsejével kockázatokkal is jár, s legnagyobb vesztesei éppen Robert Fico választói lehetnek, a nyugdíjasok és a kis keresetű munkavállalók. Érthető ugyanakkor, hogy választóink elvárása a kormányzati pozíció megszerzése, amitől a belpolitikai viszonyok stabilitását és a szlovák–magyar viszony megnyugvását várnák. Meg az is érthető, hogy ők nagyon nem szeretnék, ha még egyszer hatalomba jutna a civilizálatlan, xenofób és kisebbségellenes Szlovák Nemzeti Párt, hiszen valóban nincs Európában példa arra, hogy ilyen párt legyen a kormánykoalíció második legerősebb tagja.
„Katasztrófakoalíció”
Talán nem leszek indiszkrét, ha felfedem, ilyen sugalmazást kapunk mi is az európai szocialistáktól, miközben azt is tudjuk, hogy Robert Fico számára is egyértelművé tették: most megújítja az Európai Szocialisták Pártja a Smer tagjelölti státusát, de még egyszer a mostanihoz hasonló „katasztrófakoalíciót” nem kellene létrehoznia. Ebből sok minden adódhat, de most csak annyit tudnék hozzátenni, hogy az MKP a legelfogadottabb párt a nemzetközi porondon Szlovákiából, nemcsak az Európai Néppártnak vagyunk megbecsült tagjai, kiválók a kapcsolataink a szociálistákkal és liberálisokkal is, és szerintem jelentős támogatást kapna ilyen szempontból Szlovákia, ha az MKP újra kormányzati szerephez jutna.